hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Akciók Ruandától Székelyföldig

2008. 01. 30.
„Nagyot változott a világ, még a kiegyensúlyozott jóléti nyugati államoknak is egyre nehezebb szociális kihívásokkal kell szembenézniük” – nyilatkozta a Heteknek Kovács Sándor, a Hites Adakozók Hálózatának (HAH) vezetője, akivel az adakozásról és a hazai társadalom szociális szerkezetéről beszélgettünk. A Hit Gyülekezete karitatív szervezete több mint tízéves fennállása óta 1 milliárd forintot meghaladó értékű segélyt osztott ki a rászorulóknak itthon és külföldön egyaránt.



Fotó: Somorjai László

A Hites Adakozók Hálózata 1994 nyarán alakult meg a Hit Gyülekezete karitatív
feladatainak ellátására, de egy kisebb stáb az egyházban már 1987 őszétől
végzett hasonló tevékenységet. „Szervezetünket a Hit Gyülekezete azzal a céllal
hívta életre, hogy segítsünk azokon az embertársainkon, akik önhibájukon kívül
olyan helyzetbe kerültek, amely nemcsak az elemi létezésükben, hanem az őket a
születés jogán megillető emberi tisztességükben is veszélyezteti” – fejtette ki
Kovács Sándor.

A célok maradtak, a szociális közeg azonban folyamatosan változik ma is, mivel
egyre több a létbizonytalanságban élők száma, és a szociális háló szélére sajnos
egyre több család és benne sok gyermek kerül. A társadalmi változások során
azonban az adakozó kedv is változott, míg a kilencvenes évek elején a nyugati
szállítmányok domináltak, addig ma már az itthoni elkötelezettek adakoznak
inkább. Kovács Sándor tapasztalata szerint ugyanis lassan ugyan, de kialakul az
adakozás és a segítés kultúrája. „Nagyon sok tehetősebb ember – követve a
nyugati példákat – életmódjának részéve tette a segítést, a szerényebb anyagi
helyzetben levők pedig »ahol hárman esznek, jut ott a negyediknek is« elv
alapján adományoznak a náluk is elesettebbek felé” – összegezte a tapasztalatait
a szervezet vezetője.

Mint Kovács Sándor elmondta: a HAH elsősorban a Hit Gyülekezete és tagjai által
felajánlott adományokból végzi munkáját. A segélyezés több formában működik,
úgymint készpénzsegélyek, gyermekélelmezés, rezsiszámla-támogatás és
segélycsomagok összeállítása.

A gyülekezet az elmúlt évtized során azonban nemcsak Magyarországon, hanem
külföldön árvizeknél, természeti katasztrófáknál mindig igyekezett segíteni a
rászorulóknak. Az elmúlt évek során több segélyszállítmányt juttatott el a
határon túli magyarok megsegítésére.

A HAH vezetője sorolta a példákat: 1994-ben közel 20 millió forint értékű, 40
tonnás segélyszállítmányt – gyógyszert, tartós élelmiszert, vitaminokat –
gyűjtöttek össze a ruandai menekültek részére. 1998-ban az ENSZ Women’s Guild
elnevezésű pályázatának támogatásából saját forrással kiegészítve 180 gyermek
részére vásároltak cipőket és csizmákat. 2001-ben két kárpátaljai falunak vittek
11 tonnányi élelmiszert és ruhát, mintegy 1,5 millió forint értékben.

A délkelet-ázsiai katasztrófa áldozatainak támogatóihoz 2005 januárjában
csatlakoztak, és a Hit Gyülekezete által adományozott 7 millió forintból
vásárolt modern életmentő orvosi műszereket küldtek a természeti csapás által
leginkább sújtott területre.

A HAH fontos feladatának érzi a határon túli magyarok támogatását, ezért többek
között 2005 augusztusában a Hit Gyülekezete gyűjtést rendezett a székelyföldi
árvíz áldozatainak megsegítésére. Az így összegyűlt 12 millió forint értékű
adományt az elemi csapások helyszínén adták át a bajba jutott erdélyi
családoknak. A Vidám Vasárnap tévéműsor támogatásával 20 tonna cukrot, lisztet,
olajat, rizst és burgonyát küldtek a csángóföldi Gyimesbükkre, az udvarhelyszéki
Bikafalvára, Hodgyára és Farcádra – az emberek közvetlen megsegítésére. Az
elmúlt években Erdélybe többkamionnyi szállítmányt is küldtek, mintegy 50 millió
forint értékben.

A legfrissebb terveikről Kovács Sándor elmondta: a téli hónapokban a főváros
különböző pontjain találkozhattak a rászorulók a munkatársaikkal, akik ruhát és
meleg ételt osztottak a nélkülöző kisnyugdíjasoknak, szegény családoknak és a
hajléktalanoknak. „Létrehoztunk egy akciócsoportot, amely felkutatja és
meglátogatja a hajléktalanok búvóhelyeit, és ott segítünk az üregekben,
sátrakban, fatákolmányokban és barlangokban élő családoknak” – magyarázta az HAH
vezetője.

Emellett ezen a télen sorra látogattak kisebb lélekszámú, a főbb közlekedési
utaktól távol eső, a fejlődés lehetőségétől elzárt falvakat is. „Legnehezebb
helyzetben a nagycsaládosok és az egyedül maradt idősek vannak. Részükre viszünk
ruhaneműt, élelmiszert és minden olyan háztartási felszerelést, amire egy
családnak szüksége van” – tette hozzá Kovács Sándor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!