hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Üzletnek nem rossz
Fiú legyen a baba vagy lány?

2007. 07. 24.
Fontos-e a születendő gyermek neme, s ha igen, akkor kockázatmentesen beavatkozhatunk-e a megtermékenyülés folyamatába? A szocialista indítvány, amely Magyarországon is lehetővé tenné a születendő gyermek nemének előre meghatározását, egyelőre jogi, etikai és szakmai szempontból egyaránt éles elutasításban részesül.

Valóban több gyerek születne-e Magyarországon, ha a baba nemét a szülők előre
megválaszthatnák? Nem először merül fel a téma a hazai közéletben. Nemrég Török
Zsolt szocialista képviselő dobta be a javaslatot a nyári uborkaszezon közepén,
miszerint törvényileg lehetővé kellene tenni, hogy a második vagy többedik
gyermek a szülők szándéka szerint a meglévő csemetékkel ellentétes nemű
lehessen. Létezik ugyanis egy meglehetősen vitatott orvosi módszer a spermák
nemi kromoszómák szerinti szétválasztására, melyet követően a megfelelő
hímivarsejteket egy mesterséges ondóbevitel során az anyaméhbe juttatják, ahol a
megtermékenyülés esetén a kívánt nemű embrió jön létre. Török Zsolt a hazai
népességfogyás ellenszerének tartja a lehetőséget, melynek következtében évi
tízezerrel több gyermek születne kezdetben, majd évi ezerrel több később. Török
állítja: azokban az országokban, ahol a módszert engedélyezik – Ausztráliában,
Hollandiában, Kanadában –, évi húsz százalékkal növekedett a születések száma.
Hazai és külföldi felmérésekre hivatkozva hangsúlyozza: sok pár vállalna
többedik gyermeket, ha megválaszthatná annak nemét. Másik, védhetőbb érve,
miszerint ezzel az eljárással a genetikailag öröklődő, nemhez kötött betegségek
is eleve kiszűrhetők lennének, nem pedig abortusszal szelektálnánk, ahogy eddig.
A javaslat fő támogatója Czeizel Endre genetikus orvosprofesszor, aki már több
ízben kezdeményezte a módszer hazai legalizálását, mivel ma Magyarországon az
ilyen jellegű beavatkozás öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az
ellenzéki pártok morális és szakmai szempontból egyaránt elutasítják a
javaslatot.



Török Zsolt

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!