hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iszlám terror alatt az iraki keresztények
Hát van ezeknek vallásuk?

2014. 09. 18.
Az iraki keresztényekre alaposan rájár a rúd. Az elmúlt tíz év háborúiban talán egymillióan is elmenekültek az országból, csaknem kétezer éves közösségük haldoklik. Az elmúlt hónapokban újabb tízezreknek kellett menekülniük, miután az Iszlám Állam szélsőségesei lerohanták településeiket. Helyszíni riport.

Háled, egy keresztény férfi azt mondja, senki nem érti, miért vitték el a gyereket. „Azt értjük, hogy az idősebb lányokat miért viszik el. De ez csak hároméves volt” – mondja.

Háled menekült. Egy sátorban ül egy foghíjtelken Erbílben, Iraki-Kurdisztán fővárosában. Három héttel korábban menekült ide csaknem mindenki mással együtt, aki a településükön, Karakósban lakott, miután az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) nevű szervezet lerohanta Észak-Irak nagy részét augusztus elején. A legtöbbjük tudta, hogy a keresztények nem sok jót remélhetnek az iszlamista fanatikusoktól, kocsiba ültek és elhajtottak. De öccse, felesége és három­éves lányuk ottmaradt.

„Először azt mondták, az öregeket – már azokat, akik még nem menekültek el, és a városban maradtak – felrakják egy buszra, és elszállítják a városon kívülre” – idézi fel a sátor árnyékában üldögélve, ahova az erős nap elől húzódott be. „Aztán másokat is elkezdtek kocsira rakni, és összegyűjtötték őket a templom előtt. Vagy harminc embert.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!