hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bowling igényeseknek

2007. 07. 10.
A bowlingot – bátran mondhatjuk – több ezer éve ismeri az emberiség. Legalábbis az egyiptomi szarkofágok között kutató régészek már találtak i.e. 3200 környékéről származó bow-linghoz hasonló golyókat, illetve bábukat, amelyeket valószínűleg játék céljára használtak. Babilonba kerülésük után Julius Ceasarhoz, így Európába is eljutottak, majd 800-ban már angol nemesek is gurították a fagolyókat. S hol tartunk ma? Akár galaktikus bowlingon is részt vehetünk, ha kedvünk szottyan, ahol a fény- és hangeffektusok pulzálásában csupán a bábukat világítják meg.

Nálunk a rendszerváltáskor tette be a „lábát” az ősi játék, amit jelenleg a
MAD MAX Club is népszerűsít. A Mad Max elnevezés alapját maga az 1979-es
amerikai film adta, melyben Mel Gibson motoros igazságosztóként szeli a rónát.
Nos, a motoros, futurisztikus, poszt-apokaliptikus történetből a hangulatot a
pub faláról bámuló motorok, az óriási méretű bukósisak-bárpult, no meg néhány
„elszórt” motorgumiabroncs szolgáltatja, mindezt KTM-es narancsszínű
ülőalkalmatossággal feldobva. A berendezés vagány, tehát a bowlingozás nem
magányt, hanem közösséget teremtő és építő piazza a játszani vágyók számára:
minden korosztálynak buli, legyen karácsony, szilveszter vagy farsang,
magánparti vagy céges rendezvény. És még őstehetségnek sem kell lenni hozzá,
hiszen ha már sikerül az öt ujjunk közül az első hármat belegyömöszölni a
háromlyukú golyóba, majd megfelelő lendülettel célirányosan elgurítani, akkor
kétségkívül pályán vagyunk.

A teljesen kezdő szinttől a mesterfokig kihasználhatjuk az ország legmodernebb
szoftverével működtetett bowling parkot. A megéhezett „golyószórók” pedig a MAD
MAX Club teraszán csillapíthatják éhségüket á la carte. „Itt a vakszerencse
bárki mellé állhat, ugyanis önmagában a bowling játék hetvenöt százaléka tudás,
huszonöt százaléka pedig szerencse.

A profi bowlingozók is ki vannak ám téve a fizika törvényeinek, az előre ki nem
számítható előfordulásoknak” – tájékoztat bennünket Zoufal Nándor a MAD MAX Club
ügyvezetője. A békásmegyeri Csiki-Bege Életmód Pláza tetején található pálya
üzemeltetői a gyerkőcökről sem feledkeztek meg, elvégre a szülinapi parti nem is
lehetne ennél frappánsabb helyen. A motorok, a vagány váltócsuka minden
kölyöknek bejön. Rájuk méretezett a bowlingcipő, a golyók, valamint a
speciálisan kialakított négy sáv, ahol a levegő nyomására feljövő fal
megakadályozza a golyó vályúba kerülését, így minden gyerkőcnek garantált a
tarolás.

A MAD MAX Club pálya tervezői olyan, az országban egyedülálló szoftvert
telepítettek a pályákhoz, amely magáról a dobásról tízféle információt képes
rögzíteni és azt egy „EKG”-hoz hasonló riportként kiprintelni. Akik extrém
hangulatra vágynak, azok számára a szervezők UV-fénnyel megvilágított pályákat
és neonszínű golyókat biztosítanak. A játék során pedig olyan furcsa
kifejezésekkel bővíthetjük szókincsünket, mint például a strike, a split, a
spare vagy a frame. A strike telitalálatot, a split nehezen levehető állást, a
spare bónusznövelést, a frame pedig a komplett játékot rejti magában.

Ha idejében lefoglaljuk a helyszínt céges rendezvény céljára, akkor rendkívüli
engedmények birtokába juthatunk az egyébként is a főváros legoptimálisabb
árfekvéssel bíró klubjában. Bowlingbérlet is váltható nyerő áron, és hab a
tortán, hogy ha valaki jól időzít, akkor akár az itt edző NB1-es
bowlingcsapattal is összefuthat.

(www.madmaxbowling.hu A pályák:
Csiki-Bege Életmód Pláza, III. ker. Pünkösdfürdő u. 52-54.) (x)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!