A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" a judaizmustól való elszakadás, a zsidókeresztény korszak után, hogy a zsidóságtól idegenkedő pogány tömegek előtt az Ószövetséghez képest újnak és másnak tüntesse fel mindazt, amit Jézus Krisztus élete, halála, föltámadása hozott el mindenki számára az egyházatyák szerint. Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt, hanem azokat az embereket, akik hittek abban, hogy a názáreti Jézus az ószövetségi próféták által megjövendölt Messiás (Khrisztosz, azaz Felkent). A khrisztianosz kifejezés azonban a tanítványok szellemi-erkölcsi állapotának, életvitelének minőségi jelzőjeként is értelmezhető.
Először feladat, utána rang
Az Izraelben gyakran használt személynév, a Jézus (héberül Jehósua) név jelentése: Szabadítás. A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20). Ez azonban nem jelentette azt, hogy Jézusnak ne lett volna messiási identitása. Az evangélium szerint tisztában volt természetfölötti származásával, kiválasztottságával, elhívásával már gyermekkorában. Nyilvános szolgálatának ideje alatt Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte. Simon Pétert pedig boldognak mondta, amikor az felismerte és megvallotta róla, hogy ő az Isten Fia, a Messiás.
Feltételezhetően több okból is mellőzte Jézus földi szolgálatának ideje alatt a Krisztus cím használatát. Az egyik ilyen ok az lehetett, hogy a názáreti a Messiás kifejezést elsődlegesen megvalósítandó feladatnak, szolgálatnak tekintette, és csak ennek teljesítése után értelmezte azt méltóságként, címként. A messiási feladatkör betöltésére is csak azután vált képessé, hogy a Jordánban való megkeresztelkedése után Isten felkente Szentlélekkel (Szent Szellemmel).
Jézus ezután vált a szó szoros értelmében Felkentté, és kezdte el a "nem látott dolgok" szétosztását Galileában és Júdeában. Keresztelő János tanítványainak kérdésére – "Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Máté evangéliuma 11,3) – Jézus nem isteni származásának méltóságával, rangjával, hanem az általa végzett messiási tevékenység jeleire hivatkozva válaszolt: "A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik
" (Máté evangéliuma 11,5)
Az idézet azt is igazolja, hogy Jézus karizmatikus ajándékait mások javának szolgálatára használta; a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette, amelyek által (mindenekelőtt halálból való feltámadása által) bizonyosodott be róla, hogy elvégezte a messiási cím elnyeréséhez szükséges feladatokat, és betöltötte az ezzel összefüggésben álló célokat földi élete, szolgálata, keresztáldozata, föltámadása során. Antiokhiában és a birodalom más helyein a tanítványokat azért is nevezték khrisztianoszoknak, mert nemcsak Jézus hívei és erkölcsi követői voltak, hanem Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat.
Az evangélium egyik központi állítása az, hogy Jézus Krisztus földi szolgálata után mint főpap elküldi a Vigasztalót, és a benne hívő embereket megkereszteli Szentlélekkel és tűzzel, vagyis tanítványait ugyanazzal a természetfölötti valósággal keni fel, mint akivel Isten kente fel Őt. Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.
2000. 02. 12. (IV/7)
