A 79 éves katolikus egyházfő szigorú biztonsági intézkedések mellett volt kénytelen
misét celebrálni India katolikus közössége számára a mindössze félig megtelt
Nehru stadionban, hiszen nem sokkal azelőtt, hogy gépe leszállt Új-Delhiben, hindu
radikálisok egy csoportja nyilvánosan elégette a pápa fényképét. Az ünnepi mise
során a pápa méltatta a két évvel ezelőtt elhunyt Calcuttai Teréz anya érdemeit,
akinek szentté avatási procedúrája elindítását most fontolgatja a Vatikán.
A pápa hétvégi programja során koszorút helyezett el Mahathma Gandhi Új-Delhiben található
emlékművénél is, miközben a helyszín közelében a rendőrség keresztényellenes
szlogeneket kiabáló szélsőségeseket tartóztatott le.
Indiában a közel egymilliárd fős és túlnyomórészt hindu lakosságnak mindössze
2,4 százaléka vallja magát kereszténynek, ebből 16 millióan katolikusok.
A pápa háromnapos indiai látogatása után hétfőn Grúziába utazott, ahol már szívélyesebb
fogadtatásban volt része. Eduard Sevardnadze elnök kedves szavakkal köszöntötte a
repülőtéren az egyházfőt, míg Indiába érkezésekor csak egy alacsonyabb rangú
kormánytisztviselő és néhány helyi püspök fogadta. Sevardnadze reményét fejezte
ki, hogy a történelmi jelentőség? pápalátogatás segít megteremteni a tartós békét
a térségben, utalva ezzel a szomszédban folyó csecsenföldi harcokra.
Vallási körökben azonban már itt sem üdvözölték kitörő örömmel a katolikus
egyházfő látogatását. A túlnyomórészt ortodox Grúzia egyházi méltóságai közül
senki sem jelent meg a tbiliszi Sportpalotában tartott misén. Híveiket a pravoszláv elöljárók
arra utasították, hogy bojkottálják a pápa által celebrált misét, mondván, az
ortodox hívők jelenléte ott "megengedhetetlen". A kedden tartott misén azonban részt
vett Sevardnadze, a hivatalosan ateista Szovjetunió egykori külügyminisztere, aki a
mise után az emelvényre lépve arra szólította a megjelenteket, hogy imádkozzanak a pápáért,
akit ezután testvériesen meg is csókolt.
Tudósítók megfigyelése szerint II. János Pál egészségi állapota az út során
aggodalomra adott okot, hiszen többször is remegés fogta el, és igen meggyötörtnek látszott.
A Corriere della Sera cím? olasz lapnak adott interjújában a Vatikán szóvivője úgy
vélte, az aggodalmak túlzottak. Elmondása szerint a pápa egy-egy útja során nem saját
fizikai lehetőségeit mérlegeli, hanem az adott út eredményességét tartja szem előtt.
Vatikáni szakírók azonban éppen az indiai és grúz látogatás eredményességét kérdőjelezik
meg, utalva arra, hogy India "alig vette észre" a pápalátogatást, Grúziában
pedig az ortodox pátriárka részéről meglehetősen hűvös fogadtatásban volt része
a katolikus egyházfőnek. Joaquín Navarro Valls szóvivő cáfolta ezeket a véleményeket,
kiemelve annak különleges jelentőségét, hogy a történelemben először jött létre
találkozás a pápa és a grúz pátriárka között.