hetilap

Nemzetközi listákon rendre a gazdasági szempontból veszélyesnek minősített
országok közé sorolják Magyarországot. Mekkora a baj?

– A közgazdászok már évek óta hajtogatják, hogy mekkora szerencséje volt az
országnak, hogy akkor tudtuk a költségvetést többé-kevésbé konszolidálni, amikor
még forrásbőség volt a világban. Az elmúlt két év áldozatai ellenére olyanok
vagyunk még, mint az a hajó, amely nem ért be teljesen a kikötőbe. Hirtelen
elfogyott a szabad forrás a világpiacon, senki senkinek nem ad kölcsön,
drasztikusan csökkentek a befektetések, és most kezdik büntetni az országot.
Hirtelen mindenki emlékezni kezdett arra, hogy korábban Magyarország mennyi
mindent megígért, amiből aztán semmit sem teljesített – ilyen ígéreteknek
bizonyultak például a korábbi konvergenciatervek.

Bár Izlanddal hasonlítanak össze bennünket, de szerencsére nem lehet egy lapon
emlegetni a két országot. Érdekes az is, hogy bizonyos mutatóknál több környező
országnál kedvezőbb adatokkal is rendelkezünk, mint például a folyó fizetési
mérleg adatai a friss tőkebefektetések arányához viszonyítva, mégis
kedvezőtlenebbül ítélik meg Magyarországot.

Tehát nem az a kérdés, hogy a hazai politikai szereplők mit gondolnak az
országról, hanem az, hogy Londonban és New Yorkban milyen képet alakítottak ki
rólunk.

– Pontosan. A befektetők nem is akarják túlságosan mélyen ismerni a mi
viszonyainkat, hanem nyerni szeretnének az üzleteiken. Mivel zűrös országnak
számítunk, ezért ilyen helyeken remeg meg elsőként a kezük. A múlt héten egészen
drámai volt a helyzet, mert elterjedt az a vélekedés a piaci elemzők között,
hogy összeomolhat Magyarország, ezért a CNBC élőben tudósított Magyarországról,
mint leendő Izlandról. A jegybankelnöknek és több Amerika-kompatibilis gazdasági
szereplőnek élő adásban kellett elhárítania ezt a „támadást”. Ez mutatja, hogy
ha forgószélbe kerülünk, akkor abból borzalmasan nehéz lehet kikerülni.

A legnagyobb magyar pénzintézet, az OTP is emiatt került nehéz helyzetbe. A
bankszektorban köztudott, hogy az említett pénzintézet konzervatív, visszafogott
pénzügypolitikát folytat (mint általában a magyar bankok), tőkésítettsége, a
hitelekre képzett tartalékai jelentősen magasabbak, mint az iparági standardok,
mégis esett a részvények értéke. A piac most büntet. A két legnagyobb magyar cég
az OTP és a Mol, így hát rajtuk verik el a port a tőzsdén.

Ez azt jelenti, hogy ezen cégek nem annyira a saját, hanem az ország
helyzetéből adódóan lettek kiszolgáltatottak a spekulánsoknak?

– Igen, hiszen a szakmában az úgynevezett shortosoknak hívott befektetőknek
a részvények esése miatt remek üzleti lehetőségnek bizonyultak ezek a papírok.
Hiszen ők akkor járnak jól, ha lemegy az ár, például ha az árfolyam 5000 forint,
akkor úgy adnak el részvényeket, hogy adott esetben nincs is a kezükben, mert
arra spekulálnak, hogy amikorra le kell szállítaniuk a részvényeket, az akkor
már csak 4000 forintba került. Megveszik a piacon négyezerért, és eladják
ötezerért, rögtön egy ezrest kerestek, ez a short pozíció. Mikor esik a piac,
akkor sokan spekulálnak shortra.

Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az esés mögött tudatos árfolyam-manipuláció
áll-e, azaz valakik elterjesztették, hogy egy cég csődbe megy, ettől a
részvények tulajdonosai pánikolni kezdenek, és igyekeznek megszabadulni azoktól.
Ezt tiltják a jogszabályok, de ettől függetlenül vannak, akik erre játszanak. A
magyar és az angliai hatóságok ezért vizsgálják, hogy mi történt három hete az
OTP- papírokkal Londonban.

Ugyanígy „hullámvasútba” ültethető a forint, illetve a magyar állampapírok is.
Mikor a forint gyöngül, és az állampapírok árai lefelé (hozamai fölfelé) mennek,
akkor vannak olyanok, akik a forintra, illetve az állampapírhozamokra
spekulálnak.

Ha ennyire kritikus volt a helyzet, akkor hogyan élte túl az ország?

– Csak a rövid távú pénzügyi krízist éltük túl, de a „megmenekülés”
részleteiről a helyzetre való tekintettel az abban részt vevő szereplők nem
szoktak nyilatkozni. Már csak azért sem, mert hosszú távon még nincs megoldva a
történet. Jelentős segítséget jelent az országnak az Európai Központi Bank, az
IMF és az EU nyújtotta milliárdos hitelkeret, amivel azt tudjuk biztosítani,
hogy ha senki sem lenne Magyarországnak hajlandó hitelezni, akkor is legalább
2009 végéig az összes lejáró adósságunkat meg tudjuk újítani. Igaz, ez óriási
presztízsveszteséggel jár, hiszen senki sem gondolta, hogy uniós tagországként
újra könyörögni kell az IMF-nek hitelért. Ráadásul olyan általunk korábban
fejletlennek tartott országokkal kerültünk egy sorba, mint Pakisztán és Ukrajna.
Ez következménye az évek óta tartó felelőtlen politizálásnak.

Ha hitelességi válságról van szó, akkor nem lenne egyszerűbb – amit állítólag
közgazdászkörökben elvétve többen is szorgalmaznak – egy új miniszterelnökkel
konszolidálni a helyzetet? Simor András, az MNB elnökének a személye
megnyugtatná a piacokat?

– Amikor egy pánik közepén ül egy ember, akkor nagyon nehéz józanul
gondolkodni. Most hisztérikus piaci reakciók tanúi lehetünk. A fő kérdés az,
hogy Magyarország megrekedt szekerét ki és hogyan képes kilökni a gödörből.
Simor András több szakmai megnyilvánulásában szükségesnek tartotta, hogy a
pazarló magyar szociális rendszert karcsúsítani kell, de e felvetéseket a
szocialisták végrehajthatatlannak tartották. Hasonló programmal állt elő az
Oriens is, de azt sem vették napirendre. Ellenben az IMF most azt várja el a
magyar kormánytól, amit Simor és mi is régóta szorgalmaztunk, ezért az MSZP
számára vízválasztónak számít a Valutaalap által kért feltételek teljesítése. A
dilemma, hogy ki képes egy ilyen programhoz politikai támogatást szerezni a
parlamentben – láthatóan ennek egy változatához igyekszik pártfogókat találni
Gyurcsány Ferenc.

A helyzetet bonyolítja, hogy az utóbbi időben sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán
Viktor nem akart érdemben hozzányúlni a szociális és a jóléti kiadásokhoz. Igaz,
ez utóbbit nem tudjuk, hiszen kormányzati pozícióban releváns, hogy ki és mit
akar, mit mer bevállani.

Miközben nyilvánvaló, hogy nem lehet ekkora mértékű kormányzati kiadásokkal
működtetni egy ilyen kis és törékeny országot, és messze kilógunk mind európai,
mind a környékbeli országokkal összehasonlítva a szociális kiadások magas
szintjével. Bizonyos szempontból fényűző a magyar állam, pazarló az
önkormányzati rendszer, miközben egyáltalán nem hatékony, hiszen hiába költ
sokat az ország jóléti kiadásokra, mégis egymillióan élnek mélyszegénységben, a
nyugdíjasok egy része valóban nagyon szegény (míg másik része egyáltalán nem!),
és a gyermekszegénység is növekszik. Nem eredményes a magyar állam. Pár napon
belül kiderül, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a helyzethez.

