Utcák egész sora nő ki egymás után a földből az egykori devecseri szántón. Állami forrásból több mint 90 vadonatúj ház épül, kőművesek, ácsok dacolnak a hideggel. Sürgős a dolog, hiszen teljes készültséggel, felszereltséggel, berendezve át kell adniuk az új otthonokat július végéig.
A vörösiszap mind Devecseren, mind Kolontáron egy egész városrészt pusztított el, ám most mindkét településen új negyed születik. A két helyen összesen 208 ház semmisült meg. A devecseriek úgy döntöttek, soha többé ne épüljön lakóépület a katasztrófasújtotta területen, a ledózerolt házak helyén inkább focipályát, egyéb közösségi létesítményeket, emlékparkot alakítanak ki.
Éppen ottjártunkkor indultak el a dózerek Devecseren. A 180 bontásra ítélt épület közül az első egy kétszintes zöld ház, közvetlenül a postahivatal és a rendőrség mellett, melyeket szintén elmosott a vörös áradat. Bár hetekig takarítottak errefelé, mementóként mindenhol otthagyta a nyomát lemoshatatlanul a falakon, a kerítéseken, a fákon, mindenen. Az ár tíz kilométerre a gátszakadástól embermagasságban robogott végig a városon, térdig érő iszapréteget hagyva maga után.
A zöld épület dr. Nemes Cecília fogorvosnő háza – volt. Telibe találta a vörös ár. „Azt gondoltam, ebben a házban élem le az életemet, de minden tervem elúszott egyetlen pillanat alatt. Az volt a szerencsém, hogy a tetőteret is beépítettük, ott vészeltem át a katasztrófát estig, amikor az utcákat végigjáró katasztrófavédelmisek kiszabadítottak. Az első rémület után teljesen megbénultam, csak álltam ott, és néztem, hogy ment tönkre az éle-tem fél óra leforgása alatt. A garázsunkat több mint két méter magasan árasztotta el, de a magánrendelőmet is egy csapásra tönkretette a vörös lé” – mesélte. Most, közel a nyugdíjhoz kellene eldöntenie, hogy itt marad, és újrakezdi a praxisát, vagy elköltözik a településről.
Dr. Ferencz Judit devecseri háziorvost nem érintette ilyen közvetlenül az vörösiszap, ám mégis élete meghatározó részévé vált. „Aznap otthon voltam, amikor egyszer csak óriási szirénázásra lettem figyelmes. Telefonon értesítettek, hogy mi történt. Azonnal a rendelőbe siettem, kinyitottunk, sorra érkeztek a betegek. A súlyosabb sérülteket kórházakba vitték, akik hozzánk jöttek, azokat az orvosi zuhanyzóban fürdettük le, az összes törülközőnket, lepedőnket felhasználtuk, de az sem volt elég. Átható lúgszag volt mindenhol. Egy idő után olyan sokan jöttek, hogy lavórokat kellett hoznunk, hogy minél gyorsabban lemossuk róluk a lúgot. Az égési sérülteknek eleinte csak piros volt a bőrük, de később gyulladt sebek keletkeztek rajtuk. A lúg az igazi arcát csak pár nap múlva mutatta meg, amikor már mélyen a bőr alatt, a zsírréteget is feloldotta, nagyon csúnya, mély sebeket okozva. Mindennap bejöttem átkötözni a betegeimet, sokáig küzdöttünk értük. Örömmel látom, hogy hegesen bár, de mára mindannyian meggyógyultak” – mondta elégedetten. Ferencz doktornő – éppen ez áldozatos munkájának köszönhetően – megkapta az év orvosa díjat, melyet nem a szakma képviselői, hanem maguk a betegek szavaztak meg. „Nagyon meghatott a díj, úgy vélem, a harmincéves munkámról kaptam visszajelzést, arról, hogy tettem valamit az emberek érdekében” – fogalmazott. De nemcsak ezt az elismerést kapta meg, hiszen a vörösiszap-katasztrófa idején végzett kiemelkedő egészségügyi munkáért a mentősök, az ÁNTSZ-esek, a kórházi dolgozók is kaptak kitüntetést – a háziorvosok közül Ferencz Juditra esett a választás.
Sajnos nem ennyire sikertörténet a devecseri vállalkozók sorsa. Amíg a lakosokat minden tekintetben kárpótolja az állam, a katasztrófában érintett vállalkozókkal kivételt tesz. Amíg az érintett lakosság kívánsága szerint új házat kap vagy készpénzt, és az átmeneti időre is fizetik az albérletüket, addig a helyi vállalkozók csupán a tönkrement berendezések és árukészlet értékére számíthatnak.
