hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabolcs, az orrfestő
Egy ezerszázalékos ember

2014. 06. 10.
Sárközi Szabolcs mindenbe beleüti az orrát. Amikor verset ír vagy amikor honlapot szerkeszt, az orrával kezeli a klaviatúrát. Képeket is úgy fest, hogy ezt a „végtagját” használja ecset gyanánt. Kezét és lábát korai gyermekbénulása miatt alig tudja használni, a szerető légkörben fogant kreatív ötletek azonban mindig erőt adnak ahhoz, hogy kivitelezze azt, amit elgondolt. A Szeged-közeli Üllés településen, egy városszéli házban él édesanyjával és nővérével.

„Sárgát kérek” – mondja Szabolcs édesanyjának, aki a megfelelő színű Bio- color festékeket kitölti a palettára. Szabolcs finoman belemártja az orra hegyét, majd gondosan kiszínezi az előtte lévő tájképet. Arra a kérdésre, hogyan látja azt, amit fest, így felel: „a fejemben van minden”, majd orrát vizes szivacsba törli és színt vált. 

Sárközi Szabolcs az ezredforduló idején, az üllési Fontos Sándor Általános Iskolában ismerkedett meg a festészettel. Mindez úgy történt, hogy diáktársai mind saját képet készítettek a szüleiknek, ő azonban nem nagyon boldogult az ecsettel, amelyet a szájába helyeztek. Mire való azonban az ember orra, pláne, ha olyan karakteres? Belemártotta a festékbe, s elkészítette élete első, szívhez szóló alkotását: egy szívet, anyák napjára. Felbecsülhetetlen ajándék ez annak a személynek, aki a nap 24 órájában gondozza őt. Első sikerét hamarosan követte a másik, egy pályázaton elnyert díjazás. Mára már több száz – ha nem ezer – kép került ki az orra alól, falunapokra, pályázatokra, különböző rendezvényekre. Leg-újabb alkotásait is csak azért nem láthatjuk most, mert épp Mórahalmon vannak egy kiállításon.

Szabolcs fontos munkaeszköze a számítógép is, amelyet szintén az orrával „kezel”. Írni a Google fordítóprogramjának segítségével sikerült megtanulnia, hiszen a ceruzát nem tudná úgy megfogni, ahogyan kell. Amikor azonban a klaviatúrán az orrával érinti a karaktereket, a fordítóprogram hangszórón kihangosítva rögtön visszajelez, hogy helyesen írta-e a szöveget. A kihangosított szövegekkel  jól tud már levelezni, vagy éppen honlapot szerkeszteni. A funkcióbillentyűket pedig már jobban ismeri, mint akárki más. Hamarosan tanúi leszünk annak is, miképp tudja Szabolcs orrával behozni kedvenc weboldalát, a Budapesti Állatkert honlapját. „Az állatkert nagyon szép, és Pest is nagyon tetszik” – mondja. Pestet valójában jobban ismeri, mint Szegedet, ahol gyógykezelték. Amikor például a múlt év őszén egy csoporttal – a helyi polgármester vezetésével – Pesten jártak, Szabolcs javította ki a GPS által mutatott irányt – meséli Erika. Ahol a fia egyszer megfordult, azt a helyet rögtön az elméjébe vési.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!