hetilap

Elindulok befelé, ahol gyülekezik a tömeg, az Egyiptomi Nemzeti Múzeum irányába, ahol a múmiákat állították ki. Alig hallok valamit a hangzavartól és az aktivisták által vert dobok puffogásától. Hirtelen szétnyílik a sor: ketten egy ájult fiatal férfit hoznak hátrafelé a kezükben. A férfi eszméletlen, a fejéből ömlik a vér, ami teljesen befesti a fehér pólóját és a földre csorog. Ahogyan közelebb érek, látom a fiú fehér koponyacsontját. Fél téglával találták el. „Elöl van a rendőrség?” – kérdezem az egyik mellettem álló férfit. Legutoljára ilyen véres összecsapások tavaly novemberben zajlottak, akkor a Legfelsőbb Katonai Tanács ellen. A ki­vezényelt rohamrendőrség könnygázzal, sörétesekkel és éleslőszerrel oszlatott. Több mint száz ember vesztette életét, több ezren a szemük világát.
„Nem – mondja a férfi. – Nincs kint a rendőrség. Azok ott a Muzulmán Testvérek.” Alig tudja befejezni a mon­datot, amikor a tömeg pánikszerű menekülésbe kezd. Egymás hegyén-hátán másznak keresztül az emberek a kövek záporában. Az iszlamis­ták egészen a Talat Harb utca ele­jéig szorítják vissza a szekuláris tüntetőket, sokan maradnak a földön.
A Hetek tudósítója úgy tíz emberrel egy kapualjba behúzódva vészeli át az attakot. Fogom a fejem, mert nincs rajtam sisak, legalább a kezemmel tompítsam, ha fejbe talál egy kő. A kövek pedig repülnek felénk rendesen, egy fél tégla közvetlenül a fejem felett törik szét, szilánkjai megvágják a kezem.
A tüntetést a szekuláris ellenzék szervezte október 12-ére. Több apropója is volt. A tüntetők elsősorban az Alkotmány Bizottság újraalakítását követelték, mert annak többségét jelenleg iszlamisták alkotják, és félő, hogy a saría fog dominálni az íródó új alkotmányban. Szintén ki akarják kényszeríteni a minimálbér meghatározását és továbbra is a bebörtönzött politikai foglyok elengedését. Sokan az új elnök és pártja által „Reneszánsz programnak” nevezett száznapos program kudarca miatt vonultak az utcára. Azonban ami a tömegeket megmozgatta, az a tavaly februári „Teve csata” felelőseinek a bírósági ítélete volt. Mindannyiukat felmentették.
A tüntetést a szekuláris oldalról az Alkotmány Párt, az egyiptomi Szociáldemokrata Párt és a kommunista Tagammú párt szervezte, hozzájuk csatlakoztak a különböző forradalmi mozgalmak, például a Forradalmi Demokratikus Szövetség és az Április 6. Ifjúsági Mozgalom.
A Muzulmán Testvériség, dacára annak, hogy jelenleg a tagjaik alkotják az egyiptomi kormányt, szintén bejelentette, hogy részt fog venni a tüntetésen a „Teve csata” felelőseinek enyhe ítélete miatt. Bejelentésü­­ket mindenki értetlenül fogadta, csak a helyszínen derült ki, mik a valós szándékaik. „Morszi ideküldte a Testvéreket, hogy verjék szét a tüntetést” – meséli egy fiú jeget szorítva a kezére a Beb El Luk utcában.
Bár a rendőrség nem jelenik meg, a könnygáz szagát mindenhol érezni lehet a levegőben. A Muzulmán Testvérek tartják a Tahrír teret. Általános a káosz, nem lehet felismerni, hogy ki kicsoda, a hatóság pedig egyáltalán nincs jelen, hogy megakadályozza a vérontást. Az Október 6. hídnál Molotov-koktélokkal felgyújtják a mikrobuszokat, fekete füst száll az ég felé. A Hetek tudósítója hazarohan a sisakjáért és a gázmaszkjáért, majd a Tahrírra tér vissza, melyet a Muzulmán Testvérek még mindig tartanak.
A Talat Harb utca elején heves kő-
zápor hull. „Kik azok?”– kérdezem az egyik szakállas idősebb férfit. „Liberális bűnözők” – mondja. A kőzápor közepén egyszercsak megállnak és sorba rendeződnek a férfiak, imádkozni kez­denek. A kődobálás egy pillanatra sem marad abba, de a Testvérek nem za­vartatják magukat. Az ájult, betört fejű embereket az imádkozás befejeztével viszik ki a térről.
