Károly herceg Indiában egy forgatáson. Lehet, hogy neki már nem osztanak szerepet Fotó: Reuters
A herceg épp Indiában és Ománban tartózkodott hivatalos látogatáson, amikor otthon kirobbant a skandalum. George Smith egykori udvari segédlakáj és küldönc már tavaly is felröppentette a hírt, miszerint homoszexuális erőszakot követett el rajta egy magasabb rangú királyi szolga. A sztorit akkor a Mail on Sunday cím? vasárnapi tömeglap közölte, amely most döntött úgy, hogy újabb interjút készít Smith-szel, és felfedi egy másik incidens részleteit is, amely Smith szerint a királyi család egyik tagja és az egyik szolgáló között játszódott le. Mielőtt azonban a lap közzétehette volna az érintettek nevét és a sztori részleteit, bírói döntés tiltotta meg az angol és walesi sajtónak, hogy az incidensről bármit is közöljön.
Bár az ügy részletei így nem kerültek a nyilvánosság elé, másnap este megjelent
a televízióban Sir Michael Peat, Károly személyi titkára, és felolvasta a herceg nyilatkozatát, amelyből kiderült: ő az a családtag, akiről George Smith állításai szólnak, de határozottan tagadja a vádakat. Nos, ha akadt még olyan közönyös, királyi botrányokon megedződött alattvaló, akit az ügy eddig a pontig hidegen hagyott, akkor annak kíváncsiságát minden bizonnyal sikerült felébreszteni a nyilatkozattal, hiszen mi értelme van nyilvánosan megcáfolni olyan vádakat, amelyeknek tartalma csupán néhány újságíró előtt ismert?
A nyomtatott sajtóval ellentétben az internet – amelyre nem terjedt ki a bírói döntés hatálya – tele volt az incidens részleteivel. Smith konkrétan azzal vádolta meg Károly herceget, hogy homoszexuális viszonyt folytatott komornyikjával, az említett Michael Fawcett-tel, aki állítólag Smith-t megerőszakolta, és akit nemrég kisebb visszaélések miatt menesztettek posztjáról. Mivel a hírzárlat nem vonatkozott Skóciára sem, az egyik glasgow-i vasárnapi lap szintén közzétette a részleteket. A londoni bírók keze nem ért el a külföldi médiáig sem: az olasz, a német, a francia, sőt még az ausztrál sajtó is lehozta a sztorit. A vádat egyébként még a bulvárlapok sem tartják megalapozottnak, s maga a Mail on Sunday is elismerte, hogy Smith, az egykori falklandi veterán, akit a háború óta súlyos depressziója és alkoholizmusa miatt a herceg költségén többször is kezeltek már, nem számít megbízható forrásnak.
A "felséges" dinasztia tagjai épp szolgálóik előtt a legkiszolgáltatottabbak. Közülük az utóbbi időben egyre többen ismerik fel azt a régi igazságot, hogy a "tudás hatalom", és nem éppen lojalitásukról téve tanúbizonyságot, "kitálalnak". Ezek az akciók igen jó jövedelemszerző tevékenységnek bizonyulnak: vagy a média fizet a szaftos hírekért, vagy a királyi család a hallgatásért.
A másik fontos ok, amiért a Windsor család neve olyan gyakran jelenik meg a sajtóban, hogy a királyi família piszkos ügyei a legjobban eladható témák a brit médiában. A média mostoha bánásmódja azonban csak az élő családtagokra vonatkozik (ez alól talán egyedül a család üdvöskéjeként kezelt William herceg a kivétel), a dinasztia közelmúltban elhunyt tagjai ugyanis haláluk után már többször is "megdicsőültek" a televízióban. Margit hercegnőről például többen diplomatikusan úgy nyilatkoztak, hogy "az életet a maximumon élte", amiről persze a diszkrét alattvalók magukban pontosan tudták, mit jelent: férfiak, alkohol, dohányzás és gyógyszerek fogyasztása – mérték nélkül.
Ha valakit sikerült viszont megfosztani a fenségesség mítoszától, az éppen a trón várományosa, Károly herceg. A média nem bánik kesztyűs kézzel a jövendő uralkodóval, jóllehet annak esélye, hogy a korona valaha is felkerül a herceg fejére, minden egyes botrány kirobbanásával tovább csökken. Egyes elemzők szerint Károlynak nincs szerencséje: amikor jót próbál tenni, azt ritkán ismerik el, sőt néha még ki is figurázzák érte, de a botrányaiból szinte biztos, hogy címlapsztori lesz. Egyre többször felmerül az a javaslat, miszerint Károlynak le kellene mondania a trónról nagyobbik fia, William herceg javára.
Az ultramonarchisták szerint egyébként nem lényeges, hogy az uralkodó milyen bűnt követ el: az uralkodáshoz való isteni joga és a koronázási eskü miatt mindenféle felelősségre vonás nélkül gyakorolhatja hatalmát. A királyság a társadalom hierarchikus felépítését támogatja, amelynek legtetején az uralkodócsalád áll – pontosabban ül – a vérvonal révén. Mindez a nemzetet arra buzdítja, hogy a bizonytalan jövő helyett a dicső múltra tekintsen. A republikánusok viszont azt vallják: a Windsor család csupán abban különbözik a többi brit famíliától, hogy gazdag, és neveltetése révén elvárja a folyamatos tiszteletet. De minden más tekintetben éppoly esendő és halandó tagokból áll, mint bármely más dinasztia. A radikális republikánusok úgy vélik, az örökletes királyság intézménye tartja életben a társadalom egészét korrumpáló privilégiumokat és a pártfogói rendszert. Mivel e privilégiumokat sokan élvezik, illetve sokan jutnak hatalomhoz az intézmény révén, valószínűleg ragaszkodni is fognak hozzá, ám ha kell, a monarchia fenntartása érdekében hajlandók "feláldozni" a trónörököst – jelen esetben Károlyt – is, ha akad egy jobb jelölt.
A népszerű, ifjú William kétségkívül sokkal média- és "piacképesebb", mint apja.
A monarchiapártiak leginkább benne látják a királyság "megmentőjét", hiszen az intézmény megreformálása, modernizálása leginkább az ő személyéhez lenne illeszthető. Egyes közvélemény-kutatások eredménye szerint máris nagyobb népszerűségnek örvend, mint apja. A britek olyan új vezető személyiségre várnak, akire fel tudnak nézni, s ebbe a kategóriába a Dianára sok mindenben emlékeztető William – aki egyébként apját támogatja – egyre inkább belefér. Az "érett és modern herceg" imázsának tudatos felépítése már folyamatban van, és William is tudatában van "küldetésének".
2003. 11. 14. (VII/46)
