Szívek és háborúk

Churchill a Gonosz ellen harcolt

Benito Mussolini volt az a személy, akinek a gondolkodásmódja az I. világháború után egy új mozgalom, a fasizmus elindításához járult hozzá. A szocialista kovács és egy katolikus tanítónő fia magába szívta a kor különböző szocialista és anarchista ideológiáit. Édesapja a papok gyűlöletére nevelte, édesanyja a szalézi rend iskolájába adta be, ahonnan megaláztatások után kicsapták. A kor romantikus nacionalista felfogásával, a fajelmélet bizonyos elemeivel, a nietzschei filozófiával, majd a futurizmussal megismerkedve, misztikus elemekkel kiegészülve alakult ki különös világfelfogása, amely a fasizmus mai napig nehezen meghatározható szellemi alapját adta.

"A fasizmus nem az emberi élet formáit akarja újraalakítani, hanem a tartalmát: az embert, a hitet, a jellemet" – így Mussolini. A cél: megteremteni az új univerzális civilizációt, amely új módon megoldja az emberiség hagyományos problémáit, létrehozza az új embert. Ezt képes megteremteni a néptömegek élére álló vezér, aki fel tudja szabadítani a tömegek ösztöneit, ösztönös törekvéseit; visszaadja az élet ősi méltóságát, amitől szerinte a demokrácia fosztotta meg az embert. Ennek megvalósítási eszköze az állam a diktátor szerint: "A fasiszta számára mindent az állam foglal magába, s mindaz, ami emberi és szellemi, nem létezhet, és még kevésbé bírhat értékkel az államon kívül." Fontos elem ebben a nagyság, az erő kifejtése; ennek terepe a háború lesz. A példa: a cézárizmus és az ókori Róma nagysága. Világosan látszik, hogy ez nem egy valós kérdésekre adott politikai válasz, hanem a problémák megoldását az államon belüli misztikus egyesüléssel képzeli el.

A fasizmus zavaros ideológiája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Kelet-Közép-Európa államait már a húszas években elárasszák zavaros, misztikus politikai ideológiák nemzettörzsekről, szent államokról, vérrögvalóságról – persze különféle színekben –; amelyek az embereket nem emberként, hanem egyes misztikus eszmék tárgyaiként ragadják meg, így előkészítve azt, hogy a II. világháború tömeggyilkosságaiban lelkiismeret-furdalás nélkül lépjenek túl milliókon.

A katolikus egyházzal megkötött konkordátum 1924-ben lehetővé tette, hogy a fasiszta eszmék széles tömegek körében leljenek még nagyobb elfogadásra. Az együttműködést elősegítette, hogy a rituális vallásfelfogásnak ezekkel az eszmékkel valójában nincsenek ütközőpontjai.

A századelő Bécsének egyik jellegzetes alakja Hitler, akinek az életében a Wagner által az operáiban megelevenített ősi germán mítoszok valóságos személyes meggyőződéssé váltak. Legendás a lándzsajelenet, ahol a Siegfriednek tulajdonított lándzsa előtt érzi úgy, hogy a világ urává kell válnia. Személyes meggyőződése, hogy neki kell végrehajtania azt az Edda-történetet, amelyben egy világégés után új istenek és új emberi nemzetség veszi át az uralmat a Földön. Tulajdonképpen ez az a mítosz, amelyik a fajelmélet alapjaként is szolgál. Az új ember megteremtése a náci politikai program alapja.

Németországban is tapasztalható, hogy nagyon sokan nem éreztek különbséget a tradicionális vallás és a nácizmus között. Habár a nácizmusnak – hasonlóan a fasizmushoz – van vallásellenes éle is, de nagyon sok katolikusnak és akár egyházvezetőiknek nem okozott lelkiismereti konfliktust a nácizmussal való együttműködés.

Sztálin-kultusz az egykor Szovjetunióban. Ateista ideológia