Elolvastam a könyvét: példátlan, hogy így kitárulkozik. Magyarországon az is szokatlan, ha egy politikus annyit mond, elnézést, hibáztam. De olyanról nem tudok, hogy valaki nyilvános bűnbánatot tart.
–ŰÉn ezt fontosnak tartom. Hogyan bízzanak az emberek azokban a vezetőkben, akik külső mázat festenek magukra, közben az életük teljesen ellentétes azzal, amiről beszélnek? Ha azt akarjuk, hogy őszintébb legyen a politika, akkor őszinte politikusokra van szükség: bár én csak egy kis falusi polgármester vagyok, de Istennél minden nagy dolog kicsiben kezdődik.
Ennek a könyvnek az a hátulütője, hogy innentől kezdve Ön számon kérhető. A legkisebb hiba, és jöhet a kritika: „A 27. vagy a 136. oldalon nem ezt tetszett írni!” Ezt bekalkulálta?
–ŰNem azt írtam, hogy itt egy politikus, akit Isten tökéletessé tett, hanem hogy rabul ejtett. Ugyanúgy kegyelemre szorulok, mint mindenki más. Bár a világ valóban úgy gondolja, hogy a hívő embereknek tökéleteseknek kell lenniük. Nem. A hívő emberek kegyelemre szoruló bűnösök, de ha valóban hívők, nem tesznek, nem is tehetnek olyat, ami szöges ellentétben áll Isten akaratával és az isteni mércével. Amikor megtérünk, az nem egy pont az életünkben, hanem kettőspont: a földi vándorút ekkor kezdődik benne a sok hányattatással, vergődéssel, szenvedéssel, a szenvedésben fölragyogó reménnyel, amelyek mind-mind formálnak, alakítanak minket. Nem a pillanatnyi emóciók, ötletek határozzák meg a hívő ember mozgásterét, hanem az a szent cél, amit Isten kijelölt a számukra.
Politikai, közéleti körökben nem nézik bolondnak a hite miatt?
–ŰMit mond Isten a Bibliában? Ha bolondnak néznek is, akkor is hirdesd az evangéliumot. Már 7-8 éve hívő vagyok, megszokták. Először valóban bolondnak néztek, a könyvemben is írom, hogy meghűlt a levegő, mikor első csetlő-botló kis bizonyságtételemet megtettem, amikor egy asztali áldást mondtam a kollégáimnak.
A politikus egész pályafutása arról szól, hogy mit gondolnak róla, és szavaznak-e rá.
–ŰA világi politikusnak valóban ez a fontos, a hívő államférfinek meg az, hogy mit gondol róla Isten.
Amióta megtért, került olyan helyzetbe, hogy az Ön érdekeit az „A” döntés szolgálta, az isteni elvárást meg a „B”?
–ŰNem is egyszer.
Például?
–ŰVolt egyszer egy nagyon kemény döntés. Összehívtak egy megbeszélést különböző vezetők számára. Egy beruházás kapcsán olyan döntésbe akartak belevinni, amiről jogászként azonnal láttam, hogy bűncselekménnyel azonos megítélés alá esik, és én az Istenemmel nem tudnék elszámolni, ha ehhez asszisztálnék. Ugyanakkor éreztem, hogy ha nem támogatom azt, amit a többiek támogatnak, akkor másoknak ártanék. Elvörösödve szót kértem, és azt mondtam: ez bűncselekmény, ehhez nem adhatom a nevem! Akkor a torkomnak esett egy másik vezető, hogy „te nem tudod, hogy így működik a világ?” A többiek úgy néztek rám, mintha valami kis zöld ember vagy ufó lennék a társaságban. Azt mondtam, lehet, hogy a világ így működik, de nekünk nem kell így működnünk! Hazamentem, és faxon is elküldtem a tiltakozásomat, jeleztem, hogy nem kívánok továbbá részt venni a társaság munkájában, és lemondtam. Elestem egy kisebb jövedelemtől, de nem érdekelt, mert a Krisztus Jézust megnyertem.
Kübekháza vezetésénél nem kell olyan módszereket alkalmaznia, ami ütközne a hitével? Óriási a verseny, és a fennmaradáshoz fontos, hogy pályázatokat, állami támogatásokat nyerjenek a települések.
–ŰNem, nem korrumpálnak minket és mi sem korrumpálunk másokat.
És megmaradnak?
–ŰEddig sikerült. Amikor egy-egy pályázatot megírunk – több esetben nem igénylünk pályázatírókat, hanem mi csináljuk a saját pályázatainkat – mindig fölajánlom, fölmutatom Istennek – szó szerint, fizikálisan – és azt mondom: „Uram, ez a tiéd, kérlek, áldd meg. Ez a mi két halunk és öt kenyerünk”.
Hitéletre mennyi időt fordít naponta?
–ŰTöbb órát. A tizedemet ebből is naponta igyekszem odaadni. Reggel együtt imádkozunk a feleségemmel, aztán megkérdezem, Uram, mit lásson a szemem, mit halljon a fülem, itt a két kezem, mit cselekedjem? Rábízom minden reggel magamat, este pedig hálát adok. Persze időnként elbukom – nem egy tökéletes emberrel beszélget –, és akkor bizony előfordul, hogy még a hivatalban is térden állva könyörgöm Istenhez a bocsánatért. Nincs ugyanis tökéletes ember, de fél siker, ha tisztában vagyunk a saját nyomorúságunkkal.
