Az öreg Renault-taxi óvatosan haladt a széles kelet-nyugati pekingi főút közepén, az éktelen tülkölés, a nehéz dízelmotorok fel-felerősödő zúgása és a kerékpárok szüntelen csengőjelzése közepette. A Magyarországról frissiben érkezett utas elképedve nézte a sofőrt, aki egy talán tízcentis, belülről megvilágított, műanyagból készült nyilat pöccentett hol jobbra, hol balra a belső visszapillantó tükör mellett. Ez az elmés fényszerkezet volt hivatott arra, hogy jelezze a közúti irányváltozást – 1969-ben. Kiválóan működött, senki nem ütközött a járműnek.
Az utat a biciklisták uralták, végtelen folyamuk négyes-ötös sorban haladt mindkét irányba. Gépiesen nyomták a pedált, sokan el-elbóbiskoltak egy pillanatra, de rutinosan felébredtek, amikor dőlni kezdett a szerkezet. Időnként impozáns fekete Hungcsi (Vörös Zászló) típusú limuzinok törtek utat maguknak: a magas rangú állami tisztségviselőknek járt ilyen reprezentatív jármű, amely elől illett szétspriccelnie a két kerék robotosainak. A középkategóriájú Sanghaj autók gyakrabban tűntek fel, ezeken furikázták a középkádereket. Mindkét típust az ötvenes években szovjet segítséggel felépített üzemekben gyártották. A magántulajdonú autó ismeretlen fogalom volt, és a teljes kínai autóipar sem produkált évi 200 ezernél több gépkocsit az akkor még zajló, a krónikákba „kulturális forradalom” néven bevonult belső hatalmi harc idején. A felettébb ritka nyugati vagy japán márkák volánjánál jobbára külföldi diplomaták ültek. Kínában a jelszó az „önerőre való támaszkodás” volt, a nemzetközi kooperáció pedig kiment a divatból. Ám nagyjából Nixon amerikai elnök 1972-es kínai látogatása előtt Peking egyszer csak lecserélte taxiparkját: modern japán Toyotákat vásárolt a francia matuzsálemek helyébe.
Az, hogy a politikai viharok után a honi autóipar is nagyobb sebességre kapcsolhat, korántsem volt magától értetődő. Sok hazai és külföldi jóakaró fejtegette, milyen remek a kerékpár a forradalmi Kínának: olcsó, egészséges közlekedési forma, nem habzsolja az erőforrásokat, nem szennyezi a levegőt, a környezetet. 1978-ban azonban a pragmatikus Teng Hsziao-ping vette át a kormányzást az egyenlősítő kommunizmus ideológusaitól, ő adta ki a mágikus „Gazdagodjatok!” jelszót. Hamarosan kiderült: aki teheti, mégis inkább motorizálja életét, sőt négy kerékre ül át, nem is akármilyenre.
2014. 01. 17. (XVIII/3)
