Lord Robertson és Mikulás Dzurinda, szlovák kormányfő. Lefagyott a mosoly Fotó: Reuters
A szlovákiai titkosszolgálat háza táján nincs minden a legnagyobb rendben. S a közelmúlt eseményei akár Szlovákia NATO-csatlakozását is veszélyeztethetik.
Ez az egyik tanulság, amit az egyszer? halandó le tud szűrni az elmúlt időszak történéseiből. A korábbi titkosszolgálati vezető, Ivan Lexa idején elkövetett rémtettek még mindig kísértenek, ezek kivizsgálása és a titkosszolgálat átlátható, jogszerű, normális működésének megteremtése minimális elvárás volt a Mikulás Dzurinda által vezetett kormánnyal szemben, ám a változások máig váratnak magukra. Az év eleji lehallgatási botrány újabb kérdéseket vetett fel. Pavol Rusko, a legkisebb koalíciós partner, az Új Polgár Szövetség elnöke telefonjait lehallgatta a titkosszolgálat. (Bővebben lásd:
Szlovák
lehallgat-gate. Hetek, 2003. január 31.) Az ügy kivizsgálása nem hozott kézzelfogható eredményt, s éppen ezért váratlanul érte a közvéleményt a nemzetbiztonsági hivatal első emberének eltávolítása. Dzurinda lépése azonban nem az ügy tisztázása irányába, hanem éppen ellenkezőleg hatott. A titkosszolgálati ügyekben tekintélyes angol Jane\'s Intelligence Digest lap több bíráló cikket közölt Szlovákiával kapcsolatban. A lap szerint a szlovák titkosszolgálat nem megbízható, a korábbi rendszerből itt maradt, sőt visszaszivárgó egyéneket alkalmaz, s ez kockázati tényező a NATO-tagság küszöbén álló országban. Dzurinda kormányfő reagálásában lejárató kampányról beszélt, azzal vádolta az angol lapot, hogy megrendelésre dolgozott. (A szlovák titkosszolgálat igazgatója, Ladislav Pittner feljelentést is tett az ügyben.) Nem sokkal később, ezzel mintegy logikai összefüggésben bejelentette: tudomása van egy csoportról, melynek tagjai tudatosan Szlovákia lejáratásán dolgoznak. Ennek kapcsán a főügyész előtt vallomást is tett, de konkrétumokat nem hozott nyilvánosságra. Más forrásból azonban nevek szivárogtak ki, ami alapján az állítólagos csoport tagjai nagyvállalkozók, illetve más vezető pozícióban levő személyek. Köztük volt meglepetésre Ján Mojzi, a nemzetbiztonsági hivatal (amely éppen a megbízhatóságot vizsgálja, a titkosszolgálatot is ellenőrzi) igazgatója, sőt egy újságíró is, nevezetesen a Sme napilap főszerkesztője. A kormányfő az őt bombázó újságíróknak ellenállva akkor és azóta sem erősítette meg a napvilágot látott lista hitelességét, de nem is cáfolta azt. Szlovákia egyik legolvasottabb, mértékadó napilapjának főszerkesztője ugyanakkor kikérte magának, hogy bármilyen hasonló
összefüggésben a neve szóba jöjjön. Erősen furcsállta, hogy ilyen konkrétumok nélküli, mégis súlyos vádat felelős politikus egyáltalán megfogalmazhat. Dzurinda továbbra sem volt hajlandó többet mondani, titoktartási kötelezettségére hivatkozva, ezzel fenntartva a bizonytalanságot – vagy még inkább önmaga fontosságának látszatát. Nem sokkal később bejelentette: Mojzi elvesztette bizalmát, ezért kezdeményezni fogja
visszahívását. Indoklásként nem közölt konkrétumokat, csak azt, hogy az ügyészségen elmondta amit kellett, és tudja, mit csinál. Igen ám, csakhogy két kormánykoalíciós partnerét – a kereszténydemokratákat (KDH) és a magyarokat (MKP) – nem tudta meggyőzni a lépés helyességéről, illetve állítólag nem tárt eléjük sem konkrét bizonyítékot Mojzi bárminem? bűnösségét igazolandó. Sőt saját pártjában, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióban (SDKÚ) is akadt ellenző, nem is akárki: Ivan imko honvédelmi miniszter. A kormányban a visszahívás ellen szavazott, így Mojzi első körben a helyén maradt. imkónak azonban mennie kellett, Dzurinda rövid úton leváltotta, a közvélemény pedig alig bírta követni az eseményeket. Gyors lehetett ez a tempó a NATO-nak is, amely nem hivatalosan Szlovákiába küldte néhány megbízottját, megtudakolni az eset hátterét. Az atlanti szövetség többször kinyilvánította, hogy elégedettek mind a honvédelmi miniszter, mind Mojzi munkájával, mindketten élvezik a bizalmukat. Dzurinda mindennek ellenére nem hagyta magát, másodszori nekifutásra minimális többséggel (az újonnan kinevezett gazdasági miniszter, Pavol Rusko szavazatával, valamint még új honvédelmi miniszter hiányában) a múlt héten mégis elérte Mojzi menesztését. Az MKP és a KDH miniszterei továbbra is a döntés ellen szavaztak. A két párt nem tartja elfogadhatónak azt a "meciari”, illetve kommunista érát idéző módszert, ahogy a miniszterelnök minden konkrét bizonyíték, illetve feljelentés nélkül eltávolította az igazgatót.
Változatos szövetségek
2003. 10. 10. (VII/41)
