„Suum cuique tribuere” – ez az egyik legfontosabb jogi alapelv. Magyarul kifejtve: mindenkinek meg kell adni, ami neki jár, megbecsülni azért, amit tett, megdicsérni érdemei szerint.
Ez a régi latin mondás azért jutott eszembe, mert nemrégiben láttam a Budapest Angyala című, 2011-ben magyar-spanyol koprodukcióban készült filmet, amely Angel Sanz Briz ügyvivő 1944. évi budapesti működéséről készült. Amit a film az ügyvivő személyéről és cselekedeteiről bemutat, megfelel a valóságnak, hiteles. Ugyanakkor – és ezt az egykori diplomata gyermekeinek múlt év őszén elhangzott magyarországi sajtónyilatkozatai megerősíteni látszanak – mintha Sanz Briz méltatásával gondatlanul mellőznék az olasz Giorgio Perlasca elismerését, akinek 1944. évi sikeres mentőakciói vitathatatlanok és felejthetetlenek. A film bemutatja ugyan Perlascát, amint (1944. november 1-jén) megjelenik a spanyol követségen, és az általa jól ismert Sanz Briztől spanyol védlevelet kér és kap. Ám ezt követően csupán néhány képen látható, és nem derül ki, hogy hány életet mentett meg azután, hogy Sanz Briz 1944. november 29-én elhagyta Budapestet. Csak a film végén olvasható egy szűkszavú felirat, miszerint Sanz Briz távozása után a mentési munkát Giorgio Perlasca folytatta.
A Hetek hasábjain Angela Sanz Briz szintén arról beszélt, hogy apja 1944 végén elhagyta Magyarországot, és ezután „3-4 hétig az egyik munkatársa, Giorgio Perlasca helyettesítette őt, aki megakadályozta a védett házak kiürítését mindaddig, amíg meg nem érkeztek a szovjetek, és fel nem szabadították a gettókat is”.
2016. 03. 18. (XX/11)
