hetilap

A Sátrak ünnepe általában október hónapra esik. Az ünnep három fő esemény köré
fonódik, melyekből az első a múltban történt, a második a mindenkori jelenben
zajlik, a harmadik pedig a jövőben fog beteljesedni. Egy régmúlt eseményre emlékeztet:
az Egyiptomból megszabadult zsidók negyvenéves pusztai vándorlásának időszakára,
amely alatt Isten természetfölötti védelmét és ellátását élvezték. Azóta a mózesi
Törvény értelmében az ünnep hét napján maguk készítette lombsátrakban kell
lakniuk: "hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátrakban lakattam Izrael fiait,
amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről." (Mózes 3. könyve 23,43) De ez az ünnep
az aratás és a szüret alkalmából a hálaadás ünnepe is volt, amikor a zsidók megköszönték
Istennek a betakarított termést.

A Sátrak ünnepe azonban egy profetikus előkép is, amely a messiási királyság, tehát
a jövőben megvalósuló aranykor várására utal. Ez a Biblia szerint a történelem végén
valósul majd meg, és a legutolsó világkorszakot jelenti a történelemben, amelyet követően
az emberiség átlép az örökkévalóságba.

A biblikus hagyomány szerint az ember teremtését megelőzően a világmindenségben
eredendően harmónia uralkodott. Isten egyik magas rangú angyala azonban szembeszegült
teremtőjével, amelynek következtében e harmónia felbomlott, és a világmindenség két
részre szakadt: Isten királyságára és a Sátán királyságára. A keresztény teológia
szerint az emberiség küldetését, történelmének célját kizárólag ebből a
metafizikai alaphelyzetből kiindulva lehet megérteni, amelyből, vagyis az örökkévalóság
távlatából az emberi történelem célja az, hogy Isten helyreállítsa rajta keresztül
a világmindenség eredendő egységét és harmóniáját. Eszerint a világtörténelem
nem a vak véletlen játékszere, hanem alá van rendelve Isten akaratának. Belső
korszakhatárait maga Isten jelöli ki, és az ő helyreállítási terve nyilvánul meg
benne, Pál szavaival, az "idők teljességének rendjére nézve".

E döbbenetes terv megvalósítása során három szereplő váltogatja egymást a történelem
színpadán: Izrael, a többi nemzet, valamint az Egyház. A három említett társaság közül
először Izrael "lendült játékba". Ez az időszak mintegy négyezer évvel ezelőtt
kezdődött, amikor Isten elhívta Ábrahámot, a zsidó nép ősatyját. Idővel Ábrahám
utódai nagy néppé váltak, melynek ereje, növekedése és stabilitása abból származott,
hogy Isten jelenléte évszázadokon át ott maradt közöttük. A néha tüzes fényjelenséghez,
néha felhőhöz hasonló isteni jelenlét (sekina) következtében a Biblia szerint
Izrael a világtörténelem viszonyítási pontjává vált, vagyis a körülötte zajló
események mindig hozzá képest történtek. Fölemelkedése és spirituális vezető
szerepe a világ népei között azonban az i. e. VI. században megtört.

Ez a század egyébként óriási talány a történelemmel foglalkozók számára. Ebben
a rövid időben rendkívüli horderej? változások mentek végbe a világtörténelem
színpadán, amelyek okait számos kiváló történész és filozófus firtatta már a
XIX. század végének szellemtörténeti iskolájától egészen az egzisztencialista
Karl Jaspersig. Abban többnyire egyetértenek, hogy ebben a században valóságos "tudományos
forradalom" zajlott le szerte a világon, egymástól függetlenül különböző
nemzetekben. Addig soha nem látott mértékben nőtt a tudományos felfedezések száma,
és olyan személyiségek tűntek fel ugyanabban az időben, de egymástól több ezer
kilométer távolságra, akik máig hatóan évezredekre meghatározták az emberiség
gondolkodását. Ebben a században kezdett tanítani Konfuciusz, ekkor lépett föl
Buddha Indiában, Zarathusztra Perzsiában, és ekkor született meg a görög filozófia.


Egyes teológusok ezt a nemzetek között addig soha nem látott, egész kultúránkat máig
meghatározó, egyetlen évszázad alatt végbement robbanást a jeruzsálemi Templom
lerombolásával és a zsidók babilóni fogságra vitelével hozzák összefüggésbe,
amely i. e. 586-ban történt. Eszerint a feltételezés szerint a sekina, Isten dicsősége
ekkor elhagyta addigi tartózkodási helyét, a Templomot, emiatt Izrael kikerült a történelem
szellemi középpontjából, és időlegesen a pogány nemzetek foglalták el a helyét.
Ez a szellemtörténeti iskola képviselői által "a szellem forradalmának"
nevezett, fentebb leírt jelenség oka. Az európai gondolkodást máig oly mélyen meghatározó
görög filozófia kezdetét jelképesen i. e. 585-re, az első görög filozófusnak
tartott milétoszi Thalész munkásságának kezdetére teszik – pontosan egy évvel a
jeruzsálemi Templom pusztulása után.

