hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A rettenthetetlen antiszemita
Mel Gibson búcsújárása

2006. 08. 09.
Gyorshajtásért és ittas vezetésért letartóztatták Mel Gibsont. A többszörös Oscar-díjas színész vadonatúj, Lexus márkájú gépkocsijával a megengedett maximális sebesség kétszeresével haladt, amikor megállították. A letartóztatás elől megpróbált megszökni, majd botrányos viselkedését a rendőrségen is folytatta: káromkodott és antiszemita kijelentéseket tett. Kijózanodása és ötezer dollár óvadék kifizetése után hosszas közleményben igyekezett megmagyarázni magatartását, elsősorban az alkohol- és kábítószer-függőségbe való többszörös visszaesésére hivatkozva.



Fotó: Reuters

„Némi alkoholfogyasztás után csütörtök éjjel csináltam néhány nagyon rossz
dolgot, amit szégyellek. Autót vezettem, amit nem kellett volna, és a Los
Angeles-i megyei seriff megállított. Az engem őrizetbe vevő hivatalnok csak a
munkáját végezte, és szerencsésnek érzem magam, hogy még azelőtt letartóztattak,
hogy valakinek kárt okoztam volna. Amikor elszállítottak, úgy viselkedtem, mint
aki teljesen önmagán kívül van, és mondtam olyan dolgokat, amelyekről azt
gondolom, hogy nem igazak, és megvetendőek. Nagyon sajnálok mindent, amit
mondtam, és mindenkitől bocsánatot kérek, akit megbántottam. (…) Egész felnőtt
koromban harcoltam az alkoholizmus betegségével, és mélységesen sajnálom ezt a
borzalmas visszaesésemet” – áll Mel Gibson múlt szombaton nyilvánosságra hozott
közleményében.

Gibson az esetet követően zsidó vezetőkkel is megpróbálta felvenni a
kapcsolatot. Nyilvánosan bocsánatot kért a zsidó közösségtől, és találkozót kért
zsidó vezetőktől, hogy kárpótolja őket. „Nincs bocsánat, és semmilyen tolerancia
nem létezik az olyanok számára, akik hasonló antiszemita megjegyzéseket
gondolnak vagy tesznek. Szeretnék a zsidó közösség minden tagjától bocsánatot
kérni, azokért a maró és sértő szavakért, amelyeket egy rendőrtisztnek mondtam
azon az estén, amikor ittas vezetésért letartóztattak – áll a közleményben. –
Nemcsak bocsánatot kérek, hanem egy lépéssel továbbmegyek, és találkozni
szeretnék a zsidó közösség vezetőivel, akikkel egy négyszemközti beszélgetésben
meghatározhatjuk a gyógyulás megfelelő módját.” Néhány zsidó vezető, akik egy
korábbi esetben elutasították Gibson bocsánatkérését, most úgy nyilatkoztak,
hogy készek segíteni a színésznek a gyógyulásban. Mások viszont keserű hangot
ütöttek meg: „Sokkoló, hogy valaki, aki a vagyonát a hollywoodi zsidók
segítségével gyűjtötte, egy pár ital után úgy nyilatkozik, hogy gyűlöli a
zsidókat. Ha nem bírod a zsidókat, ne dolgozz együtt velük” – mondja Arnon
Milchan, a Mr. és Mrs. Smith című sikerfilm izraeli producere.

Abraham Foxman, a Nemzeti Rágalmazásellenes Liga vezetője szerint „boldogok
vagyunk, hogy Mel Gibson végre beismerte, hogy antiszemita megjegyzéseket tett,
és ezúttal őszintének hangzik a bocsánatkérése”.

A részeg filmsztárt péntek hajnalban vették őrizetbe Los Angelesben, miután a
megengedett maximális sebesség több mint kétszeresével száguldozott. A
szondáztatáskor kiderült, hogy véralkoholszintje a Kaliforniában megengedett
0,08 helyett 0,12 volt. Bár megpróbált megszökni, a filmsztárt bekísérték a
kapitányságra; Gibson ezalatt azzal fenyegetőzött, hogy garantáltan véget vet a
seriff karrierjének.

A TMZ.com című internetes magazin birtokába került a hivatalos rendőrségi
jegyzőkönyv négy teljes oldala, amit később több neves újság is hitelesített.
Ezekből kiderül, hogy a rendőrőrsre érkezés során a többszörös Oscar-díjas
színész cifra káromkodások közepette megjegyezte: „A zsidók felelősek a világ
összes háborújáért”, majd megkérdezte az őt őrizetbe vevő hivatalnokot, hogy nem
zsidó-e. Gibson „ámokfutása” a kapitányságon is folytatódott: videón
rögzítették, amint az egyik női alkalmazottat durván sértegette, és megpróbált a
földre vizelni. A „rettenthetetlen hazafit” végül óvadék ellenében szabadon
engedték.

Az eset azonban nem maradt következmények nélkül, ugyanis az ABC televíziós
csatorna, ahol Gibson cége, az Icon Productions egy a holokausztról szóló
rövidfilmsorozat elkészítésével lett volna megbízva, azonnal szerződést bontott
a színésszel, mely döntésüket azzal indokolták, hogy Gibson nem készítette el
időben a műsor forgatókönyvét.

Az elmúlt időben többen is nehezményezték Mel Gibson meglehetősen antiszemita
felhangú kirohanásait. A 2004-ben forgatott Passió című filmje után elsősorban a
zsidók megjelenítésének módját hányták a szemére, a múlt hét óta azonban már a
Rágalmazásellenes Liga is a nyomában van az ausztrál származású színésznek.
Gibsont az elmúlt években többször is megállították már ittas vezetésért,
azonban a mostani eseten kívül csak egyszer büntették meg, még 1984-ben. Ő maga
egy két évvel ezelőtti interjúban elismerte, hogy alkohollal és droggal való
visszaélésben egyaránt bűnös. Az idén ötvenéves, hétgyermekes családapa – saját
bevallása szerint – függőségei miatt már öngyilkosságot is próbált elkövetni. A
pénteki eset után azonnal alkohol-elvonókúrára jelentkezett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!