hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kétezerszeres „megtérülést” hozott az al-Kaida befektetése
Terror-holdingok

2010. 07. 02.
Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy terrorcsoportok más – nem politikai vagy ideológiai indíttatású – bűncselekményekből finanszírozzák tevékenységüket. A módszerek sem állnak távol egymástól, legyen szó akár bankrablásról, kábítószer- és emberkereskedelemről vagy kalózakciókról. Az egyik legismertebb amerikai stratégiai elemző csoport, a STRATFOR júniusban tette közzé a terrorszervezetek finanszírozásáról készült legfrissebb tanulmányát.

Az al-Kaidával szoros kapcsolatban álló egyik csoport, az Iraki Iszlám Állam (Islamic State of Iraq - ISI) elnevezésű terrorszervezet az elmúlt években nehéz időszakot él át. Korábban a tengerentúli adományozók olyan bőkezűen támogatták az ISI-t, hogy volt, amikor még az al-Kaida pakisztáni vezetősége is iraki „alvállalkozóihoz" fordult pénzügyi segítségért.

A források azonban - a terrorizmus elleni nemzetközi gazdasági fellépés és a széles körű szankciók következtében - egyre inkább apadnak. Az ISI ezért egyre gyakrabban folyamodik más módszerekhez az „alaptevékenysége" finanszírozásához. A váltságdíj érdekében elkövetett emberrablások mellett rendszeresen rabolnak ki iraki bankokat, pénzváltó helyeket, valamint arany- és ékszerboltokat. Ez a fordulat más terrorszervezetekre is jellemző, és nem csak a Közel-Keleten.

Akár egy városi kis terrorsejtről, akár egy nagyobb területen működő lázadó csoportról van szó, egy katonai szervezet fenntartásához mindenképpen pénzre van szükség. Még a legkisebb méretű helyi terrortámadás is pénzbe kerül. Bár sokféle módon lehet kalkulálni egy támadás költségeivel, a STRATFOR- elemző szerint már 100 dollárból (24 ezer forint) meg lehet szervezni egy robbanószerkezettel vagy lőfegyverrel végrehajtott egyszemélyes akciót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!