A stagfláció olyan gazdasági helyzet, ahol a viszonylag magas infláció
(áremelkedési ütem) lassú gazdasági növekedéssel, illetve magas
munkanélküliséggel párosul. Ha egy gazdaság stagflációba lép, a költségvetési
politika és a monetáris politika hagyományos eszközei könnyen csődöt mondhatnak.
Ilyen helyzetben az egyik probléma orvoslása a másik súlyosbításához vezethet,
és ez áttételes hatásokon keresztül, negatív módon visszahathat az orvosoltnak
hitt problémára is.
A jegybanknak több eszköze is lehet a probléma kiküszöbölésére. Az egyik
közgazdasági felfogás szerint a helyes politikai keverék stagflációs helyzetben,
ha a kormányzat a kiadások emelésével vagy az adók csökkentésével ösztönzi a
növekedést. A gazdasági növekedés felgyorsulása azonban magasabb inflációval
jár, ezért ezzel egyidejűleg a jegybank kamatainak az emelésével kezd küzdeni az
infláció ellen.
Ha tehát magas az infláció, akkor a nemzeti bankok kamatot emelnek, visszafogva
ezzel a hitelfelvételt – a nagyobb pénzbőséget – és ezek negatív következményét,
a folyamatos drágulást. Amikor azonban a gazdaság alig nő – ahogy most
Magyarországon –, és egy kamatemeléssel esetleg tovább csökken a teljesítménye,
akkor akár recesszió is kialakulhat, hiszen a kamatemelés hatására drágulni
fognak a hitelek, kevesebb beruházás indul, és csökkenhet a fogyasztás is. Ha a
gazdasági teljesítmény jó lenne, akkor egyértelmű a helyzet: a monetáris
szigorítás az inflációt csökkentené, a gazdaságot pedig hűtené egy kicsit.
Egyes elemzők úgy vélik, hogy fölösleges a kamatemelés, mivel az infláció nem a
Nemzeti Bankon múlik. Szerintük az infláció világjelenség, nem a keresleti oldal
gerjeszti a drágulást, hanem a kínálati. Az egekbe szökő – a száz dollárt
közelítő – olajárak és a mezőgazdasági termékek drágulása az egész világon
begyűrűzött, ez ellen az MNB semmit nem tud tenni.
A puhább monetáris politikát képviselők hazánk gazdasági helyezetével
kapcsolatosan azon az állásponton vannak, hogy nem lehet az elmúlt év 1,3
százalékos növekedését stagnálásnak nevezni. A reménykedők tábora arra számít,
hogy várhatóan az idén már elérhető a 2,5-3 százalékos GDP-bővülés, ami jövőre
tovább javulhat. Prognózisuk szerint az inflációs várakozások éves szinten
mindenképpen pozitívak, így a drágulás ütemének lassulására számítanak, éppen
ezért szerintük nem kellene kamatot emelni.
A kamatemelés mellett kardoskodók tábora azonban nagyobb, és szerintük 2009-ben
sem lesz jobb a helyzet: akár 1 százalékkal is eltérhet a várttól az idei
inflációs cél, a kalkulált 3 százalék helyett akár 4 százalék is lehet a
pénzromlás üteme.
Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója az Indexnek nyilatkozva
elmondta, az elmúlt évek alapján nem lenne óriási meglepetés, ha a vártnál
rosszabbul alakulna az infláció. A szakember szerint a következő néhány hónapban
fog kiderülni, hogy a gazdaság valóban azon a pályán van-e, melyre a jegybank
most gondol.
A kamatemeléssel kapcsolatban Hamecz azon az állásponton van, hogy a
sáveltörléssel az MNB megkapta az eszközfüggetlenségét, ezért most már nemcsak
kötelessége, hanem lehetősége is van, hogy az inflációs folyamatot kordában
tartsa.
A szakember úgy látja, a magyar gazdaság egyik alapvető problémája, hogy a
magyarok munkavállalási hajlandósága rendkívül alacsony. Nemzetközi
összehasonlításban a magyaroknál csak a máltaiak közül akarnak kevesebben
dolgozni, tehát a magyar aktivitási ráta a második legalacsonyabb az EU-ban.
Ezzel kapcsolatban pedig ki kell emelni a fennálló szociális rendszert is,
melyet Hamecz szerint elsőként kellene átalakítani, hogy ne támogassa ezt a
mentalitást.
2008. 04. 04. (XII/14)
