A fiatalok mely társadalmi csoportjaiban népszerűek az „extrém” zenekarok?
– Konkrétan nem kötném egyik társadalmi réteghez sem ezeknek az
irányzatoknak a térhódítását, de érdemes megjegyezni, hogy az extrém stílusú
zenekarok, például a sátánisták népszerűsége a fiatalabb, tizenöt éven aluli
korosztályban növekszik leginkább. A másik krízispont a droghoz kapcsolódó zenei
irányzatok, hiszen ezek is egy teljes életérzést és stílust próbálnak átadni,
hasonlóan a most divatos emo-kultúrához. Az ezekhez hasonló zenekarokról
összességében az mondható el, hogy egyre fiatalabb korosztályban és egyre
hatékonyabbak hatnak.
Készült valamilyen kutatás ezzel kapcsolatban a magyar fiatalokról?
– Azt tapasztaljuk, hogy itthon nem veszik kellő mértékben figyelembe azt a
változást, ami a fiatalokra igen is nagy hatást gyakorol főleg a zenei
irányzatok és az öltözködési stílusok terén. Sajnos Magyarországon csak a
kilencvenes évektől indult be az ifjúságkutatásnak ez az iránya, és akkor is
csak lokális szinten, tehát mondhatni, hogy van mit bepótolnunk. Az elmúlt
években ezen próbálunk javítani többek között a fesztiválkutatással, idén pedig
az ifjúságsegítő képzésben tanuló hallgatóinkat a Szigetre is elvisszük szakmai
gyakorlatra, hogy későbbi elemzéseikben majd ezt is fel tudják használni.
Mit szól ahhoz, hogy az idei Szigeten már három „industrialos” zenekar is
fellép?
– Mindenképpen érdemes figyelmet szentelni ennek a jelenségnek, bár
szerintem ez azzal függ össze, hogy a Sziget egyre inkább megpróbál nyitni a
nemzetköziség felé. Azért is nagyon érdekes ez a téma, mert rávilágít egy másik
jelenségre is: nevezetesen arra, hogy Kelet-Európába a nemzetközi hatások
iszonyú gyorsan gyűrűznek be, és ez igaz az öltözködésre, a hajviseletre és a
viselkedésre is. Innen pedig rendkívül gyorsan terjed helyi szintre is, hiszen
az itt részt vevő magyar fiatalok lesznek a mintaadók a magyar fiatalok
egészének körében. Ez persze a saját véleményem, majd meglátjuk, hogy így
lesz-e.
Van valamilyen ésszerű magyarázat arra, hogy miért lefelé tolódik a korhatár
az extrém irányzatok kedvelőinek körében?
– Az internet elterjedése egyértelműen felelős a jelenség kialakulásáért.
Most vagyunk abban a folyamatban, hogy fiatal szociológusokkal megpróbálunk egy
olyan „térképet” létrehozni, amely akár régiókra lebontva mutatná ezeket a
kulturális szokásokat. Bécsben már működik egy intézet, amely a fiataloknak a
kultúrával való kapcsolatát és hatását elemzi például a minta- és
értékkövetésben, az iskolai oktatási folyamatban vagy a politikai viselkedési
mintákban. Nálunk is nagy szükség lenne egy ilyen szervezetre, ennek
megalkotásán dolgozunk.