hetilap

Bill Clinton és felesége, Hillary felavatják a Fehér Házban a róluk készült festményeket. Újra a figyelem középpontjában Fotó: Reuters

A könyv tartalmát egészen a megjelenés napjáig teljes titok övezte, még a külföldi kiadókat is szerződés kötelezte, melynek értelmében a könyvet munkakörük révén megismerők sem beszélhetnek annak tartalmáról. Clinton több mint tízmillió dollár előleget kapott a Random House kiadótól, megelőzve az addig vezető II. János Pál pápát, akinek memoárjáért nyolc és fél millió dollárt ajánlottak föl. A listán őt követő volt First Lady, Hillary Rodham Clinton nyolc milliót kapott a közelmúltban kiadott emlékeiért. 

A már megjelenése előtt több mint kétmillió példányban előjegyzett kötetet egyes kritikusai a történelem legjobb "csináld magad" pszichoanalízisének nevezik. Hosszadalmas önéletrajzában Bill Clinton kettős személyiségének és a gyermekkorában elsajátított, kiváló hazudozási készségének tulajdonítja legnagyobb hibáit, többek között a Monica Lewinsky-ügyet. Közel száz oldalon fejtegeti nehéz gyermekkorát, részeges és erőszakos nevelőapja iránt érzett rejtett gyűlöletét, amely "párhuzamos életei" kialakulásához vezetett. A Time magazinnak adott interjújában Clinton arról számolt be: könyve írása közben fedezte fel, hogy gyermekkori körülményei miatt "titkolózásban" kellett felnőnie. "Amikor az ember megpróbál falat építeni az élete egyik és másik része közé, problémát jelent eldönteni, hogy mit kell a fal mögé rejteni… A párhuzamos életek vezetésében az az érdekes, hogy én jó voltam ebben." Az 1998-as bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban a volt elnök megjegyezte: "Sokan nehezen hitték el, hogy mindemellett tudok dolgozni és a munkámra koncentrálni, de hát kisgyerekkorom óta ezt csináltam."

A The New York Times címlapján már a megjelenés előtti napon lesújtó kritikával illette a Clinton-biográfiát, érzelgősnek, öntömjénezőnek és gyakran unalmasnak nevezve azt. "A könyv sok értelemben Clinton elnöksége tükrének is tekinthető: a fegyelem hiánya a lehetőségek elvesztegetéséhez vezet; a magas elvárásokat aláássa az öntömjénezés és a koncentrációképtelenség." Az őszinteség részeként Clinton bevallja, hogy annak idején, a vietnami háború alatt mindent megtett, hogy ne kelljen harcolnia; hogy háborúellenessége meggyőződésből fakadt vagy egyszerűen gyávaságból, erre ma sem tudja a pontos választ – állítja. 

Kenneth Starr személye természetesen jelentős szerepet játszik a könyvben, éppen úgy, mint a volt elnök életében, aki sokkal jobban haragudott rá, mint ahogyan azt a nyilvánosság előtt bevallotta. Starrt a keményvonalas republikánusok emberének írja le, nyomozását pedig "hatalmi harcnak", amelyet azért folytattak ellene, mert a szavazóurnáknál képtelenek voltak legyőzni őt. A Fehér Házban töltött idő jelentős részében erős ellenérzésekkel kellett megküzdenie az ügyésszel szemben. A könyv írásával eltöltött két év alatt húsz vastag jegyzetfüzetet rótt tele, kézírással, meglehetősen folyamatosan dolgozva (ezeket büszkén mutatta fel a könyv megjelenése előtti héten az újságírók előtt, annak bizonyítékaként, hogy önéletrajzának saját maga a szerzője). Elmondása szerint egyetlen alkalommal akadt meg a munkában, ami Kenneth Starrnak köszönhető: egyik ügyére emlékezve annyira dühös lett, hogy félretette a munkát, és csak később, némi séta után tudta folytatni. 

Starr iránt érzett haragja persze nem pusztán érzelmi indíttatású, hiszen ő maga utalt rá, hogy az ügyész valósággal "tönkretette" őt, ezzel utalva a hatalmas ügyvédi számlákra, melyeket az ellene indított vizsgálat vezetőjének köszönhetően ki kellett fizetnie. Mindenesetre úgy tűnik, a könyvből befolyó haszon biztosan kárpótolja a veszteségekért – különösen, ha számításba vesszük, hogy a családi kassza már Hillary önéletrajza révén is gazdagodott. 

