hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyermekhorror

2012. 02. 10.
A mélyszegénységtl Borsodban is leginkább a gyerekek szenvednek. Jelenleg mintegy 2000-2500 közé tehet azoknak a gyermekeknek a száma, akik – miután kiemelték ket a családjukból – gyermekvédelmi szakellátásban részesülnek (nevelszülknél vagy gyermek- és lakásotthonokban). A jogszabály szerint szociális okok miatt senkit nem emelhetnek ki a családjából, ugyanakkor a gyakorlatban egyre többször ez történik, még ha „papíron” más ok szerepel is – mondta a Heteknek egy gyermekvédelmi területen dolgozó borsodi szakember.

A leggyakoribb indok a gyermek oly mérvŐ elhanyagolása, mely veszélyezteti a gyermek testi-lelki-fizikai-erkölcsi fejldését, egészségét. Ehhez társul a gyermekek óvodáztatásának, iskoláztatásának tartós elmulasztása, de nem ritka azonban a családon belüli erszak (fizikai, illetve szexuális) és az elhagyás sem, amikor kolduló gyerekeket találnak szüli felügyelet nélkül. A szakember szerint a kiemelt gyermekek családjainak 70-80 százaléka nyomorban él, és a gyermekvállalást sok esetben egyszerŐ pénzszerzési technikaként fogják fel. A gyerekeknek túlnyomó része roma, de a mélyszegénység éppen úgy leamortizálja a nem roma családokat is. Ezekben a családokban oly mérvŐ az erkölcsi normák, hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyása, tudatos vagy tudatlan mellzése, ami már katasztrófajellegŐ – tette hozzá. Az alábbi két történet jól tükrözi mindezt:
A nevelszülknél nevelked R. Kitti (tizenhárom éves), R. Marcell (tízéves) és R. Márió (ötéves) elmondták, hogy vér szerinti szüleikkel egy faházban laktak Miskolcon a Lyukóvölgyben. A pincében volt egy dívány: itt aludt a négy gyermek, fent a házban pedig az anya az élettársával és legkisebb gyermekükkel. A pince a szemét tárolására is szolgált, nyáron büdös volt, de télen sem volt sokkal jobb a helyzet. Patkányok szaladgáltak a szemétkupacok és a gyermekek között. Télen, amikor az anya és élettársa elmentek otthonról, a pince bejáratát egy deszkával fedték le, erre pedig rátették nehezéknek a mosógépet, hogy a gyerekek ne csavarogjanak el.

Mivel víz nem volt az ingatlanon, ezt kútról kellett hordani: ez télen-nyáron a gyerekek dolga volt. Kitti hordta a húszliteres tartályt, Marcell a tízliterest, Máriónak pedig a hátára kötöztek kett flakont, úgy kellett vízért menniük a hegyen keresztül, olykor vad kutyák „társaságában”. Elmondásuk szerint az otthoni étkezések úgy zajlottak, hogy az anya megfzte az ételt, el­ször evett és az élettárs, a végén pedig a maradékból a gyerekek is ehettek. Kitti mint nagylány etette a kisebb testvéreit, a piciknek, ha tudott, cukros vizet adott, a nagyobbaknak kenyeret. Kitti a nevelszülhöz tör­tén kihelyezését követen hetekig annyi ételt evett, hogy általában kihányta az étkezés után. A mai napig elfordul, hogy a kislány párnája alatt kenyeret, ételmaradékot talál a nevelszül. A vér szerinti szülkkel szemben már bírósági szakaszban van az eljárás.
Egy avasi fészekrakós ügyben az ötéves Bianka és a hároméves Gizella a nevelszülkhöz kerülve az esti mese helyett pornófilmeket szeretett volna nézni, mivel otthon ehhez szoktak hozzá. Az is kiderült, hogy a vér szerinti apa szexuális „segédeszközként” használta kislányait, akik errl olyan rész­leteket mondtak el, hogy a nevelszülk szó szerint rosszul lettek. A történet elbb a Miskolc Városi Rendrkapitányságon, majd a Miskolci Városi Bíróságon folytatódott, ahol az igazságügyi orvosszakért is megállapította a két kislánnyal szemben elkövetett szexuális abúzust, mely alapján a vér szerinti apa elzetesben van.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!