A hazai prostitúciós ipar tavaly mintegy 160 milliárdos forgalmat bonyolított le a KSH becslése szerint. Adóügyi szempontból a prostitúció elvileg a „fizikai közérzetet javító egyéb szolgáltatások” kategóriájába tartozó, TEÁOR- kóddal rendelkező tevékenységek közé sorolódik 1992 óta. A magyar törvények szerint a prostitúció maga nem büntetendő cselekmény (meghatározott szabályok betartása esetén), viszont a hozzá kapcsolódó egyéb tevékenységek (a prostituáltak és a vevők kerítése, a lányok futtatása, szobák kiadása ilyen célra, védelmi pénzek szedése) illegálisnak minősülnek. Ám az ezen tevékenységekből származó jövedelmeket – még abban az esetben is, ha legálisak – nem vallják be, és nem fizetnek utánuk adót, tehát mindenképpen a rejtett gazdaság körébe tartoznak.
A szexuális szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások egy része formálisan nem az illegális gazdaság része, de a valóságban mégis az: például takarítás, portaszolgálat, könyvelés, gépjavítás, épület-karbantartás stb. címszó alatt számláznak – derül ki a KSH-nak a háztartások éves fogyasztásaira vonatkozó adataiból. Elvileg minden uniós tagország rendelkezik efféle adatokkal, de mindenhol, még a legális prostitúció országaiban is csak becslésekre tudnak támaszkodni. A KSH-nál lapunkat úgy tájékoztatták, hogy Magyarország az uniós statisztikában e téren az erős középmezőnybe tartozhat.
Betlen Anna jogvédő erősen furcsállja a KSH adatait, mondván: hazánkban sajnos sem rendőrségi statisztika, sem kutatások, végeredményben semmilyen megbízható adat nem áll rendelkezésre a témában, tehát még kiindulópont sem létezik egy országos becsléshez. Önmagában a legalizálásért küzdő Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezetétől Földi Ágnes elnök asszonyon keresztül érkező információk a legkevésbé tekinthetőek reprezentatív felmérésnek, márpedig vélhetően ők jelentették a KSH elsődleges forrását. Az is elgondolkodtató, hogy a hazai illegális gazdasági tevékenységekről kimutatott statisztika, melynek elkészítése uniós elvárás, a prostitúciós forgalom becslését a drogkereskedelemével azonos módon végezte.
A szexipar szempontjából hazánk földrajzi fekvése állítólag kedvező hatással bír. A szexuális szolgáltatásokat vásárlók köre ugyanis a KSH szerint kétharmad részben külföldi. Mivel Magyarországon jelentős az átmenő kamionforgalom, és a szállodavendégek többsége külföldi, ezért a külhoni vásárlók jelenléte a prostitúció szinte valamennyi területén meghatározó. A hazai fogyasztók főként a peepshow-k, a szextelefonműsorok vagy az interneten elérhető pornográf filmek közönségében vannak többségben, legalábbis a statisztikai hivatal információi szerint.
Óvatos kalkulációk szerint a magyar prostituáltak száma tízezres nagyságrendű lehet. A szolgáltatások átlagos ára a körülményektől függően különbözik: a legolcsóbb az út menti szolgáltatás 4-5000 forintért, míg a legmagasabb fizetéseket, 20-50 ezer forintot az ünnepélyes alkalmakra házhoz kimenő „escort” szolgáltatók, a telefonon rendelhető „call-girlök” és a homoszexuális szolgáltatást végző fiúk kapják. A KSH adatsora szerint 2008–2009-ben némi forgalom-visszaesés is tapasztalható volt, vélhetően a gazdasági válság hatásához igazodva.
Tapasztalatok
A drogkereskedelemtől eltérően a hazai prostitúció döntő mértékben hazai bűnözői klánok kezében van – derül ki a KSH anyagából. Hozzátehetjük: az érintettek jelentős része roma, főként az „alacsonyabb kategóriájú” szolgáltatások esetében, amit lapunk érdeklődésére jogvédők, szociális munkások és rendőrök éppúgy megerősítettek, mint egy korábban futtatóként dolgozó férfi, nevezzük őt Kázmérnak. Kázmér elmondása szerint egymás mellett működő csoportok – gyakran családok – irányítják a hazai piacot, és többnyire mindenki ismeri egymást. Ez egy társadalom alatti világ, amely a maga törvényei szerint próbál boldogulni: Kelet-Magyarország nem elhanyagolható része él prostitúcióból, Kázmér szerint Püspökladányban például minden második roma fiú strici. De az ország nyugati fele sem mentes ettől, egyes Pécs környéki romatelepeknek is egyetlen megélhetési forrása a prostitúció.
