hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lopakodó meleglobbi
Lunacek-jelentés: véleménydiktatúra a tolerancia nevében

2014. 02. 06.
Jelentős támadást intézett a meleglobbi az európai családok ellen. Az emberi jogok védelmének köntösébe bújtatott Lunacek-jelentés látszólagos célja a homofóbia visszaszorítása, azonban a sorok között olvasva leleplezhető az igazi szándék. A február 4-ei szavazáson az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta a javaslatot.

Ajelentés mellett 394 EP-képviselő szavazott, ellene csupán 176, és 72 tartózkodott. A magyar képviselők közül Bokros Lajos, valamint az MSZP-s Göncz Kinga, Járóka Lívia, Gurmai Zita és Herczog Edit támogatta a meleglobbi programját, míg a FIDESZ-KDNP küldöttjei közül Schöplin György, Őry Csaba, Gál Kinga, Bagó Zoltán, Kósa Ádám és Glattfelder Béla tartózkodott. A homofóbia, illetve a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről szóló jelentést még januárban terjesztette elő az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága. Az ügy patrónája Ulrike Lunacek, osztrák EP-képviselőnő, aki az európai meleglobbi és feminizmus egyik oszlopos zászlóvivője.

Bár lassan nincs fórum, ahol ne foglalkoznának a melegekkel, a jelentés szerint az európai LMBT-közösség jelentős része diszkriminálva érzi magát, és nagy százalékuknak akár fizikai bántalmazásokat is el kell szenvedniük. Ezért a jelentés alkotói a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek megkülönböztetésének felszámolásáért kampányolnak az oktatás-, az egészség-, a menekült-, a foglalkoztatásügy és a családpolitika területén.

Ulrike Lunacek és természetesen a nevével fémjelzett jelentés is úgy tartja, hogy az uniónak egységes szakpolitikát kellene kialakítani a LMBT-személyek alapvető jogainak védelmére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!