A Massachusetts Egyetem bejárata Bostonban. Itt lesz az első tévévita
Fotó: Reuters
A tévéviták az 1960-as elnökválasztási kampány alatt jelentek meg, amikor
Richard M. Nixon és John F. Kennedy mérte össze erejét. Vitájukat óriási érdeklődés
előzte meg, így valamennyi nagy TV-hálózat az országos közvetítés mellett döntött.
Kezdetben az ellenlábasok szóváltásai a szónoki emelvényeken zajlottak – ilyen
alkalmakkor azonban csak korlátozott számú helyi hallgatóság jelenhetett meg. A jelölteknek
akkoriban bizony rengeteget kellett utazniuk, ha nézeteiket az ország minden részében
ki akarták fejteni a választópolgárok előtt. Ez nemcsak rengeteg fáradságot és költséget,
de szinte korlátlan időt is igényelt, ami pedig nem állt rendelkezésükre. Ha
tekintetbe vesszük a hatalmas távolságokat, akkor nyilvánvaló, hogy egyes területek
polgárai még csak nem is látták azokat, akiket a Fehér Házba küldtek.
A jelöltek számára nem könyny? feladat a tévévita: alaposan fel kell készülniük,
hiszen számos olyan tárgykör merülhet fel, amely meglepetésként érheti őket, különösen,
ha nem csak kijelölt riporterek tehetnek fel kérdéseket, hanem a stúdió hallgatósága
is. George W. Bush már május óta készül a tévévitákra – jobban mondva próbákat
tart, amelyeken Judd Gregg, New Hampshire állam szenátora játssza Al Gore szerepét. Az
egyik gyakorlaton még ruhapróbára is sor kerül majd, mégpedig este kilenckor – a szócsaták
általában ekkor kezdődnek. Erre azért van szükség, hogy a korán kelő és már fél
tízkor nyugovóra térő Bush hozzászokjon a késői fennmaradáshoz. Al Gore mindössze
másfél héttel ezelőtt tartotta első próbáját. Az alelnököt eleinte nem tartották
túl nagyra ebben a m?fajban, de talán épp ez vált hasznára, hiszen közben csiszolódott,
és jelenleg őt tekintik az első helyezettnek. Gore 1996-ban a Jack Kemp ellen vívott
szócsata előtt még azt is megkövetelte, hogy a termet az előcsarnok hőmérsékletére
hűtsék le, és számítsák be a közönség testmelegének hatását is.
Az idősebb Bush, amikor kiállt szópárbajra Michael Dukakis demokrata jelölttel
szemben, kétségbe vonta ellenfele hazafias érzelmeit, azzal a kijelentéssel, hogy "nem
kérdőjelezem meg honfiúi magatartását." Ki tudja, talán épp ez volt a belépője
a Fehér Házba. Vagy menjünk viszsza még egy kicsit az időben: a demokrata Walter
Mondale a republikánus Ronald Reagan korát kifogásolta. "Értem – válaszolta
Reagan –, de én nem fogom politikai okokból kihasználni ellenfelem fiatalságát és
gyakorlatlanságát." A siker nem maradt el: a szóban forgó jelölt nemcsak lakója
lett az államfői palotának, de két hivatali időszakot is eltöltött az elnöki székben.
Valószínűleg John F. Kennedy is egyetlen mondatával ütötte ki a nyeregből ellenfelét,
Richard M. Nixont az első elnöki tévévita alkalmával. A mondat így hangzott: "Ma
este belpolitikai kérdéseket vitatunk meg, de nem szeretném, ha
bármiféle célzás
esnék arról, hogy ezek közvetlenül nem foglalják magukban a fennmaradásért
folytatott küzdelmünket Hruscsovval."
Négy évtized telt el a kijelentés óta, de még mindig folyik a vita: vajon van-e értelme
a politikai szóharcoknak. Ezek a viták voltaképpen csak annak a rétegnek a meggyőzését
szolgálják, amely még nem döntötte el, kire adja majd le a voksát – sokszor
azonban éppen az ő szavazataik döntik el a győzelem sorsát. A jelenlegi helyzetben Al
Gore tartja kezében a vezetést. Nem lenne persze okos, ha elbízná magát, és alábecsülné
ellenfelét. George W. Bush éllovasból a második helyre szorult, de senki sem csodálkozna,
ha behozná hátrányát, és ismét az élre csörtetne. A kérdés az, miként tudják
majd a jelöltek érvényesíteni programjaik elfogadhatóságát a rövidesen sorra kerülő
tévéviták folyamán, s mennyire lesznek képesek meggyőzni igazukról a választókat.
No de október 17-től november 7-ig még három hét marad hátra, és addig is tovább
folyik a vita, hogy van-e értelme ezeknek a vitáknak.
2000. 09. 30. (IV/40)
