hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jelcin még kitart
Vákuum-bombák a gerillákra

1999. 09. 25.
Az Oroszországban kibontakozó politikai válság egyre mélyebben és kiterjedtebben hatja át a kormány működését. Úgy tűnik, 1917 óta nem fordult elő ehhez hasonló. Moszkvában folyamatosan hallani hol az egyik, hol a másik magas rangú tisztségviselő, miniszter vagy éppen kormányfő leváltásáról. A politikusok lejáratására irányuló kampányok közepette pedig javában készülnek a hatalomváltás – vagy átmentés különböző forgatókönyvei. Eközben újra kezdődhet a csecsen háború is: Oroszország csütörtökön kétszer is bombázta Csecsenföld fővárosát, Groznijt.



Felrobbantják annak a moszkvai lakóépületnek a maradványait, amelyben bomba robbant
szepetember 11-én. A bombamerényletnek 92 halálos áldozata és számos sérültje van
    Fotó: MTI

A leváltásokról és lemondásokról szóló hírekből Jelcin elnök sem maradt ki.
Már szeptemberben lehetett arról olvasni, hogy Jelcin lemondásra készül, s a hatalmat
pedig Putyin miniszterelnöknek adná át. Annak ellenére, hogy a kormányfő már aznap
cáfolt, a hír tartós beszédtémává vált a Kreml folyosóin. Többen tudni vélték,
hogy Jelcin szeptember 19 és 24 között készül bejelenteni e lépését, előrehozva
ezzel egyúttal az elnökválasztás időpontját is, amely így december 19-én lenne
esedékes, vagyis ugyanazon a napon, mint az alsóház tagjainak és Moszkva polgármesterének
megválasztása.

Az egybeesés állítólagos célja, hogy csapást mérjen a legesélyesebb jelöltekre, köztük
Primakovra, Luzskovra, Zjuganovra, Javlinszkijra. Ők ugyanis már nagyon belemerültek a
képviselőválasztás előkészületeibe, Luzskov ezen kívül a polgármesteri székért
folytatott kampányába is. Ilyen módon Putyin útja könnyebb lehetne az elnöki szék
felé. Az Argumenti i Fakti cím? orosz lap szerint a Kreml azután folyamodott ehhez a
forgatókönyvhöz, hogy megbizonyosodott róla: Jelcin elnökségét 2000 júliusa után
semmilyen eszközzel nem képes prolongálni.

Úgy tűnik azonban, hogy a Duma nem nagyon hitte el Jelcin önkéntes lemondásának hírét.
Szeptember 22-én egy alkotmánymódosításra tett kísérletet: a baloldali többség?
kezdeményezés az elnököt azon jogától igyekezett megfosztani, hogy a Duma jóváhagyása
nélkül hozzon döntést a kormány összetételéről. A kísérlet sikeréhez
hetvenkilenc szavazat hiányzott.

Abban, hogy az alkotmány módosításra szorul, nem csak a baloldaliak, hanem az orosz
polgárok túlnyomó többsége is biztos. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják,
hogy a Jelcinhez hasonló karakter? elnökök

teljesen törvényes úton diktátorokká válnak. A demokratikus úton birtokukba került
hatalom nem sokban különbözik az orosz cárok és a szovjet főtitkárok hatalmától:
az ilyen típusú hatalomgyakorlás pedig inkább rombolja, mint építi az országot.

A kormány többszöri lecserélése egy éven belül – a Duma véleményének figyelmen
kívül hagyásával – erősen megtépázta e törvényhozó testület presztízsét.
Ugyanez elmondható Jelcinről és közvetlen környezetéről is. A kegyelemdöfést a
nemrég kirobbant külföldi pénzbotrány és a dagesztáni háború adta meg. Az emberek
most már csak egyben biztosak: a vezetők vagyonokat loptak össze maguknak úgy Moszkvában,
mint vidéken.

Annak ellenére, hogy a szövetségi erők három sikeres hadműveletet hajtottak végre,
a háború csorbát ejtett a központi és a dagesztáni hatalom tekintélyén. Ezt annak
napvilágra kerülése is okozta, hogy tudtak a gerillák támadási előkészületeiről,
de nem tettek ellene semmit. Az emberekben felmerült a kérdés: "Ez most mulasztás,
vagy árulás?" A dagesztániak biztosak benne, hogy a csecseneket jelen esetben nem is
az arabok, hanem Berezovszkij pénzelte, a Kreml-barát oligarcha.

Viktor Iljuhin, a Duma védelmi bizottságának elnöke hivatalosan kijelentette, "a
harcosok akcióját egyeztették Jelcin elnöki apparátusával". Nem is az a lényeg,
hogy e kijelentéseknek és híreknek mennyi a valóságalapja, hanem az, hogy az emberek
egyre inkább hitelt adnak nekik.