Az emberkereskedelem lényegi része az iparágnak: a futtatók adják-veszik a nőket, átlag 100-200 ezer forintért, egyrészt egymás közt is, másrészt kerítőkként járják az ország alvilági szórakozóhelyeit, topless bárjait, útszéleit, s megalkudnak a tulajdonosokkal, futtatókkal vagy lányokkal. Kázmér szerint a civil nők elrablása és prostitúcióra kényszerítése a játékfilmek világába tartozik, mivel a nyomor újratermeli az utánpótlást. Nem véletlen, hogy a nyugat-európai országokban dolgozó prostituáltak túlnyomórészt illegális keleti bevándorlók, akik emberkereskedelem révén kerülnek oda. Kázmér tapasztalatai szerint a nők többnyire tudják, milyen munkára vállalkoznak, ezeket a nagyon szegény hátterű lányokat nem kell úgymond kényszeríteni, különösen, ha külföldi munkát, magas jövedelmet ígérnek nekik. „Hollandiában például napi 1000-2000 eurót is megkeres egy lány, az 50 százalékos jutalék nem kis csábítást jelent – teszi hozzá. – Szemtanúja voltam egy alkunak, amikor egy anya megállapodott egy futtatóval, hogy a 18 éves lányáért cserébe havi 500 ezer forintot kap.”
A prostitúcióba meglehetősen korán kerülnek be a lányok, elterjedt gyakorlat, hogy hamis személyivel 18 évesnek állítják be a fiatalkorú vagy kiskorú személyt. Kázmér szerint a keleti végek szegény kistelepülésein olyan elképzelhetetlen nyomorúságban élnek az emberek, hogy ott a prostitúció minden mocskával együtt is felemelkedésnek számít. „Hiába teszünk óriási erőfeszítéseket 8 évig a gyerekek sorsának jobbra fordulásáért – panaszkodik egy kistelepülés iskolaigazgatója –, az egész munkánk kárba vész, amikor a 14 éves fiatalokat a saját családjuk állítja ki az országút szélére.”
A lányok megtartása érdekében viszont gyakori a kényszer alkalmazása: a futtatók leginkább lelki terrorral élnek, „többnyire elég egy kicsit beijeszteni a lányokat”, de alkalomadtán nem riadnak vissza az életveszélyes fenyegetésektől sem, miszerint ha a lány lelép, akkor vagy őt intézik el, vagy a családját. Ez egy kis ország, itt pár nap alatt bárkit meg lehet találni – teszi hozzá Kázmér. De a befenyítésre sokszor nincs is szükség, mivel ezt a munkát nem lehet sokáig drog nélkül kibírni: a futtatók kezdettől „megkönnyítik” a lányok helyzetét egy-egy adaggal, és nemsokára a szerencsétlen a napi drogadagjáért és némi élelemért, ruháért is leadja a bevételét a stricijének. Ráadásul az uniós csatlakozás óta az egyik fő lányküldő ország lettünk, a legfőbb célpontok Hollandia, Belgium, Svájc, Németország, vagyis ahol legális a prostitúció. „Ne szépítsük, ez rabszolgamunka: a prostituáltak 99 százaléka drogos, a stricik jelentős része szintén – ezt az egészet nem is lehet máshogy csinálni” – szögezi le interjúalanyunk.
Hihetetlen pénzek forognak ebben a világban, a „hivatásos” futtatók havi 10 milliós tételekről indulnak, ugyanakkor az általuk folytatott életvitellel bármennyi pénzt könnyű elverni. „Nagyon mélyről jönnek, és egyszerűen nincsenek tisztában a nagyságrendekkel, nem tudnak mit kezdeni ennyi pénzzel, a milliók pillanatok alatt folynak ki a kezük közül, drogra, játékgépekre. Ismerek egy volt futtatót, akinek ki kellett szállnia az üzletből. Mindene megvolt: Lexus autó, pazar ház extrákkal. Hamar lenullázódott, mindenét elveszítette, csak a drogfüggés maradt” – emlékezik Kázmér. Szerinte sokan, ha nagyon akarnának, találnának más munkát, de aki egyszer ebbe belekóstolt, az nehezen megy el utána 70 ezer forintért dolgozni.
2011. 01. 14. (XV/2)
