Sokan talán manapság is úgy gondolják, hogy az emberiség haladását valamiféle igazságos és békés társadalom felé a vallásos emberek dogmatizmusa akadályozza leginkább. Ilyenkor szinte automatikusan a vallásháborúk okozta pusztításokra hivatkoznak, mondván, egy észszerűségre épülő társadalomban ilyen borzalmak nem fordulhattak volna elő. Pedig ha a vallásháborúkon túltekintünk, kiderül, hogy igazából két, észszerűségre hivatkozó szélsőséges ideológia is az „emberiség javát” kívánta szolgálni: a fasiszta nemzetiszocializmus és a marxista alapokon álló kommunizmus.
Karl Löwith Világtörténelem és üdvtörténet (1949), és Jacob Taubes Nyugati eszkatológia (1947) című művében egymástól függetlenül, mégis szinte egyazon időben érvelt amellett, hogy a történelemfilozófia nem más, mint szekularizált történetteológia, azaz a haladáshit a zsidó-keresztény teológiából táplálkozik. Az már más kérdés, hogy tézisükből különböző végkövetkeztetést vontak le. Löwith inkább a kereszténység előtti antik, mai szemmel nézve ciklikus történelemszemlélet megújítását kezdeményezte. Taubes ellenben az üdvtörténeten alapuló, kezdettel és véggel rendelkező történelemfelfogás érvényessége mellett foglalt állást. Ez a két kötet a második világháború egyfajta történelemfilozófiai lelkiismeret-vizsgálatának is tekinthető. De hogyan válhatott a keresztény üdvtörténetbe vetett hit szekularizált haladáshitté?
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
2019.10.25. (XXIII/43)
