hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Értékválasztás
Kulturkampf Amerikában

2004. 07. 19.
Lassan kultúrharccá "nemesedik" a finiséhez közeledő elnökválasztási kampány Amerikában.  A választópolgárokat megosztó kérdések között elsődleges szerepet játszik a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások és az iraki háború megítélése, valamint a melegházasság engedélyezése fölötti heves vita. A politikai és erkölcsi aspektus mellett a finis közeledtével egyre inkább előtérbe kerül az elnökjelöltek személyiségének megítélése.  A legutóbbi közvélemény-kutatások azt igyekeznek felmérni, hogyan ítélik meg az amerikaiak Bush elnök és vetélytársa, John Kerry személyiségjegyeit, és ennek alapján az elnöki tisztségre való személyes alkalmasságukat. 



George W. Bush előadást tart az amerikai értékek védelméről. Alapkérdésekről folyik a vita Fotó: Reuters

Az AP hírügynökség felmérése szerint az amerikai szavazók kétharmada határozottabbnak, ugyanakkor valamivel több mint a fele arrogánsabbnak is tartja Busht, mint John Kerryt. Valamivel többen érzékelik úgy, hogy a jelenlegi elnök optimizmust tud önteni beléjük, mint ahányan Kerryvel kapcsolatban vélik ugyanezt. 

A kérdések emellett a két elnökjelölt más személyiségjegyeire is vonatkoztak, köztük az intelligenciára, szeretetreméltóságra, együttérzésre, őszinteségre. Nem jelentéktelen tehát, hogy a jelöltek milyen benyomást tesznek potenciális választóikra. A mindezt megítélő választók többsége egyébként konzervatívnak tekinti magát Amerikában, emellett azonban jelentős hatással bír az egyre határozottabban fellépő, Bush elnököt nyíltan és élesen bíráló liberális oldal. A lakosságot talán legerősebben megosztó kérdés a homoszexuális házasság engedélyezése, melynek vitája jelen pillanatban is folyik. 

Szerdán az amerikai szenátus elutasította azt az alkotmány-kiegészítést, amely leszögezné, hogy a házasság csak egy nő és egy férfi egységét jelenti, és amely egyben a jövőre nézve is megtiltaná egy, ezt az elvet felülbíráló törvény elfogadását, megtagadva ezzel a melegek közötti házasságkötés jogát – melyet egyébként Massachusetts államban jelenleg is gyakorolnak. A házasságnak ezt az értelmezését különben számos, magát liberálisnak valló amerikai is magáénak érzi, elutasítva a hivatalos házaspári státusnak a melegekre való alkalmazását. A szenátus tehát a társadalom többségének nézeteivel szemben nem vállalta fel a döntést, nem kis mértékben a kisebbségi, ám igen heves ellenreakciótól tartva. 

"Álom volt, vagy valóság? Valóban megtörténtek az elmúlt négy év eseményei?" – teszi fel a kérdést ennek a kisebbségi véleménynek az egyik markáns képviselője, az amerikai Michael Moore legújabb, Fahrenheit 9/11 cím? filmjében, és siet is már az elején leszögezni: nem álom volt! A múlt hónapban bemutatott, és július elején már Franciaországba és Angliába is eljutott filmet, melyet teljes egészében a George W. Bush elnök elleni megsemmisítő kritikának szentelt, Moore forgatókönyvíróként, producerként és rendezőként is jegyzi. 

A Fahrenheit 9/11 – hasonlóan Moore korábbi munkáihoz – igencsak megosztotta a közvéleményt. A Los Angeles Times "az amerikai politikai élet elmúlt négy éve alternatív történetének" nevezte, ugyanakkor széles körben kiérdemelte az egyszer? "propaganda" jelzőt is. Moore filmje a 2004-es cannes-i filmfesztiválon debütált, ahol a nemzetközi zsűri rögtön a fesztivál fődíjának számító Arany Pálmával jutalmazta. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás utóhatásával és az iraki háborúval, valamint Irak lerohanásával foglalkozó alkotás első kockáit látva nehezen hihető, hogy minden politikai felhangtól mentes döntés született, bár a zsűri tagjai igyekeznek ezt a gondolatot erősíteni. Való igaz, Moore kiválóan állítja cseppet sem leplezett, elfogultságtól egyáltalán nem mentes politikai állásfoglalása szolgálatába a filmes eszközöket. Egyes jelenetei akár megrendítőek is lehetnének – például az ikertornyok elleni terrortámadás felidézésekor a sötét képernyő, majd a csupa felfelé néző, döbbent, megrettent arc, az épületből kirepült, levegőben szálldogáló gyűrött papírlapok –, ha mindezt nem venné körül elölről és hátulról is az arrogánsan kioktató, szájbarágó stílusban megszólaló Bush-ellenes propaganda, hogy véletlenül se értse félre senki: Bush pontosan azért lett az Egyesült Államok elnöke, hogy teljes romlásba döntse az országot. Ilyen módon tehát Moore egyértelműen politikai kampányfilmet alkotott még akkor is, ha a versenytárs, John Kerry neve fel sem merül benne. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!