hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hétköznapi hősök
Megrázó történetek a balkáni árvíz legnehezebb napjaiból

2014. 06. 10.
Ez az év bővelkedett természeti csapásokban a Balkánon. Februárban soha nem látott jégvihar söpört végig Szlovénián. Ugyanebben a hónapban Szerbiában olyan mértékű hófúvások voltak, hogy a hadsereget kellett bevonni a mentésbe. A májusi Tamara nevű ciklon epicentruma közép-szerbiai, boszniai, kelet-horvátországi régiók voltak. Mondhatni, a ciklon telibe találta a régi Jugoszlávia közepét. Több napon át folyamatosan esett, a szűk keresztmetszetű hegyi folyók kiáradtak, a hegyoldalakra épített többgenerációs házakat nem tudta megtartani a föld, s mint kártyavár csúszott egyik a másikra. Falvak tűntek el percek alatt. A víz eltörölte a határokat. A régi „testvériség-egység” titói szlogen mintha újra értelmet kapott volna. Egymás után jelentették be az extagországok a katonai segítséget. Szlovénia, Makedónia, Horvátország, Montenegró hadseregének mentőalakulatai Szerbia megsegítésére siettek.

A Belgrád közeli Obrenovác volt az egyik legtöbbet szenvedett város. A megáradt Kolubara folyó háromméteres szint­emelkedése hihetetlen mennyiségű vizet zúdított a városra. A városra hirtelen lecsapó nagy hullámot a szemtanúk úgy írták le, mint egy filmbeli eseményt. Miután péntek délután megszólaltak a szirénák, a város elcsendesedett, a közvilágítás megszűnt. A mélyebben fekvő területeken lévő há­zakban rekedt embereket már csak csónakkal lehetett megközelíteni. A koromsötét éjszakában az autók fölött siklottak a csónakok. Az embe­rek sok helyen a szekrény tetején vagy a háztetőn várták a segítséget.

Slobodan Nedeljkovic Dzambo látva, hogy mi történik Obrenovácon, feleségét és kétéves gyermekét biztonságba akarta helyezni. Elvitte őket apósához egy Obrenovác melletti faluba, majd visszament a városba segíteni az evakuálásban. Az ár azonban utolérte a családját. Dzambo apósa csak egy pillanatra hagyta el a menedékként szolgáló tetőt, hogy takarót hozzon a többieknek. Mire visszaért, a lánya és a kétéves unokája eltűnt, valószínűleg elsodorta őket a víz. Dzambo ezek után folytatta a falu lakóinak kitelepítését: legalább ötszáz embert és állatot mentett meg, miközben abban reménykedett, hogy valahol megtalálja szerettei holttestét. Dorde Mikovic (83) egyike azoknak az idős embereknek, akiket Dzambo a biztos haláltól mentett meg. A bácsi hetvenöt éves mozgáskorlátozott feleségével bent rekedt a lakásban, amikor a fiatal férfi bement hozzájuk, és elcipelte őket a csónakig. „Annyit mondott csak, hogy kapaszkodjak a vállába. Nem tudtam, hogy elveszítette a feleségét és az unokáját. Ezt csak később olvastam az újságban” – meséli Dorde bácsi.

Az orosz mentők különös bátorságról tettek tanúbizonyságot a katasztrófahelyzetben. Egy csónak felborult két szerb mentővel és két obrenováci hölgygyel. Amikor az egyik orosz ezt meglátta a hídról, beugrott értük az örvénylő vízbe. Ilija Dragoslavicban (40) így rögzültek a történtek: „Valerij Loktionov leugrott a hídról, hogy megmentsen. Abban a pillanatban érkezett, amikor azt hittem, itt vég. Nem tudom, hogy amit ő tett, testvér megtette volna-e a testvéréért.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!