Soros György édesapja, Soros Tivadar Álarcban című könyve 1965-ben jelent meg, amely bepillantást enged a család náci megszállás alatti mindennapjaiba. Az 1944 márciusától kezdődő 10 hónap minden szempontból elementáris élettapasztalat volt Soros György számára. A Heteknek évekkel ezelőtt egy interjúban így fogalmazott: „Ezt az időszakot tartom életem alapvető élményének. Ez formált olyanná, amilyen lettem. Ebből származott további tevékenységem is, erre van ráépítve. Meggyőződésem, hogy későbbi sikereimben is óriási szerepet játszott. Apám és ez az élmény volt a legnagyobb befolyással rám.” (Nem voltunk hajlandók áldozatok lenni. Hetek, 2004. július 23.) Apja könyvéhez írt előszavában kiemeli, „csodálta és imádta apját”, mert „ura volt a helyzetnek, tudta mi a teendő”. Sőt, egyenesen úgy fogalmaz: „Talán szentségtörésnek tűnik: életem legboldogabb időszaka volt ez a tíz hónap, tizennégy éves koromban.”
A „kaland” elkezdődik
„Úgy szép az élet, ha változatos és kalandos, de nem árt, ha szerencséje is van az embernek” – ezzel a kissé meghökkentő és egyben rendkívül laza mondattal kezdi könyvét Soros Tivadar. A családfő ugyan rendszeresen hallgatta az idegen nyelvű rádióadásokat, és követte a nemzetközi eseményeket, a német megszállás őt is váratlanul érte. A rendkívüli helyzetekre viszont fel volt készülve, s az Oroszországban elsajátított „túlélőművészetét” (lásd sorozatunk első részét) igyekezett megismertetni fiaival is, akik érdeklődve és buzgón hallgatták a kávéházakban és fürdőkben elhangzó kalandos történeteket. Tivadar a magyarországi helyzet súlyosbodásakor is fontosnak tartotta, hogy fiai minden apróbb döntésbe be legyenek avatva. A sárga csillagos rendeletet követően például a 14 éves „Gyurit” vette maga mellé, hogy egy kis villamosozás során felmérjék a budapesti lakosság lelkiállapotát az antiszemitizmus függvényében. Két megjegyzést kaptak csupán, az egyik utas lemalacpofázta a fiatal fiút, míg egy másik azon csodálkozott, hogy a szőke fürtös utas bizony zsidó.
2018. 01.26. (XXII/4)