A száznapos program
 
Mohamed Morszi elnök száz-
na­pos programját a saját pártján és iszlamista mozgalmán kívül gyakorlatilag mindenki kudarcként értékeli. A kormánynak nem sikerült megállítania az inflációt, a közbiztonság helyreállítása is akadozik, jelenleg is több sínai települést és a sivatagon keresztülfutó utakat is a beduinok, illetve szélsőséges szalafi szervezetek ellenőriznek.
A legnagyobb probléma azonban az államháztartás helyreállítása. Az egyiptomi pénzügyminisztérium által kiadott közlemény szerint az államháztartási hiány már most eléri a negyvenmilliárd dollárt, a kormány pedig kétségbeesetten tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal a hitelről. Bár az IMF feltételei nem nyilvánosak, a parlamentből ki­szivárgó hírek szerint elsősorban az államilag szinten tartott ke­nyér-, benzin- és gázárak felszámolásáról folynak a tárgyalások, de feltétel az is, hogy az iszlamista kormányzat ne nyúljon a Camp David-i békeegyezményhez, és megmaradjanak a diplomáciai kapcsola­tok Izrael és Egyiptom között. Egyiptom egyébként, dacára az országban mindennapos Izrael elleni kirohanásoknak, a zsidó állam legkomolyabb stratégiai partnere volt a régióban az elmúlt harminc évben.
Bár a Muzulmán Testvériség politikai kampányában többször is hangoztatta, hogy a Camp David-i békét „demokratikusan” újra kívánja tárgyalni, úgy tűnik, ez a közeljövőben nem fog megvalósulni, bármennyire is sze­retnének egy újabb háborút a szélsőséges iszlamista szervezetek. Morszi elnök ugyan az Iránnal való diplomáciai kapcsolatok felvételéről is beszélt, külpolitikai fókusza azonban még mindig elsősorban az Egyesült Államokra irányul.
A USA kairói követségének megtámadása után Morszi látogatása az Egyesült Államokban egyértelműen jelezte, hogy az új kormányzat továbbra is kész az együttműködésre, amennyiben az USA nem fagyasztja be az országnak éves szinten folyósított több milliárd dolláros hitelt.
A Muzulmán Testvér-kormányzat azonban mindenféleképpen két tűz között van. El kell fogadnia az IMF feltételeit, hogy gazdasági mozgástere legyen (a devizatartalékból finanszírozták eddig az államilag szinten tartott élelmiszereket, jelenleg súlyos a devizahiány), de ez az alapvető élelmiszerek robbanásszerű áremelkedését jelenti, ami akár éhséglázadásokhoz is vezethet. (A Hetek tudósítója 2006-ban még a Mubarak-kormányzat alatt a tanúja volt, hogy tizenegyen meghaltak Észak-Egyiptomban, miután pár forintnak megfelelő összeggel drágították a kenyér árát.)
Emellett pedig az iszlamista tömb szélsőségeseivel is szembe kell néznie: a Gama’a al-Iszlamíjja nevű terrorszervezetből alakult politikai párt, az Építés és Fejlesztés pártja éppen a napokban jelen­tette be, hogy kész visszatérni a fegyveres dzsihádhoz, ha a készülő alkotmány nem a saría szelle­mében íródik, s bár közleményükben a „libe­rális bűnözők elleni harcról” beszélnek, nyilvánvaló, hogy akár a mérsékelt Muzulmán Testvériség is a célpontjukká válhat, ha nem írnak eléggé keményvonalas alkotmányt.
Az elégedetlenség mindenesetre tapintható az országban, és előrevetíti a Muzulmán Testvér-kormányzat esetleges bukását.
A Tahrír téren egyszercsak lökdösni kezdenek, a tömegbe vegyült szalafik kicsavarják a kezemből a kamerát, néhány testvér kel a védelmemre, csak úgy tudok elmenekülni, hogy konkrétan szemberohanok a köveket dobáló liberálisokkal. Csodával határos módon egyetlen kő sem talál el, úgy érek el a Talat Harb utca közepére.
„Hol vannak a mozgalmak, a liberálisok?” – kérdezem egy Wael nevű fiútól. „Szétszóródtak az egész belvárosban – mondja. – Nyilvánvaló, hogy a Testvérek mindenkit utasítottak, hogy feljöjjenek Kairóba és szétverjék az ellenzéki tüntetést. Ez sikerült is nekik. Most. De nem lesz ez mindig így.”
A harcok egész éjszaka folytatódnak a belvárosban, repülnek a kövek, égnek az autók. A lángok fényei visszatükröződnek az emberek arcán, akikről nem lehet eldönteni, hogy éppen melyik politikai platformhoz is tartoznak.
Hajnalra csillapodik le minden. A tüntetők nagy része hazamegy, takarítók érkeznek, hogy elvontassák a kiégett autókat és felmossák az utcáról a vért.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek