hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kísért a vörös terror árnya
A Nagy Tisztogatás és a mai Oroszország

2007. 09. 19.
Oroszországban rossz emlékű évforduló volt augusztusban: hetven évvel ezelőtt kezdődtek a tudatosan előkészített tömeges megtorlások. A sztálini akciót a történelemkönyvek Nagy Tisztogatás néven emlegetik, míg a nép egyszerűen csak „A harminchetes év”-nek nevezi. Az elkövetkező két évben 1,7 millió embert tartóztattak le politikai okokból, az elhurcoltak száma a „társadalomidegen elemekkel” együtt meghaladta a 2 milliót; közülük több mint 700 ezer embert kivégeztek. Ekkora, az állam által saját állampolgárai ellen végrehajtott terrorakciót a világtörténelem addig még nem látott. Noha a Szovjetunió azóta széthullott, és Sztálin sem árthat már közvetlenül senkinek, a brutális tömegterror következményei mind a mai napig meghatározzák az orosz társadalmi öntudatot, az oroszok politikai és hétköznapi magatartását. Nem különben az orosz állam viszonyát az orosz társadalomhoz.



Sztálin, Lenin és Kalinyin 1919-ben

A jelenkori orosz állam nem foglalkozik az olyan eseményekkel, mint a Nagy
Tisztogatás kezdetének 70. évfordulója, hiszen a letartóztatásokon és a tömeges
kivégzéseken túl a terror a társadalom politikai önállóságának teljes
megsemmisítését és a totális félelem elterjesztését eredményezte, valamint az
állam nevében fellépők számára az abszolút önkény alkalmazását tette lehetővé.

A terror iskolája

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!