A pártvezetők részben foglyaik a saját szavazótáboruknak, hiszen rajtuk verik
el a port, ha népszerűtlen intézkedéseket hoznak. Illetve néha úgy tűnik, hogy a
politikusoknak egyszerűbb „megvenni” a szavazatokat különféle osztogatós
technikákkal.

– A jelenlegi helyzet a mi szempontunkból kísértetiesen hasonlít – nem is
annyira az 1929–1933-as, hanem – a 1873-as nagy gazdasági válsághoz, amelynek a
hatása Magyarországon 12 évig tartott, ami azt jelentette, hogy több mint egy
évtizedig kevesebb volt a munka, kevesebb volt a fogyasztás, és csökkent a
gazdasági növekedés. A politikai elit előtt az a kihívás, hogy intézkedéseikkel
befagyasztják, és elhúzzák-e ezt az állapotot vagy lerövidítik. Már nem az a
kérdés, hogy a Gyurcsány-kormány képes-e az eredeti két plusz két évre tervezett
programját végrehajtani, azaz azt, hogy 2006 és 2008 között két évig
megszorítanak, majd a ciklus második felében, 2009-ben és 2010-ben gazdasági
növekedésből egyfajta „osztogatásra” kerül sor. Ezt a tervet a világgazdasági
válság elsöpörte.

Ráadásul a krízis áttevődik a reálgazdaságba, miközben szűkülnek a források,
„megvágják” a béreket, csökken a fogyasztás, de nem csökkentik az adókat, tehát
az egész helyzet „befagyhat”. Ennek következtében gyárakat zárnak be, és
megugrik a munkanélküliség, ami tovább rontja a helyzetet. Erre a problémára nem
megoldás a Bokros-csomagot és a 2006-os Új Egyensúly csomagot jelentő
„megszorítós” megoldási képlet. Ha nem változtatnak azon, hogy nagyon kevesen
tartanak el nagyon sokakat, azaz nem kerül sor érdemi, végiggondolt és nem
visszacsinálható kiadáscsökkentésekre, a szociális rendszer reformjára, továbbá
adócsökkentésre, akkor nem lesz kibontakozás. Magyarország továbbra is törékeny
és sérülékeny marad.

Az elmúlt napokban újra napirendre került a nyugdíjak kérdése. Ön mint a
nyugdíjkerekasztal elnöke, hogy látja a 13. havi nyugdíjkifizetések kérdését,
illetve az egész magyar nyugdíjrendszert ért kihívásokat, hiszen a
magánnyugdíj-rendszeri megtakarításokban jelentős leértékelődés történt?

– Szedjük ketté a kérdést. Sajnos a magánnyugdíj-rendszerben most nagyon sok
pénz átmenetileg eltűnt, hiszen részvényekben is tartották a pénztárak a
megtakarításokat. A részvények értéke 20-30-50 százalékokat is esett, ekkora
visszaesést sokáig tart visszakeresni. Ha helyrerázódik a részvénypiac, akkor
egy hosszú távú befektetési horizonton, mondjuk 20-30 év alatt, megfelelő nettó
reálhozamok is lehetnek. Az a szerencse, hogy a magánnyugdíjpénztáraknál a
szolgáltatások még jó darabig nem kezdődnek el, hiszen 2013-tól lehetnek először
szolgáltatások, egy-két kivételtől eltekintve, s a tömeges szolgáltatások csak
10-15 évvel ezután kezdődnek majd.

