hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szcientológia igazi arca
Agymosás, kényszermunka, megfélemlítés: kipakolt az egyházvezető unokahúga

2013. 08. 01.
A Szcientológia Egyház mindig is ellentmondásos vallási közösség volt; sokan közveszélyes szektának tartják, ahol agymosást és erőszakot alkalmaznak. Az alapítása óta fel-felröppenő vádaknak minden eddiginél nagyobb hátszelet adott, hogy a jelenlegi egyházvezető, David Miscavige unokahúga, Jenna Miscavige Hill könyv formájában tárta a világ elé, miként lopta el gyerekkorát az egyház.

Jenna könyve (Beyond Belief: My Secret Life Inside Scientology and My Harrowing Escape – Túl a hiten: Titkos életem a szcientológia berkeiben és drámai menekülésem) alapján valósággal orwelli képet kapunk a szcientológia ideológiai és szervezeti rendszeréről. Visszatekintve a hölgy úgy ítéli meg gyerekkorát, mint egy agymosott időszakot. Beszámolója szerint az egyház mindent megtesz tagjainak izolálására, kislányként maga is egy elszeparált táborban nőtt föl.

Az egyik legnagyobb sérelemnek azt tartja, hogy alig lehetett szüleivel, mivel a közösség szervezetrendszerét szándékosan úgy alakították ki, hogy a szolgálók kevés időt tölthetnek családjukkal. Ráadásul még csak nem is tudhatták, hol lehetnek a szüleik, mivel a menedzs­mentközpont helyét olyannyira titokban tartják, hogy még családtagok sem tudhatnak hollétéről. A memoár szerint a 12–18. életéve között eltelt hat év alatt apját négyszer, anyját mindössze kétszer látta.

Annál többször találkozott viszont nagybátyjával, Daviddel, az egyház jelenlegi fejével, és még többet annak feleségével. Ma Jenna már egyenesen gonosznak titulálta David Miscavige-et a CNN egyik műsorában, mivel szerinte semmilyen hitvallást nem követ igazán, inkább a hatalom és tekintély megszállottja. A könyvben zsarnoknak, alkalmatlankodónak, de végeredményben gyáva embernek állítja be nagybátyját. „Gusztustalan, ahogy visszaélnek a gyerekek ártatlanságával és kiszolgáltatottságával” – fakadt ki egy interjúban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!