„Mindez egy fórumon derült ki a közelmúltban, ami óriási felháborodást váltott ki az érintettek részéről” – mondta megkeresésünkre egy helyi vállalkozó. Hozzátette: az elmúlt öt hónapban végig arról volt szó, hogy a dologi kár mellett az elmaradt hasznot is kifizeti az állam. „Eddig hitegettek bennünket, és csak most derült ki, hogy már november elején kijött egy kormányrendelet, mely szerint az állam csak a dologi kiadásokat fizeti meg. Ha időben szóltak volna, az érintettek időben bezártak volna, és nem halmoztak volna fel több százezres tartozásokat” – méltatlankodott az üzletember.
„Nem értjük ezt a diszkriminációt. Az állam vállalta, hogy teljes körűen kártalanítja a kárvallott embereket, ő állja a helyreállítás költségeit, és a későbbiekben peres úton behajtja a károkozótól. Most arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy pereskedjünk az elmaradt haszon miatt, pedig bennünket ugyanaz a vörösiszap tett tönkre, mint a lakosokat” – fogalmazott egy másik vállalkozó. Szerinte a helyi cégek nem bírják ki az évekig elhúzódó pereskedést, sokan a csőd szélén állnak, és aki teheti, elmegy a városból. „Mi lesz így Devecserrel? Tönkremennek a vállalkozások, elvész a város gazdasági bázisa, megugrik a munkanélküliség. Már eddig is 100-200 munkahely szűnt meg, s ha valóban nem lesz teljes kártalanítás, a még talpon álló cégek is bezárhatnak, ami miatt láncreakció indul el. Arról nem is beszélve, hogy a város gazdagabb rétege kapva kapott az alkalmon, és elköltözött innen, a szegényebb réteg marad itt” – tette hozzá.
Devecseren a vállalkozó állítása szerint van olyan boltos, akinek 70-80 százalékkal esett vissza a forgalma a katasztrófa miatt az elmúlt öt hónapban. Ők a jelenlegi állás szerint nem kapnak semmilyen kárpótlást, hiszen szó szerint nem érintette őket az iszap.
„Ki oldja fel ezt az ellentmondást, hogy azokat nem kárpótolják, akiknek nem a házuk, hanem a megélhetésük veszett oda? Nem kirívó eset Devecseren, hogy a katasztrófa előtt jól szituált vállalkozást vivő család minden átmenet nélkül mélyszegénységbe zuhant. A rokonság és a korábbi vásárlóik támogatják őket, hogy legalább a házukon levő hitelt tudják törleszteni, de sok helyen az is kérdés, miből vesznek cipőt a gyereknek” – panaszkodott egy másik cégvezető.
Toldi Tamás, Devecser polgármestere megkeresésünkre annyit mondott el a panaszokra reagálva, hogy lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni az önkormányzat. Adtak már gyorssegélyt a vállalkozóknak, és készen állnak további támogatásra. Ő maga pedig lát esélyt arra, hogy a kormányrendelet ellenére teljes kárpótlást kapjanak a kárvallott vállalkozások.
Kolontár: marsbéli táj
Kolontáron már puszta föld csupán az, ahol öt hónapja még új építésű házakból álló utcák sorakoztak. Csupán két ház árválkodik még – jogviták miatt – vörösiszaptól szennyezetten, ezek tanúskodnak arról a napról. Belépve a házba az emberi élet jelei: ruhák, cipők, könyvek, ágyak, befőttek, mosatlan és elmosott edények, minden a maga helyén. Minden az életről beszél, ám nyoma sincs az életnek. Ami nem illik e képbe: egy legyezőpálma, mely a komód tetején trónol, magasan az események felett, zöldellve, mintha mi sem történt volna. Az udvaron csatatér, kidőlt fák, hordalékok szanaszét. Vörös itt minden. A fáskamra is telve egymásba rakott aprított fával – a télre készültek az itt lakó emberek. Az átszakadt gát. Hatalmas, ijesztő, szürke, buta monstrum. Belül marsbéli táj: sötéten vöröslő hegyek, völgyek, amerre a szem ellát. Talpunk alatt 12 méter mélységben még e gyűlölt anyag. Emberek nyüzsögnek, rézsűt építenek, megerősítendő a megrogyott gátat. Senki nem visel maszkot. Az autóba beülve mindannyian köhögni kezdünk. Öt percig szívtuk be csupán a port.
2011. 04. 01. (XV/13)