A politikusok közötti lejáratási kampány folytatódik. A napokban éppen Jurij
Luzskov és Jevgenyij Primakov, az Otyecsesztvo (Haza) párt vezetői kerültek terítékre.
Közvetlenül azután, hogy Luzskov bejelentette, a párt küldetése a korrupció elleni
harc, napvilágot látott egy információ arról, hogy ugyanő Németországban 150 ezer
márkáért vásárolt lovat. Primakovot pedig azzal vádolják, hogy Iraktól 800 ezer
dollárt kapott atomfegyver készítéséhez szükséges dokumentumok átadásáért.

E kampány fő eredménye a lakosság politikusok és hatalom iránti gyűlöletének
egyre nagyobb mérték? növekedése lett. Talán ezért van igaza azoknak a megfigyelőknek,
akik szerint Jelcin után teljes káosz várható, még akkor is, ha a választás az
eredeti időpontban, jövő év júliusában zajlik majd le. Új vezetők felbukkanására
is számítanak, olyanokéra, akik a még nem szervezett és nem korrupt ellenzék élére
állnának. Minél tovább marad tisztségében Jelcin, egy ilyen fordulatra annál
nagyobb az esély. Nem kizárt azonban egy Putyin nevével fémjelzett diktatúra sem, már
csak azért sem, mert ez egyfajta mentőövként szolgálna a mai politikai elit számára.
A kérdés csak az, hogy Oroszország megmentését mindez hogyan szolgálná.


Atomfenyegetés Csecsenföldnek



Oroszországban felforrósodott a közhangulat a merényletek után: egyre népszerűbb az
egyik tévés műsorvezető javaslata, miszerint: "Az egész lázadó régiót (mármint
Csecsenföldet) a betonba kell döngölni" – írja az Argumenti i Fakti cím? orosz
lap. Katonai szakemberek is úgy vélik, nincs túl sok remény arra, hogy Hattab és
Baszajev harcosaival hathatósan el tudnak bánni a légierő segítsége nélkül.
Botlichban és Haszavürtben már be is vetették az atomfegyver előtti legkomolyabb
fokozatot, az úgynevezett vákuum-bombákat. Hegyvidéken különösen nagy hatásfokkal
lehet bevetni ezeket: a töltet a robbanás után mérges gázt terjeszt szét, betöltve
a környék összes barlangját, hasadékát és lövészárkát – aztán hatalmas erej?
detonáció következik, mely során olyan mérték? túlnyomás és hő szabadul fel,
hogy minden élőlény egész egyszerűen elpárolog egy szempillantás alatt.

A katonai szakértők egyébként nem zárkóznak el az atombomba bevetésének gondolatától
sem. Szerintük bármilyen őrült ötletnek tűnik ez most, mindenképpen érdemes mérlegelni,
egyrészt az egyre sűrűsödő merényletek, másrészt annak veszélye miatt, hogy
esetleg a moszkvai atomlétesítmények biztonsága is veszélybe kerül – bár efelől
már megoszlanak a vélemények. Valinkin vezérezredes úgy látja, hogy az atomkészlet
maximális védelem alatt áll, Jablokov akadémikus viszont már nem tenné ezért tűzbe
a kezét… Hogy kinek van igaza, nehéz eldönteni. A katonai vezérkar a sajtó kérdéseire
diplomatikusan úgy válaszolt, hogy egy sok áldozatot szedő diverzáns akcióra "az
orosz fél válasza adekvát lesz". Megjegyzendő az is, hogy végletes válsághelyzet
esetén az új orosz katonai doktrína megengedi az atomfegyver elsőként való bevetését,
még akkor is, ha a másik fél nem rendelkezik ilyesmivel.

Úgy tűnik tehát, hogy Oroszország valóban kész a "betonba döngölni" Csecsenföldet.
Hiábavalónak bizonyultak az orosz kormány bőkez? kompenzációi, amelyekkel az orosz–csecsen
háború kudarcát próbálta feledtetni. A csecsen "hadvezéreknek" semmi sem volt elég:
követelésük már négyszáz milliárd dollárra rúgott – egy-egy háborús évért
egy-egy százas…

Ami azt illeti, e hatalmas összeg nagy részét már törlesztette az orosz kormány, de
a "helyreállítási segélyek" egyszerűen eltűntek, akár egy fekete lyukban. És
akkor még nem is volt szó azokról a nem hivatalos összegekről, amelyek változatos
kriminalisztikai csatornákon keresztül csörgedeznek, folynak, áradnak a Kaukázus felé:
tudvalevő, hogy az orosz bankok mintegy felét, ezen kívül éttermek, szórakozóhelyek,
piacok jelentős részét a kaukázusi maffia tartja "védelme" alatt – az emberrablók
markába leszámolt dollármilliókról nem is beszélve… (L.K.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!