hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ötletből iparág
30 éves a messzi-messzi galaxis

2007. 09. 05.
George Lucas kábultan nézte a kávézó ablakán át a szemközti Grauman’s Chinese Theater mozi előtt hosszú sorokban kígyózó tömeget. A rendőrök kordonokkal terelték el a forgalmat a felbolydult sugárúton. 1977. május 25-ét írtunk, George éppen elkészült fantáziafilmjének utolsó simításaival, s mivel kollégái – Francis Ford Coppola, Brian De Palma, hogy csak néhány nevet említsünk – megnyugtatták, hogy sikerült a legrosszabb filmet elkészítenie, amit valaha láttak, a bukástól való félelmében elmenekült feleségével a premier, a sajtó és a szakma elől egy hosszabb vakációra. Egyedül fiatal barátja, a szárnyait bontogató Steven Spielberg biztatta Lucast, hogy filmje minden idők egyik legmeghatározóbb alkotása lesz, és meg fogja változtatni az egész filmgyártást. George belekortyolt a kávéjába, s miközben azon tűnődött, hogy miért csődült ide ez a rengeteg ember, s miért zárták le a sugárutat, tekintete feljebb siklott a mozi bejárata feletti műsortáblára, melyen nem kis megdöbbenésére saját filmjének címe volt felírva nagy betűkkel: STAR WARS.

A fenti történet éppúgy része a Star Wars-legendának, mint a Lucas
fantáziavilágát benépesítő űrlények, droidok, Jedi lovagok és még sokan mások.
Olyannyira, hogy a film harmincadik évfordulója alkalmából két egész estés
mozifilm is készül a ’77-es bemutatóról, melyben néhány fiatal hippi és diák
nekivág egy tragaccsal Amerikának, hogy eljussanak Los Angelesbe a Csillagok
Háborúja premierjére. Hogy teljes legyen az őrület, az elmúlt napokban Londonban
fokozottan „érezni lehetett az Erőt”, ugyanis a harmincadik évforduló alkalmából
itt rendezték meg a Star Wars Celebration Europe nevű nemzetközi
ünnepségsorozatot. Több tízezren látogattak Európából ide, hogy találkozzanak a
kedvenc hőseiket megformáló színészekkel, a film alkotóival, vagy hogy
megcsodálják a mozivászonról ismert űrjárgányokat, díszleteket. A rendezvény
tiszteletére a Londoni Szimfonikus Zenekar ingyenes hangversenyt adott a főtéren
John Williams muzsikáiból, illetve a Buckingham-palota Királyi Katonazenekara is
a film zenéjét játszotta az óránkénti őrségváltáskor.

A hatvanhárom éves George Lucas – a film szellemi atyja –, úgy tűnik, így
harminc év siker után sem készül nyugdíjba menni: jelenleg az új Indiana
Jones-epizódon dolgozik Spielberggel, majd egy második világháborús filmet fog
készíteni egy vadászrepülő-pilótáról Red Tails címmel, s mindemellett nagy
erőkkel készít elő egy akár több száz részből álló Star Wars tévéfilmsorozatot,
amely a régi és az új trilógiát köti majd össze. Mindezek a Lucasfilm fő
csapásirányai, azonban Lucas digitális filmtrükkökkel foglalkozó monstre
vállalata az Industrial Light and Magic (ILM) futószalagon dolgozik az olyan
filmek látványvilágának megteremtésén, mint a napokban bemutatott Karib-tenger
kalózai vagy a Transformers. Szintén Lucas nevéhez fűződik a Skywalker Sound
hangstúdió, ahol a világ közismerten legjobb hangmérnökei dolgoznak egy-egy film
speciális hangeffektusain vagy éppen zenei felvételein, utókeverésén. Nem kis
bevételt hoz a konyhára a LucasArts számítógépesjáték-fejlesztő cég, amely a
Star Wars és az Indiana Jones világában játszódó kalandokba vonja be fiatalok
tömegeit, illetve a THX, amely a professzionális házimozi és digitális
szórakoztató eszközök forgalmazásával foglalkozik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!