Az elmondottak miatt egyes teológusok úgy vélik, hogy e rendkívüli horderej? tudományos,
kulturális, majd ennek következtében politikai és társadalmi változás mögött valójában
egy Isten által kezdeményezett korszakváltás húzódik meg: Izrael korát felváltotta
a nemzetek kora. Az új korszakot Lukács úgy jellemezte, hogy "Jeruzsálem
megtapodtatik a nemzetektől, míglen betelik a nemzetek ideje" (Lukács evangéliuma
21,24). Izrael azóta sohasem nyerte vissza teljes függetlenségét: máig nagy pogány
birodalmak uralma alatt, vagy a tőlük való erőteljes függésben élt. A nagy kérdés
az, vajon Izrael végleg kikerült-e a "fej" pozíciójából, vagy ez csupán egy átmeneti
állapot?

Lukács iménti állítása szerint csak ideiglenes: addig tart, ameddig a nemzetek Istentől
rendelt kora le nem zárul. Pál apostol is ebben erősít meg bennünket, amikor azt állítja:
"Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek,
hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben (részlegesen és időlegesen) történt,
ameddig a pogányok teljessége bemegyen." (Rómaiakhoz írt levél 11,25) A Bibliából
tehát ezzel a kérdéssel kapcsolatban az derül ki, hogy az ezután következő nagy világkorszakban
Izrael kapcsolata újra helyre fog állni Teremtőjével, s ennek eredményeként újra
meghatározó szerepet fog betölteni a történelemben.

A második nagy kérdés magára a korszakváltásra irányul. Mikor és hogyan zárul le
a nemzetek korszaka, és mi lesz azután? Ennek pontos idejét nem tudjuk, azt viszont a
Szentírás tárgyalja, hogy miként fog megtörténni. Több próféta könyve azoknak a
fájdalmas kataklizmáknak a szellemi hátterét kívánja megvilágítani, amelyek lezárják
majd ezt a korszakot. Ezt követően pedig elmondják azt is, hogy be fog köszönteni egy
új, nagyszer?bb korszak, amelyben a központi szereplő újra Izrael lesz, de amely az
összes többi nemzet számára is egy boldogabb jövőt, valóságos aranykort tartogat.

A Biblia álláspontja tehát az, hogy az emberiség újabb korszakváltás előtt áll,
amely egy utolsó világkorszakba vezet át. Az allegorista bibliaértelmezés térhódításának
köszönhetően azonban az említett világkorszakkal kapcsolatos bibliai szöveghelyek
"lebegővé" váltak, mert a legtöbb teológus a szó szerinti jelentést mellőzve
jelképesen kezdte értelmezni ezt az aranykort, mint amely a mennyben vagy esetleg az
emberi szívben valósul meg. Ha azonban az eredeti, korai zsidó és keresztény felfogást
követjük, akkor egy minden képzeletet felülmúló, elképesztően izgalmas és döbbenetes
korszak képe bontakozik ki a szemünk előtt, amely itt a földön valósul meg konkrét
földrajzi, politikai és gazdasági értelemben.

Ebben a korszakban újra Izrael kerül a történelem fókuszába. Ez alatt a – Jelenések
könyve és egyes rabbinikus vélemények által egyaránt ezer évesre becsült – időszak
alatt a Messiás, aki a keresztények hite szerint a visszatérő Jézus Krisztus, jelen
lesz a Földön, Jeruzsálembe fogja tenni a székhelyét, és onnan fogja kormányozni az
egész világot. További különlegessége ennek a korszaknak a próféták szerint, hogy
Jeruzsálemben fel fog épülni egy új Templom, amelyben helyre fog állni az áldozati
rendszer egy új formában, amelynek funkciója tanító és emlékeztető jelleg? lesz:
"És eljönnek sok népek, mondván: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének
házához, hogy megtanítson minket az ő útaira, és mi járjunk az ő ösvényein, mert
a tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde." (Ézsaiás próféta
2,3)

A világpolitika jelenlegi állása tükrében talán megdöbbentő Ézsaiás prófétának
az a megállapítása, hogy ebben a korszakban az arab nemzetek lesznek Isten legodaadóbb
és leghűségesebb szolgái Izrael után: "A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa
tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit
hirdetik. Kédár minden juhai hozzád gyűlnek, Nebajóth kosai néked szolgálnak,
felmennek kedvem szerint oltáromra, és dicsőségem házát megdicsőítem." (Ézsaiás
próféta 60,6-7) Ezek az arab népek az elsők között igyekeznek majd a jeruzsálemi
Templomhegyre, hogy ajándékaikkal kifejezzék elkötelezettségüket Isten felé.

Számos bibliai próféta azt jövendöli, hogy a várost különleges fényjelenség
veszi majd körül, amely egyrészt folyamatosan világít, és a város fényforrásául
szolgál éjjel és nappal, másrészt pedig védelmet is biztosít a város lakói számára:
"Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé
nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; És sátor lészen
árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső ellen." (Ézsaiás
próféta 4,4-5) Eszerint a sekina, Isten dicsősége ebben a korban úgy fogja körülvenni
Jeruzsálemet, mint egy fénypajzs vagy mint egy köddel keveredő fénykupola.

Ézsaiás próféta szerint az emberek "fegyvereikből kapákat csinálnak, és dárdáikból
metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul." A
béke és a gazdagság tekintetében Salamon király idejéhez fog hasonlítani: Izrael
megnyugodott a háborúktól, és teljes béke honolt, emellett pedig a jólét és a
gazdagság addig elképzelhetetlen méreteket öltött. A messiási királyságban a szükség
is ismeretlen lesz.

Ezt a reménységet ünnepelték Izraelben és szerte a világon ezen a héten.

    (A szerző teológus)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek