Az újoncok hősiessége Fotó: Kommerszant
Még mindig nem értik, hogy a bajaikat senki nem akarja orvosolni. Ráadásul a kormány,
amely a katonáira költi az állami bevételek egynegyedét, és nem szándékozik a védelmi
kiadásokat tovább növelni, ebből a szempontból széles társadalmi támogatottságot
élvez. Hiszen addig, amíg a hadsereg meg nem magyarázza és nem demonstrálja mind a
kormány, mind a társadalom előtt, hogy szükség van rájuk, és hasznos tevékenységet
végeznek, a helyzet nem fog megváltozni.
Mindenki gazdag akar lenni és erős. S ha nem sikerül meggazdagodni, még inkább erős
akar lenni. Azonban a szovjet, aztán pedig az orosz hadsereg két háborút is elveszített
sorban egymás után. Méghozzá nyilvánvalóan gyengébb ellenféllel szemben kerültek
ki vesztesen. Egy ilyen sereg egyszerűen nem számíthat az állampolgárok bizalmára.
Ma már senki nem törődik azzal, hogy ezek a háborúk igazságosak voltak-e, vagy sem,
a hadsereghez való hozzáállást ez semmiképpen sem befolyásolja. 1956-ban Magyarországon
és 1968-ban Csehszlovákiában a szovjet hadsereg a kitűzött feladatot teljesítette, s
a történtekért a politikusokat terhelte a felelősség. Azonban a nyolcvanas és a
kilencvenes években a sereg mind Afganisztánból, mind Csecsenföldről megszégyenülten
távozott, s pont emiatt kell a szomorú eredményekért bűnhődnie. Az az érv, mely
szerint ,,a politikusok húztak be minket a csőbe!", nem elfogadható: ha valaki egy
sereget csőbe tud húzni, az már régen nem sereg.
Egyetlen dolog marad a katonaság számára: az erőkultusz fenntartása és a fizikai
hatalom formáinak bemutatása a kívülállók számára. Először a deszantosok határozták
el magukat erre. Pável Gracsov miniszter-deszantos ültette gyakorlatba a téglák látványos
összezúzását és az üres üvegek légi-deszantos likvidálását. Mindez meghozta a
maga gyümölcsét: a közvélemény, amely radikális reformokat követel a hadseregben,
teljes mellszélességgel a deszantosok védelmére kel, valahányszor a kormány a légi-deszant
leépítéséről hoz határozatot.
A belső csapatok irányítása ugyanígy zajlik. Már jó néhány éve, hogy a
balasihinszki készenléti különalakulatban sok-sok újságíró szeme láttára zajlik
a vizsga a szpecnazhoz, a különleges osztaghoz való tartozást szimbolizáló vörös
sapkáért. Látván azt, hogy a dörzsölt ,,gyed" (azaz ,,apó") mennyire összeveri
a kimerítő tájfutástól és az akadályok sorától elcsigázott katonát, a közönség
ujjong a fiatalember hősiességét látván, hiszen mindenre elszánt a sapka elnyeréséért.
Arra most senki nem gondol, hogy az elsajátított fogásokat a leendő szpecnazos
kritikus helyzetben esetleg a saját honfitársain fogja bemutatni.
1998. 10. 10. (II/41)