A könyve egyik érdekessége, hogy külön kitér a Hit Gyülekezete sérelmére még országgyűlési képviselő korában elkövetett cselekményeire, ahogy írja, „uszításra”, amire ma már „döbbenettel” gondol vissza. A közéleti botlásai közül miért éppen ezt emelte ki?
–ŰSzinte az egész könyv a bűneimről és Isten megbocsátó kegyelméről szól.
Igen, de részletesen főleg a magánéleti bonyodalmairól ír – hogyan hagyta el a felesége, majd hogyan sikerült helyreállítani a házasságukat, az orvosi ellenvéleményekkel szemben hogyan imádkoztak gyermekáldásért, majd hogyan született három egészséges gyermekük. A politikai történések közül konkrétan a gyülekezetet említi meg.
–ŰA könyvben taxatíve nem soroltam fel a megtérésemkor a két gépelt oldalra összeírt bűneim lajstromát, de a Hit Gyülekezete ellen elkövetett bűneimmel együtt még akkor mind-mind odaszegeztem a keresztfához. Hogy miért említem konkrétan a Hit Gyülekezet elleni bűneimet? Nem tudom. Ezt a könyvet Isten diktálta és valamiért fontosnak tartotta. Semmi kétely nem volt bennem afelől, hogy ennek a kitételnek ne lenne helye benne. Ezt a részt is este tíz és hajnali három között írtam. Mindig imával ültem a gép elé, és hálaadással keltem fel onnan. Isten megadta ehhez az erőt, mert három-négy órában is tökéletesen kialudtam magam, máskor meg nyolc óra alvással is kómásan mászkálok, amikor világi dolgaimba vagyok eltemetkezve.
Nagyon fontosnak tartom, hogy lerontsuk a falakat a felekezetek meg az egyházak között. Isten munkájában ugyanolyan nagy szerepe van a Hit Gyülekezetének, mint a történelmi egyházaknak, sőt, az újabban alakult evangéliumi keresztény egyházaknak, gyülekezeteknek talán még hatványozottabb is lehet a szerepük, mert azokat nem kötik megkövült egyházi szokások. Ők a struktúrájukból adódóan szabadabban gyakorolják a hitéletüket, könnyebben építenek közösségeket, és érthetőbbé teszik az egyszerű, tiszta evangélium üzenetét a mai fiatalabb korosztály számára. Meg kell értenünk azt is, hogy bennünket nem „Széll Kálmán Tervek”, meg „Új Magyarország Programok” emelnek fel, hanem egyedül Isten. Ha beengednénk őt a politikába, az oktatásba, a kultúrába, az egészségügybe, egyszóval a mindennapi életbe, akkor hiszem, hogy csodák történhetnének ebben a kis országban. Persze rendkívül fontos, hogy mi hívők is hiteles életet éljünk, hogy életünk jel lehessen a társadalom számára. Látok némi önzőséget abban, hogy sokan a hívők közül csak a templom falai között, meg a családjukban élik meg a hitüket, eltakarva Istent a világ elől. Pedig a hívő életnek tanítványi életnek is kellene lennie, hogy elmenvén tanítvánnyá tegyünk minden népet, hogy a mi személyes életünk szótlanul is üzenet lehessen mások számára: így lehet az Istennel élni! Sajnos a rossz hozzáállás miatt van az, hogy ma a világ van inkább hatással az egyházakra, a hívőkre, mintsem a hívők a világra. A másik, amit problémának látok, hogy egy kicsit el vagyunk kényelmesedve. Azt a kereszthordozást, amit itt a földön kell vállalnunk, sok hívő nem szereti, mert a kereszt töri a vállukat. De kereszt nélkül nincs korona! Amit velem Isten megértetett, hogy nem lehetünk farkok! Nem ateista Istenünk van! Nem tudom elképzelni, hogy ez a nem ateista Isten az ateistákra akarná bízni a teremtett világa vezetését! Ezek szerint valami probléma mégiscsak van a rendszerben. Szerintem az, hogy nem merünk kiállni, nem merjük a hitünket felvállalni, mert félünk, hogy célba vesznek az ellenség nyilai, mint annak idején Jósafátot, akit bepalizott Akháb. Csak Jósafát tett valamit: Istenhez kiáltott és megmenekült!
Van egy nagy példaképem: Abraham Kuyper, holland miniszterelnök volt az 1900-as évek elején. Eredetileg református lelkipásztor volt, elvégezte a jogi egyetemet, alapított egy kálvinista szellemiségű pártot, és megnyerték a választásokat. Öt évig volt miniszterelnök, és a holland gazdaság úgy ment felfelé mint a nyíl. Istent és a Bibliát hívta segítségül! Amit Hollandia elért, azt nagyrészben az ő vezetése alatt érte el. Annyira szerette a nép, hogy a „Nagy Ábrahám”-nak nevezték. És persze ott van Kálvin, aki összefogott a világi emberekkel és a hívőkkel, és Genfből paradicsomot varázsolt, a kálvinizmus meg sem állt Amerikáig. Tehát történhetnek csodák, de Jézus ott tud csodát tenni, ahol hisznek benne.
Hadd térjek vissza a Hit Gyülekezetére. Azóta is próbálom megfejteni hogyan épült fel az 1998-as kampány.
–ŰVolt benne egyfajta késztetés bizonyos politikai erők részéről. Ahogy most is le vannak osztva a lapok, hogy ki kinek ugrik neki, ugyanúgy voltak leosztva ezek a lapok akkor is. Persze engem sem kellett erre nagyon kapacitálni, nem kellett, hogy könyörögjenek: egy ismertségre, dicsőségre vágyó politikus könnyen rávehető ilyen dolgokra.
De a kampány már a kormányváltás előtt, ’98 márciusában elindult a gyülekezet ellen, amikor még az MSZP–SZDSZ-koalíció volt hatalmon. Az első ellenséges cikk az akkor liberális Magyar Hírlapban jelent meg.
–ŰAkkor én még nem voltam benne, később csatlakoztam ehhez: látták rajtam, hogy valami kis vehemencia van bennem, mert oda-odacsaptam a szociknak is. Gondolhatták, ez egy faltörő kos, testáljunk rá ilyen szerepet is. De hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy csak mások kapacitáltak: volt ebben egyfajta önös érdek is. Én, a jó vallásos katolikus úgy voltam vele, „mit keres ez a szekta a társadalomban, verjük ki őket”.
Még valamit nem értek: Bartus László soha nem volt a jobboldal híve – a napokban például azt írta a lapjában, hogy „Orbán Viktor hazaárulást követett el, és vannak helyek, ahol ezért felakasztanák” – a Gyülekezet elleni uszításban azonban 1998 óta a kezdetektől alaposan kivette a részét.
Ő hogy került a képbe?
–ŰBartus – miután megírta a könyvét –, megkeresett, adott egy példányt, és azt mondta, olvassam el, hasznos lehet a kampányban. De azt nem gondolnám, hogy neki bármi köze lenne a történelmi egyházakhoz. Ő egy másik vonalon dolgozott, és szerintem találkozott a két párhuzamosan futó szál.
Térjünk vissza Önhöz, a jelenhez. Most párton kívüli?
–ŰIgen, politikai pártoktól abszolút független vagyok.
Már 27 évesen képviselő, sőt parlamenti jegyző volt, a „királycsináló” Torgyán József jobb keze.
–ŰAzt, hogy „jobb keze” azt azért nem mondanám. Inkább csak közvetlen munkatársa voltam addig, amíg kormányzati szerepet nem vállalt.
Nem vágyik vissza az országos politikába?
–ŰHa lenne is bennem vágy a visszatérésre, az szerintem nem lenne bűn, hiszen az I. Timótheus 3-ban olvasható a püspökségre vonatkozó irányelv, hogy „jó dolgot kíván az, aki püspökséget kíván”, azaz vezetői pozíciót kíván. De ahhoz párosuljanak olyan erények, amelyek az embert a vezetésre alkalmassá teszik.
Fontos, hogy úgy tekintsünk a politikára, mint egy Isten által teremtett jó eszközre. De azt látom már nagyon régóta, hogy a hívő emberek féltik az ő „szentségüket” a politikától, mondván, az gonosz dolog. A politika nem gonosz, hanem ahogy sokan művelik, az a gonosz. Isten a politikát a rendteremtés eszközéül adta ebbe a világba, hogy olyan törvényeket alkossanak a vezetők, amelyek önmaguknak is korlátokat szabnak és a társadalom tagjainak is, hogy ne tehessenek meg mindent, amit akarnak, hogy legyen egyfajta szabályozás.
Mit gondol, lesz még szerepe a nagypolitikában?
–ŰIstenre bíztam az életem. Ha Ő alkalmasnak talál arra, akkor minden bizonnyal igen, ha nem, hát nem. Úgy jó, ahogy Ő akarja. A lényeg, hogy rabul ejtett, és azt akarom, hogy ebben a boldog rabságban legyen itt a földön részem, míg az utolsó lehelet el nem hagyja a tüdőmet.
Féltékenység, ítélkezés, üldözés
„Négy küzdelmes év volt az 1998 és 2002 közötti. Szép is, de legtöbbször inkább gyomorforgató, amely tele volt a részemrl is irigységgel, politikai féltékenységgel, ítélkezéssel és üldözéssel. Itt arra az uszításra is gondolok, amit a Hit Gyülekezete és annak tagjai ellen követtem el tudatlan és buzgó vallásosként. Így visszagondolva döbbenek csak rá: hogy tudtam ennyire méreggel és gyŐlölettel együtt élni, miközben ekkor már templomba járó ember voltam! Nem hív – ma már tudom – csak olyan vasárnapi «keresztény»…” (Részlet Molnár Róbert: Egy politikus, akit rabul ejtett Isten címŐ könyvébl)
2011. 06. 03. (XV/22)
