hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biojövő
Alkohol és kukoricaolaj vár az autóinkra

2007. 04. 18.
Hamarosan nemcsak a TESCO gazdaságos étolajat illegálisan autójukba töltő honfitársaink mondhatják el magukról, hogy tettek valamit kőolajfüggőségünk csökkentése érdekében, hanem mi is, akik nemsokára törvényesen tankolunk majd alkoholt vagy repceolajat járgányunkba. Ha a tagállamokat nem sikerül időben rávenni az átállásra, az EU energiaimportja 2010-re a mostani 50 százalékról 70 százalékra emelkedhet.

Kevéssé ismert, hogy Rudolf Diesel az általa konstruált motort eredetileg
földimogyoró-olajjal üzemeltette. Ford pedig alkoholt töltött az
üzemanyagtartályba. Alkohollal működő motorok nagyobb mennyiségben már a második
világháború előtt és alatt is előfordultak. A Magyarországon 1927 és 1942 között
használt „motalko” elnevezésű anyag benzin és alkohol 1:4 arányú keveréke volt,
amit aztán az akkor még olcsó kőolajszármazékok szorítottak ki a piacról.
Tulajdonképpen mindenki örült annak, hogy az addig semmire nem használható
kőolajpárlatoknak valamilyen „feladatot” sikerült találni. Azóta a helyzet sok
mindenben változott, ugyanis a tőkeerős olajtársaságok gyakorlatilag el vannak
zárva a legnagyobb olajmezőktől. Iránban, Szaúd-Arábiában, Mexikóban,
Venezuelában állami tulajdonban vannak az olajcégek, sőt van, ahol az alkotmány
tiltja meg a kitermelést külföldiek számára. A hosszú távú tervezés érdekében
ezért többek között az uniónak is egyetlen lehetősége maradt: megtalálni a
kőolaj kiváltásának optimális lehetőségét. Az EU energiaimportja ugyanis
jelenleg meghaladja az 50 százalékot, és a növekvő energiaigény miatt ez az
arány 2010-re akár 20 százalékkal is több lehet. Éppen ezért az uniós kormányfők
március eleji döntése alapján 2020-ig csaknem négyszeresére kell emelni a
bioüzemanyagok jelenlegi felhasználási arányát. Az indoklásban az áll, hogy
ezzel kívánnak hozzájárulni a szén-dioxid-kibocsátás legalább 20 százalékos
csökkenéséhez. Ez többek között azért is érdekes, mert a lelkiismeretüket
nyugtató brüsszeli politikusok is jól tudják: a bioüzemanyagok előállítása olyan
nagy mennyiségű energiahordozó felhasználását igényli, amely szinte teljesen
kompenzálja a „megtakarított” mennyiséget. Különösen a bioetanol esetében,
melynek előállításához magas hőmérséklet szükséges, és a hozzávaló alapanyag
termesztése a nagy mennyiségű műtrágyabevitel miatt jelentősen terheli a talajt.

Népi praktikák

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!