hetilap

Ha 2010-ben Magyarországon „zsidókérdés” létezhet, annak több oka, és így több magyarázata van. Ezek közül csak a zsidókérdés és a történelemismeret összefüggésével szeretnék foglalkozni.A 20. század fordulója körül állapította meg egy francia szociológus, hogy a „múlt társadalmi konstrukció”. Ezt a felismerést semmi sem illusztrálja jobban, mint a zsidókra vonatkozó történelemismeret, illetve annak alapvető hiányossága Magyarországon. Habár a zsidók alapvető történelmi szerepe Magyarország átalakulásában és újrafelemelkedésében döntően a 19. század első kétharmadára esik, az utána következő évtizedekben sem volt elhanyagolható az, amit létrehoztak: a gabonakereskedők egy része megteremtette a legnagyobb magyar iparágat, a malom­-ipart. Így gabona helyett már lisztet exportálhattak egész Európába, de még Dél-Amerikába is. Másik részük életre hívta a bankok és takarékpénztárak hálózatát, vagyis a magyar hitelrendszert, a további iparosítás (élelmiszeripar, közlekedési eszközöket gyártó ipar, fém-, vegyi és villamossági ipar stb.) elengedhetetlen feltételét. Az iparosítás mellett jelentékenyen hozzájárultak a magyar polgári kultúra kifejlődéséhez is. Hogyan lehet azonban, hogy sokan mit sem tudnak erről? Úgy, hogy a történelem, a múlt nem az, ami megtörtént, hanem az, amire a társadalom emlékezni akar. És amire emlékezni akar, azt kiemeli, kidomborítja, amire pedig nem, azt a feledés enyészetének engedi át. A történettudomány pedig „tiszteletben tartja” a társadalmi szándékot, nem szívesen helyezkedik szembe vele. Így jön létre a történelmi múlt mint társadalmi konstrukció.A zsidókkal kapcsolatban a magyar társadalomnak mintha ez lett volna, ez lenne a jelszava: róluk vagy rosszat, vagy semmit. Ezért őrizte meg emlékezetében az 1919-es proletárdiktatúra „zsidó terrorját” és a Rákosi vezette „négyesfogat” félelmetes uralmát, míg teljesen kiejtette emlékezetéből a zsidó polgárság egyedülálló pozitív történelmi szerepét a 19. század folyamán. Még ott is, ahol ez a szerep nagy tudományos felkészültséggel részletesen ki van dolgozva (így Vörös Károlynak Budapest – Pest-Buda – történetéről írt műve 4. kötetében), ott sem mint zsidókról van róluk szó, hanem mint gabonakereskedőkről. (Igaz, ennek a szerzőnek egy tanulmánya kimondottan a zsidó gabonakereskedők kereskedelmi és városiasodást előmozdító tevékenységéről szól a 19. századi Magyarországon, de ez németül íródott, és egy Hollandiában kiadott tanulmánykötetben jelent meg.)A társadalom múltat konstruáló tevékenysége nemcsak a megtörténteket homályosítja el és teszi titkossá, hanem hozzáadja ehhez a meg sem történteket is. Így a 20. század nagy magyar történésze, Szekfű Gyula „látatlanban” átvette az Istóczy Antiszemita Pártja által a köztudatba ültetett kitalálást, hogy a magyarországi zsidók az 1867-es kiegyezés után vándoroltak be Galíciából. A magyar közvélemény nagy részének – Teleki Páltól Németh Lászlóig ez begyökerezett meggyőződésévé vált, Németh László nyomán pedig a népi íróknak is. Szekfű nem végzett semmi történelmi kutatást ebben a tárgyban. Ám a nem éppen zsidóbarát levéltáros, Kovách Alajos megtette ezt – nem másért, csak hogy tudományosan alátámaszthassa e híresztelés igazságát. Megrökönyödésére az derült ki az általa feltárt adatokból, hogy 1867-től több zsidó hagyta el az országot, mint amennyi bejött. (A kivándorlás egyik oka talán a tiszaeszlári vérvád hatására az országon átcsapó antiszemita hullám lehetett.) A 19. század nyolcvanas éveiben kitört oroszországi pogromok elől Magyarországra is menekült zsidók pedig majdnem valamennyien továbbvándoroltak Nyugat-Európa, Észak- és Dél-Amerika felé.Szekfű Gyula más vonatkozásban is nagy hatással volt a magyar történelemtudatra. Három nemzedék című könyve a 19. századi Magyarországról sokaknak máig a bibliája lett. Legtöbb olvasója – úgy tűnik – nem vette észre, hogy ez a mű nem tudományos monográfia, hanem ideológiai pamflet, mely az 1920-as évek ellenforradalmi rezsimjének az eszmei megalapozását volt hivatott szolgálni azáltal, hogy leszámolt a 19. századi nemzeti liberalizmussal. Mi is volt a könyv alcíme? Egy hanyatló korszak története! Hanyatló korszaknak minősítette a magyar 19. századot, amikor Magyarország Mohács után 300 évvel újra európai (társ)nagyhatalommá lett, amikor 63 vármegyéjével helyreállt a középkori Nagy-Magyarország, amikor Budapest regionális kereskedelmi központtá lett, amikor megszületett a magyar polgári kultúra, iparágak egész sora bontakozott ki, és a gazdaságban a külföldi tőke aránya az 1867-es 75 százalékról 25 százalékra csökkent!A zsidókra vonatkozólag társadalmilag konstruált múltkép kegyetlen egyoldalúságát a következőképpen magyaráznám:1) A 19. században is kétféleképpen észlelte a társadalom a zsidókat. Egy nagyon vékony nemesi elit tudatában volt a zsidók jelentőségének, és nagyra értékelte ezt. A reformországgyűléseken az Alsó Táblán egymás után nyújtottak be és szavaztak meg törvényjavaslatokat a zsidók helyzetének és tevékenységének megkönnyítésére. A lakosság óriási többsége azonban érthető idegenkedéssel tekintett rájuk. Először is az egyház által gyűlöletessé tett vallásuk miatt, másodszor a számukra érthetetlen jiddis nyelvük okán, harmadszor pedig azért, mert a kereskedelmi tevékenység megvetendő foglalkozásnak számított. A zsidók tehát nem tartoztak azok közé, akiket az emlékezet szívesen megőrzött.2) Egy másik, fontosabb ok az egyoldalúságra a magyar társadalom tektonikus mozgásával függ össze. A 19. század utolsó harmadában és utána folytatólag aláhanyatlott a köznemesség (új nevén: dzsentri), és helyet adott egy részben belőle kialakult új, széles osztálynak: az államhivatalnoki vagy államosztálynak, amely önmagát szívesebben nevezte keresztény úri középosztálynak. Másutt leírt folyamatok következtében ez az osztály vált az antiszemitizmus társadalmi hordozójává Magyarországon. A monarchia szétesésével az arisztokrata nagybirtokos osztály elvesztette bécsi támaszát, így kénytelen volt maga mellé emelni a hatalomba a keresztény úri középosztályt. Ez az osztályszövetség volt az ellenforradalmi rendszer társadalmi alapja. Az államosztálynak így széles lehetőségei nyíltak arra, hogy a maga szemléletmódját egyre inkább érvényesítse az egész társadalomban, beleértve a múltról alkotott szemléletét, a múlt megkonstruálását. A kádári és a poszt-kádári társadalomnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a zsidókról terjesztett, társadalmilag konstruált torzképpel a valóságos történelmi szereplésüknek megfelelő képet állítsa szembe. Ezért is lehet 2010-ben „zsidókérdés” Magyarországon. Béri János, Svájc