"Két nagy küzdelmet folytattam egy időben" – utal heroikus korszakára Clinton a Time magazinnak adott interjúban. "Egy nagy politikai küzdelemben a Kongresszus republikánus részével Amerika jövőjéért, és egy személyes küzdelemben a régi démonaimmal. A politikait megnyertem, a magánéletit elvesztettem" – szól a meglehetősen eufemisztikus visszaemlékezés. Annak ellenére, hogy a könyv majdnem ezer oldalán jutna rá hely, kritikusai szerint Clinton igen kevés energiát szentelt politikájának, bár nem felejti el cáfolni azokat a republikánus vádakat, melyek szerint nem vett tudomást az al-Kaida jelentette veszélyről. A vádat áthárítja Bush elnökre, aki szerinte nem figyelt oda, amikor tájékoztatta őt. 

Bár a könyv lelkes előjegyzői között akad olyan is, aki előre megmondta: biztos benne, hogy nem fogja átrágni magát a közel ezer oldalon, szeretné azonban gyermekeire hagyni ezt az értékes irományt, azért abban nem kételkedhetünk, hogy a legtöbben a Monica-ügy részleteiben fognak a leginkább elmélyedni. Ki gondolta volna azokban az években, hogy Clinton éppen a "felszabadító" jelzőt fogja majd használni az ügy utólagos összegzésére? Úgy tűnik, ezen a ponton felerősödik a könyv pszichoanalitikus jellege: miután a hálószobából kitiltott férj két hónapot a kanapén tölt, közben fontos államügyekben, kül- és belpolitikai kérdésekben hoz döntéseket, egy évig tartó házassági tanácsadás és a bizalmatlansági indítvány elutasítása után felszabadulva, mára magabiztosan jelenti ki: "Remélem, hogy ennek a könyvnek a megírása másokat is hozzásegít, hogy megszabaduljanak a haragtól és nehezteléstől, és ne féljenek bevallani azt, amit rosszul tettek." Mindezek után persze csak a rosszakarók kérdezhetik meg, vajon Clinton bevallotta volna-e a Monica-affért, ha nem szembesítik vele? 

Hogy a volt elnöknek mennyire sikerült megszabadulnia a szexbotránnyal kapcsolatos frusztrációtól, arról árulkodik a BBC-ben egy héttel korábban felvett beszélgetés, amelyet a könyv megjelenésének napján, a reklámkampány részeként mutattak be. A kezdetben jó hangulat azután fordult hűvösre, hogy David Dimbleby, a BBC Panorama cím? műsorának riportere ismételten a Monica-ügyre vonatkozó kérdéseket tett fel, azt firtatva, miért kezdett viszonyt az elnök Lewinsky kisasszonnyal annak tudatában, hogy Kenneth Starr különleges ügyész vizsgálatot folytatott ellene más ügyekben. Az addig barátságos és kedélyes Clinton hirtelen kiesett a szerepéből, és erőteljesen gesztikulálva, látható dühvel reagált: "Hadd mondjak valamit: Többek között azért járhatott sikerrel (Kenneth Starr), mert maguk ilyen kérdéseket tesznek fel." Felháborodottan fejtette ki, hogy a média többet foglalkozott a botránnyal, mint a boszniai háborúval, ezzel is a radikális jobboldalt támogatva. 

A BBC egyik munkatársa a dühroham kapcsán még az ötven perces interjú bemutatása előtt megjegyezte: a felvétel Clinton eddig ismeretlen arcát mutatja meg a nézőknek, akik a kitörés láttán eldönthetik majd, vajon a volt elnök tényleg annyira bűnbánó-e az egész üggyel kapcsolatban, mint ahogyan azt mutatja. Mindenesetre érdekes a The Washington Post megfigyelése, mely szerint a könyvbeli történet nem egyezik meg azzal, amit annak idején Clinton a botrányt vizsgáló bizottság előtt vallott – megegyezik azonban a Monica Lewinsky akkori vallomásában elmondottakkal. 1998 augusztusában az elnök azt vallotta, hogy a gyakornoklánnyal való kapcsolata 1996 elején kezdődött, amikor az illető állást kapott a Fehér Házban. Lewinsky vallomása ugyanakkor 1995. november 15-ét jelölte meg, amikor költségvetési vita miatt a kormány átmeneti leállásra kényszerült. Clinton most megjelent visszaemlékezései érdekes módon megegyeznek Monica vallomásával, amire egyelőre senki nem szolgált magyarázattal.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek