Ligetek, fák, békebeli épületek, szinte ma is hallani a környéken a
Radetzky-induló érces hangjait. Katonatelepülésként indult, majd jelentős
mezővárossá nőtte ki magát az egykori pusztai majorság. A hírnevet a lovaknak, a
tenyésztési sikereknek köszönheti: a két évszázad alatt három nagyon értékes
genetikai állományú lovat sikerült kitenyészteni, másutt ennyi év alatt csupán
egyet.
„A mezőhegyesi ménes kiemelkedő jelentősége vitathatatlan, hiszen itt született
három magyar lófajta az 1800-as években: a nóniusz, a furioso-north star (mezőhegyesi
félvér) és a gidrán. A nóniusz az első nemzetközileg is elismert és leginkább
ismert magyar ló, mely Mezőhegyes mindmáig legnagyobb értéke és büszkesége. Az
1961-től elkezdődött sportlótenyésztés eredményeként az 1980-as moszkvai
olimpián a magyar csapat negyedik helyezett lett, a csapat mindhárom lova
mezőhegyesi tenyésztésű volt. A fajta 1984-ben állami fajtaelismerést nyert mint
mezőhegyesi sportló” – meséli Papp István tenyésztési vezető, miközben a karámok
között sétálgatunk.
A ménes több mint két évszázados történelme alatt Mezőhegyesen szinte az összes
Magyarországon tenyésztett lófajta megfordult. Napjainkban a Mezőhegyesi Állami
Ménes Kft. a ménesintézet utódja, kétszázhúsz év után ismét csak és kizárólag
lótenyésztéssel foglalkozik. „Ma a központi ménesudvarban és két külterületi
ménesben több mint kétszáz lovat tartunk és nevelünk, melyek a nóniusz, a magyar
sportló és csekély számban az ügetőfajtákból tevődnek össze” – mutat körbe Papp
István.
A tenyésztési vezető az alapító okirat másolatát is megmutatta: „Végzés, melyet
a most szerencsésen országló felséges Király és Császár, II. József hozott, hogy
Magyarországban és az ahhoz tartozó tartományokban (
), a jobb fajtából eredett
és magasabb méretű lovaknak száma jövendő időkre nézve is minden kitalálható
móddal gyarapíttathassék. Tetszett Őfelségének kegyesen elvégezni, hogy
Magyarországban tulajdon császári, királyi ménes, mely mintegy magvető helye
legyen a jelesebb természetű és tartósabb erejű lovaknak, minden időhalasztás
nélkül felállíttassék, arra rendelvén amaz Mezőhegyes nevű alkalmatos pusztát.
1784. december 20.”
A motorizáció fejlődésével a hatvanas években már nem volt szükség annyi lóra a
magyar földeken, úgy-hogy váltani kellett, így Mezőhegyesen a modern sportlovak
kitenyésztése felé mozdultak, persze minisztériumi utasításra. Majd jött a
rendszerváltás és a privatizáció, és a ménesbirtokból kiválva a Mezőhegyesi
Állami Ménes Lótenyésztő és Értékesítő Kft. 2004. szeptember 1-jén átalakult
önálló, de állami tulajdonú céggé, éppen a Császári és Királyi Ménesintézet
alapításának kétszázhuszadik évfordulóján.
A ménesbirtok privatizációja kapcsán született meg a kormány döntése, mely
szerint a ménest megtartja, és megőrzi tartós állami tulajdonban, ami egészen
napjainkig megmaradt. Bár a ménesnél senki nem kívánt a jövőről beszélni, de a
faluban az a pletyka járja, hogy valaki a magyar „agrároligarchák” közül szemet
vetett a lótenyésztésre, mert ha jelenleg nem is túl jövedelmező az
állattenyésztés, de a jövő agrárcéljai között az állattenyésztés felfuttatása
hangsúlyozott szerepet kap. Féltik is ezért a település gyöngyszemét a
bizonytalan jövőtől.
Az idelátogatók a lóállományt három telepen találják: a központi ménesudvarban,
ahol a lovak betanítása és sportkipróbálása folyik; a húszas majori
kancaménesben található a törzskancaállomány, ahol a csikók születnek, és
ugyanebben a ménesben tartják a csikókat féléves korukig.
A negyvennyolcas majori csikóménesben nevelik a csikókat féléves koruktól
hároméves korukig, amíg a központi ménesbe kerülnek kiképzésre.
A Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. tulajdonába került a kiállítási terület és a
lovaspálya. Ez Magyarország egyik legjobb adottságú lovaspályája, mely kiváló
létesítmény bármilyen lovasrendezvényhez – folytatta az idegenvezetést a
tenyésztési vezető. A telepen és a ménesekben harmincan dolgoznak, ők látják el
a több mint kétszáz ló gondozását, kiképzését és kipróbálását.
A kft. ezerkétszáz hektár különböző minőségű és elhelyezkedésű földterülettel
rendelkezik, ami nem sok, de ennyit adott a kincstár, ebből kell gazdálkodniuk.
Az itt dolgozók sajnos nem tudnak hosszú távon gondolkodni, mert a tulajdonos
nem fektetett le hosszú távú célokat – ez már az egyik gondozóval beszélgetve
derül ki. Papp úr is csak fanyalogva javítja ki a célokra vonatkozó állítást: „A
Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. elsődleges feladata megőrizni a ménest mint
egyedülálló történelmi és agrártörténeti emlékünket, a nóniusz fajtát mint az
első és legjelentősebb magyar lófajtát, itt Mezőhegyesen, abban a ménesben, ahol
a fajta született.” Igaz, ezt úgy mondta, mint a kisiskolások a leckét –
kényszer alatt. Pedig ötlet az volna, és szerintük remek idegenforgalmi
központot lehetne kialakítani a ménes körül, de a kincstár a vagyon gondozója,
az ő ötletei vagy éppen ötlettelensége a mérvadó a helyzetükben. Addig is teszik
a dolgukat, őrzik a nóniuszt, és a többi állami méneshez hasonlóan várják a
szebb jövőt.
2007. 06. 22. (XI/25)