Nem tartom szerencsés döntésnek azt a kormányzati intézkedést, ami a választható
portfolióknál kitolta a minimális részvényhányadra vonatkozó bevezetési
időpontot. Nem szerencsés egy hosszú idő után meghozott előremutató szabályt
egyszer csak pánikszerűen megváltoztatni, ezt a lépést nem indokolták a
folyamatok. Ráadásul jó lenne elkerülni azt a veszélyt, hogy esetleg rosszul
időzítsenek pénztárak, illetve vagyonkezelők. Ne az történjen, hogy mikor benne
vagyunk a slamasztikában, most váltsanak túlzottan konzervatívra a befektetők,
és emiatt adott esetben még lassabban kecmeregjenek ki a slamasztikából.

Egyébként most biztosan az fog történni, hogy amikor a jövő év elején megkapják
a pénztártagok a számlakivonatukat, akkor látni fogják – a részvények esése
miatt –, hogy kevesebb pénzük van, mint egy éve volt. Elhibázott ötletnek
tartanám, ha ekkor a politikusok azzal állnának elő, hogy tereljünk vissza
mindenkit az állami tb-rendszerbe, nehogy rosszul járjanak, az állam majd
megvédi őket.

Már így is magasak Magyarországon az ilyen, „mi majd biztonságot nyújtunk”
típusú szociális kiadások, amelyeknél kérdéses, hogy mennyire indokolhatóak.
Tudom, vannak szegény emberek, nehéz helyzetben levő nyugdíjasok, de a jelenlegi
rendszer nem hatékony, és összességében túlzott költséget vállal magára a magyar
nyugdíjrendszer. Ezen belül vannak, akik jól, és akik nagyon rosszul járnak,
ezért inkább rendet kéne rakni a rendszerben. Ha az történne, hogy tömegesen
visszaterelnénk mindenkit az állam ölébe, akkor még egy pofont adnánk annak a
’97-ben elindított nyugdíjreformnak, ami az embereket az öngondoskodásra is
igyekezett ösztönözni – egyelőre kevés sikerrel, de ezt a keveset is haza
lehetne vágni egy ilyen lépéssel.

Bár a 13. havi nyugdíj „megkurtítása” azt üzeni, hogy az állam sem
mindenható.

– Magyarországon az a gond, hogy a közvélekedés szerint az állam jelenti a
biztonságot, miközben az államnak egyetlen forintja sincs, mindent a polgáraitól
vesz el adók formájában. Az ország aktív és kreatív rétege viszont már tovább
nem terhelhető, már most is tömegével hagyják el az országot jól képzett
fiatalok, mert nem látnak perspektívát Magyarországon.

A kormány nagyon nehéz helyzetben van, mert 2006-ban olyan úton indult el –
szerintem helytelenül –, ami arról szólt, hogy egy-két évig keresletoldali
megszorításokkal nehéz lesz, de utána jön a kánaán. Két év eltelt, és nyakukba
szakadt a válság. Ez a helyzet lehetőséget teremt olyan tabutémákhoz való
hozzányúlásra, mint a 13. havi nyugdíj, a korhatáremelés és a svájci indexálás
folytatásának kérdése. Szerintem rövid távon csak a jelenlegi rendszer
paramétereinek a változtatásán érdemes egyáltalán gondolkozni, generális
változtatáshoz nagyon komoly és érdemi számítások és hatásvizsgálatok
szükségesek.

A nyugdíjkerekasztal elkészített egy jelentést, amiből az látszik, hogy ha nem
nyúlunk a rendszerhez, akkor pár évtized múlva súlyos pénzügyi problémája lesz a
költségvetésnek, nagyon sokan érdemi ellátás nélkül maradnának, miközben
továbbra is sokat költenénk a rendszerre. A rendszerszintű változtatáshoz
viszont hideg fej kell, nem szabad a válság okozta pánik miatt meggondolatlanul
cselekedni. Nincs vége a kapitalizmusnak, ezért a magyar államtúlsúlyos
rendszert meg kell változtatni!

Névjegy

Holtzer Péter 13 évig dolgozott a magyarországi vagyonkezelési piacon,
amelynek keretében felelősségi köre kiterjedt más közép-kelet-európai országokra
is (Bulgária, Horvátország, Szlovákia).

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek