hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beilleszkedési zavarok
A problémás gyerekek és a központosítás

2014. 07. 19.
A nevelési tanácsadókat 2011-ben még meg akarták szüntetni, ám időközben a módszerek finomodtak: a központosítás és pénzkivonás révén lehetetlenítik el az ellátást – állítják az érintettek. A pedagógiai szakszolgálatok dolgozói nemrég nagy harcok árán kapták csak vissza a nyári szabadságukat. Úgy tűnik, veszélybe kerülhet az a szakmai munka és szemléletmód, ami az integrált oktatásra fókuszálva a nevelési tanácsadókban eddig kialakult.

„Eddig sem járt volna” – állítólag így reagált az egyik minisztériumi illetékes arra a kérésre, hogy állítsák vissza a pedagógiai szakszolgálatokban dolgozók nyári pótszabadságát, amit törvényi úton megszüntettek. Balog Zoltán miniszter júniusi bejelentése szerint azonban továbbra is jogosultak a pótszabadságra: ez idén nyáron időarányosan 15, jövőre plusz 25 napot jelent nekik.

„Tudvalevő volt, hogy ha nem rendeződik a szabadságolás kérdése, akkor itt tömeges pályaelhagyás lesz. Ennyi pénzért, nyári szünet nélkül, nulla megbecsüléssel kevesen tudnak megmaradni a pályán” – mondta lapunknak egy gyógypedagógus, utalva arra, hogy így a nyári szünetet a szakszolgálatok teljes üresjáratban végigügyelhették volna. Ez azért is jogtalan lenne, mivel a köznevelési törvény értelmében immár a szakszolgálatok szakemberei is pedagógus munkakörbe, pedagógus életpályamodellbe lettek besorolva. A munkájuk jellegéből adódóan hetente kétszer este 6-ig, 7-ig dolgoznak sok helyen – írta a Pedagógiai Szakszolgálatok Országos Egyesületének vezetője a szakminiszterhez címzett levelében. Azt is kifejtette: megindult az elvándorlás a pedagógiai szakszolgálatoktól, a szakemberhiány miatt sajnos már jelenleg is az ország számos helyén komoly ellátási problémák vannak.

A különböző nehézségekkel küzdő kisgyerekek szűrését, ellátását végző szakembereket – pszichológusokat, gyógypedagógusokat, fejlesztő pedagógusokat stb. – a köznevelési törvény értelmében szakterületek és intézmények szerint, meglehetősen bonyolultan újracsoportosították, a működésüket centralizáltan irányítják. A „normál” ellátórendszert a pedagógiai szakszolgálatok égisze alatt központosították – hozzájuk tartozik a nevelési tanácsadás is –, fenntartójuk a KLIK, működtetőjük az önkormányzat. Az új törvény nem intézményekről, hanem tevékenységekről beszél, a szakszolgálatok feladatköre pedig közel megduplázódott: szakértői bizottsági tevékenység, gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, logopédiai ellátás, fejlesztő nevelés, nevelési tanácsadás, konduktív pedagógiai ellátás, gyógytestnevelés, iskola- és óvodapszichológiai ellátás, tehetséggondozás, pályaválasztási tanácsadás, plusz az adminisztráció – ez mind hozzájuk tartozik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!