A jóléti társadalmak mostani étkezési szokásai a környezeti terhelés miatt nem fenntarthatóak, emiatt is egyre több táplálkozási szakember gondolkozik azon, hogy vajon milyen lesz a jövő táplálkozása. A témában megszólalók közül többen felhívják ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Föld elég lenne a rajta élők élelmezéséhez, és sokkal inkább a meglévő lehetőségek kiaknázatlanságáról, illetve egyenlőtlen eloszlásáról van szó, hiszen például a fejlett országokban rengeteg étel kerül a szemetesbe. Az élelmiszeripar számára alternatíva lehet az egyéb források, alapanyagok bevonása, mint például a tengeri algák vagy a rovarok, illetve sokak szerint a technika is nyújt majd megoldást, hiszen ma már léteznek olyan 3D nyomtatók, melyekkel gombnyomásra ételeket lehet előállítani.
Nézze meg a cikkhez kapcsolódó videónkat!
Az egyik olasz napilap, a Corriere della Sera nem-régiben megszólaltatta a világ harmadik legjobb éttermének vezetőjét. René Redzepi dán szakács szerint Európa étkezési kultúrája húsközpontú – sok gyenge-olcsó húst eszünk, amiért magas környezeti árat fizetünk –, ezen jó lenne változtatni, és fehérjeforrásként a rovarfélékre hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »