hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boldoggá avatott pápa
II. János Pál: sikerek és ellentmondások

2011. 05. 05.
2011. május elsején XVI. Benedek pápa Rómában több százezer zarándok jelenlétében boldoggá avatta elődjét, II. János Pált. Az egyházfő huszonhét évig tartó uralma a harmadik leghosszabb volt a pápák eddigi történetében. Ez az időszak minden korábbinál látványosabb volt, azonban számos ellentmondás is kísérte.

Az 1978. október 16-án megválasztott II. János Pál 456 év után az első nem olasz főpap volt a pápai trónuson és egyben a történelem első szláv pápája. II. János Pál egyik fő célja az volt, hogy világszerte megerősítse a katolicizmus befolyását. Ebben fontos szerepet szánt a pápai látogatásoknak. A katolikus egyház egyfajta „utazó nagyköveteként" 104 útja során 129 országot látogatott meg. Magyarországon kétszer járt, 1991-ben és 1996-ban. Ezt megelőzően több mint kilenc évszázadon át nem járt pápa Magyarországon.

Miközben a római egyház megújítását hangsúlyozta, II. János Pál a katolicizmusnak éppen azokat az elemeit állította középpontba, amelyek élesen szemben állnak a bibliai alapelvekkel. Így például szorgalmazta az oltáriszentség imádását, annak ellenére, hogy a római katolikus egyházon kívül egyetlen keresztény felekezet sem fogadja el az úrvacsorai kenyér, illetve ostya átlényegülésének tanítását.

Közismert a pápa rendkívüli buzgósága annak érdekében, hogy a Mária-kultuszt minden addiginál intenzívebbé tegye. Pápai jelmondata is személyes elkötelezettségét hirdette: „Totus tuus sum Maria" azaz „Mária, teljesen a tied vagyok".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!