Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Tiltott autonómia? Fotó: MTI
A tervezet először mondja ki, hogy a kisebbségek államalkotó tényezők, garantálná a kulturális autonómiát és testületeit tehát, hogy oktatási-kulturális kérdésekben a kisebbségek maguk dönthessenek ügyeikről. De nem tartalmazza a területi autonómiát, emiatt a romániai magyar ellenzékiek számára éppenséggel az elveszett autonómia szimbóluma, mert az önkormányzás kevésbé fontos elemeinek elnyerése szerintük felszámolja az igazi autonómia esélyeit. Az RMDSZ számára a törvény a kislépéses parlamenti politizálás igazolása, amelynek révén többre jut a magyarság, mint ha maximális követelésekkel konfrontálódna a többséggel, a siker reménye nélkül. Ha viszont a törvény elbukik, az visszamenőleg is kompromittálná a mérsékelt politikát. Tragikomikus fejlemény, hogy a kisebbségi törvény elítélésében egy platformra került Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség vezetője és Gheorghe Funar – a nagyromániás szenátor ezt különös örömmel üdvözölte.
A törvény elleni román támadást a legkisebb kormányerő, a korábban Humanista Párt névre hallgató minialakulat indította, amely az Európai Néppárthoz való csatlakozás reményében konzervatív formációvá alakult, és ahhoz kötötte a törvény megszavazását, hogy a székelyföldi román kisebbség automatikusan képviseletet kapjon a helyi tanácsokban. Noha végül az RMDSZ ezt elfogadta, addigra az ellenzék is megtalálta a hangját. Az nem meglepő, ahogy az ultranacionalista Nagy Románia Párt fellépett. Az ellenzéki főerő, a Szociáldemokrata Párt azonban az előző ciklusban a magyarok külső támogatásával kormányzott és fogadott el az integráció jegyében számos, a kisebbségek számára fontos törvényt. Most meg mintha egy csapásra visszatértek volna a legsötétebb kilencvenes évek. A hangot a bukott egykori államfő és pártelnök, Iliescu adta meg, de csatlakozott az egykori európai stílusú külügyminiszter, mostani pártelnök Geoana is. Végül szinte minden ellenzéki és kormánypárti román politikus fontosnak érezte leszögezni, hogy a kisebbségi törvény túlzott jogokat ad, a szeparatizmust erősíti, sőt, újból kiderült, hogy az autonómia: Erdély elszakítása, irredentizmus, az egységes román nemzetállam szétverése.
Az RMDSZ persze harcolt és harcol, de a parlamenti bizottságokban és plenáris szavazásokon nem sikerült átvinni, hogy a tervezetről gyorsított eljárásban döntsön a törvényhozás. A botlások részesei voltak kormánypárti román szenátorok és képviselők is, akik vagy nem szavaztak, vagy tartózkodtak, mert úgymond "nem értették pontosan" a feltett kérdést, vagy hiányzásukkal tették lehetővé az eljárás gáncsolását. A koalíciós tanácskozásokon sorra születtek a határozatok a kisebbségi törvény megszavazásáról, közben a román kormánypártok vezetői kételyekkel teli nyilatkozatokkal bátorították a renitens voksolókat. A Velencei Bizottság jelentése a kulturális autonómia mellett érvelt, a (koalíciós) demokrata pártelnököt ez nem zavarta, továbbra is az uniós testületre hivatkozva kötötte feltételekhez a törvény megszavazását – amit persze egyébként egyszer már ő és pártja is elfogadott a kormányprogram részeként. Az Európai Parlament bizottságában Monica Macovei igazságügyminiszter egyszerűen nem válaszolt arra a kérdésre, mi lesz a törvénnyel, amikor pedig a Moscovici-féle jelentés is számon kérte a kisebbségi törvényt, a román reakciók csak az európai magyar lobbi fellépését emlegették, ami amúgy nem zavarja Románia menetelését az uniós tagság felé.
Az ellenzék azt reméli, hogy a magyar ügy lesz az a leggyengébb láncszem, ahol megbontható az amúgy is ellentétektől feszülő koalíció, különös tekintettel a megint valószín? előrehozott választásokra. Az államfő, aki amúgy a legkisebb ügyekbe is beleszól, érdekes mód a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban tökéletesen megnémult. Markó Béla szövetségi elnök nem akarja kiléptetni a szervezetet a koalícióból, de nem tudni, miben reménykedik, amikor a törvény későbbi elfogadását prognosztizálja. Az RMDSZ magyar ellenzéke a helyzetet alkalmasnak érzi arra, hogy ismét beindítsa az aláírásgyűjtést a párttá alakulásért. Az RMDSZ kormányszereplése és a Budapesttel való látványos akciók eddig azt sugallták, hogy a magyarokkal való külső-belső együttműködés a normalitás része, most azonban megint sikerült a magyarkérdést, Erdély féltését a politika centrumába emelni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyan telefonon kérte számon román kollégáján a történteket, ám ez a törvény sorsán semmit sem lendített. Ez, az októberi fényesen sikerült közös kormányülést követően, legalábbis kínos fejlemény.
2005. 12. 02. (IX/48)
