A német származású bíboros szerint a jóslás nem a jövőről, hanem a XX. század kálváriáiról szól, és valójában már nincs is benne nagy titok. Ratzinger bíboros igyekezett a jövendölést megkülönböztetni a nyilvánosságra hozott kinyilatkoztatástól, amely történelmileg megvalósult, és írott formája a Szentírás, az Isten "végleges szava". A bíboros szerint a "magánkinyilatkoztatás" nem hordoz teológiai újdonságot, ezért tartalmát katolikusoknak sem kötelező elfogadni.
A katolikus mariológia más pontjaihoz hasonlóan azonban a fátimai Madonna-jelenésekkel és -kinyilatkoztatással kapcsolatban sem annyira egyszerű és tiszta a kép, mint ahogyan azt a hivatalos vatikáni értelmezések sugallni igyekeznek – főleg a kívülállók számára. A katolikus egyház a II. niceai zsinat (787) után kidolgozta a háromszintű vallásos tisztelet rendszerét (latreia, duleia, hiperduleia), amely által képes önmaga számára logikusan megmagyarázni például azt, hogy Mária mély és hódolatteli tisztelete és a személyéhez kapcsolódó természetfölötti események miért nem tartoznak a bálványimádás, illetve az okkultizmus kategóriájába. Ezek az elméleti kategóriák önigazolásra ugyan alkalmasak, de a nő- és anyaistenek után vágyó tömegeket nem képesek visszatartani attól a kultikus vallásosságtól, amely tartalmilag is, formálisan is szemben áll a Szentíráson alapuló istentisztelettel. Természetesen minden egyháznak és egyénnek jogában áll olyan Istent választani és imádni, amilyet akar, ez azonban a fenti esetben nem Jézus Istene és nem a kereszténység.
Az evangéliumi protestáns irányzat többek között ezért is kezdettől elutasította a Mária-kultuszt mint a Bibliával szembenálló vallásosságot. A napjainkban újra reneszánszát élő Mária-kultuszt kultikus és aposztatikus jelenségnek tartja, amely sérti az ökumenizmust és a rekatolizálást szolgálja. Álláspontja szerint a keresztények egymással való megbékélésének és az egyházak egységének nem lehetnek alapjai a katolikus vallásnak olyan specifikumai, mint amilyen például a mari-ológia, képek, ereklyék, halottak, elhalálozott egyházi személyek kultusza és az alakjukkal összefüggésben álló természetfölötti események, jelenések és jóslások. Az evangéliumi protestáns felfogás szerint a keresztény egység a vitatott vallási kijelentések és megtapasztalások helyett a Szentírás kinyilatkoztatása alapján valósítható meg.
A kommunizmust legyőző Mária
A fátimai vallási jelenségek intenzív, világméretű népszerűsítése is azt látszik igazolni, hogy a katolikus egyház vallásgyakorlatában II. János Pál pápa uralkodása alatt lényeges változás állt be, melynek során elfordult az 1962–65-ben lezajlott II. vatikáni zsinat által kijelölt, evangéliumi alapon történő megbékélést, konszenzust kereső szellemi irányvonaltól. A II. János Pál nevével fémjelzett jelenlegi katolicizmus számos ponton emlékeztet a reformációt visszaszorító és a török hódoltság után a katolikus vallásosság és egyeduralom kiépítését, megújítását célzó tridenti zsinat nyomán kialakult agresszív vallási tradícióra, amelyben például a klérus a "törökverő Mária", valamint a képek, ereklyék és kegyhelyek, búcsúhelyek kultuszát szellemi fegyverként használta fel, hogy a hitehagyottakat és a reformáció befolyása alá került tömegeket visszaterelje a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással összhangba nem hozható vallási misztikához, babonasághoz. A XVII-XVIII. században számos vért könynyező, verejtékező, csodatevő Mária-kép tűnt fel, s ezeknek olyan mágikus erőt tulajdonítottak, amely a törökök legyőzésében támogatta az európai keresztény seregeket. A mostani fátimai "Rózsafüzér Asszonyáról" szóló propagandában Mária mint "szovjetverő" női istenség manifesztálódik, aki ezúttal is megtaposta a Gonosz fejét, legyőzte a szovjet ateista kommunizmust, és felszabadította a kelet-európai országokat a szovjet megszállás alól.
2000. 07. 01. (IV/27)
