Az örmény nép az elsők között vette fel a keresztény vallást, még az úgynevezett konstantini fordulat előtt. A saját nyelvre fordított Szentírás és istentiszteleti rend is megkülönböztette őket a környezetüktől. Amikor országuk az iszlám uralma alá került, az örményekre hitük miatt másodrendű állampolgárokként tekintettek. A 11-12. század fordulóján keresztesek foglalták el a területet, akik felekezeti alapon diszkriminálták és üldözték őket. A 16. században az Oszmán – Török Birodalom uralma három évszázadra állandósult a térség felett.
Az örmények helyzete viszonylag rendezett volt, noha jogfosztottságban éltek a Birodalomban: megkülönböztető ruhadarabokat kellett hordaniuk, fizették a gyermekadót, nem viselhettek fegyvert, ezért pénzen kellett magukat megváltaniuk a katonai szolgálat alól, nem tanúskodhattak muzulmán ellen, számos helyen csak istentiszteleten használhatták a saját nyelvüket. A kétmillió fős közösség tagjai a fővárosban és a nagyobb városokban kereskedelemmel foglalkoztak, a vidéken élők pedig erős és független paraszti közösségeket alkottak. Státuszukban csak azt követően állt be változás, hogy a törökök vereséget szenvedtek egy, az Orosz Birodalommal vívott háborúban, melynek békeszerződése garanciákat adott a Birodalom területén élő keresztények számára.
A Török Birodalom szétesése és haldoklása közben felébredő nacionalista ellenérzések mellett gazdasági okai is voltak az örményellenes hangulat erősödésének. 1881-ben a Török Birodalom csődbe ment, és a nyugati államok átvették felette a pénzügyi ellenőrzést. A gazdasági modernizáció azoknak a csoportoknak kedvezett, akik vállalkozó szelleműek és tőkeerősek voltak. Ez a Birodalomban hagyományosan az ekkor már megbízhatatlannak számító örmény kisebbség volt, akik az orosz cár támogatását élvezve autonómiát, fegyverviselési jogot és más kedvezményeket is követeltek. Örmény pártok alakultak, amelyek igyekeztek a nemzeti érdekeket képviselni a Birodalom politikájával szemben is.
2015. 04. 30. (XIX/18)
