hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iskola, szex, család

2007. 05. 16.
Kinek a feladata a gyerekek szexuális felvilágosítása, és milyen szellemben tegye? A tapasztalatok szerint a szülők határozottan az iskolára hárítják a feladatot, a szakemberek szerint viszont az erkölcsi nevelés a család hatásköre, a biológiai felvilágosítás pedig az iskola feladata. Lényegében mindkét oldal a fogamzásgátlásra redukálná a kérdést, pedig a szexuális nevelés sokkal összetettebb jelenség, amely a születésnél kezdődik, szerves részeként a család értékrendjének, intimitásról alkotott felfogásának is.

A fél világsajtó nemrég azon élcelődött, hogy felesleges pénzkidobás volt az
az egymilliárd dollár, amit a Bush-kormányzat 1998 óta az egyik fő
kampánytémájára, a szexuális önmegtartóztatás népszerűsítésére fordított az
amerikai fiatalok körében. Az ok: az amerikai kongresszus által megrendelt és
átlag 16 évesek körében végzett nagyszabású kutatás eredménye szerint a
„szüzességi programban” részt vevő, valamint a „felvilágosult nevelést” kapó
fiatalok szexuális élete semmiben nem tér el egymástól. Mindkét csoport tagjai
átlagosan 15 éves korukban vesztették el szüzességüket – ez Magyarországon 17 év
–, és az óvszerhasználat gyakorisága is megegyezett, az érintettek alig
egynegyede használ ilyet rendszeresen.

Az amerikai tapasztalat sokak számára egyértelmű bizonyítékát adja annak, hogy
nincs mit tenni, a házasság előtti önmegtartóztatás ideje végérvényesen lejárt.
Átgondoltabb vélemények szerint a bizalomteljes családi háttér hiánya esetén az
iskolákban hiába papolnak önmegtartóztatásról és igényességről, a fiatalok úgyis
kizárólag egymásra fognak hallgatni. Szexuális felvilágosítást végző hazai
szakemberek hosszú évek óta arra hívják fel a figyelmet, hogy az iskolákban
tömegméretekben zajló felvilágosítás önmagában nehezen működik, bármiről is
legyen szó, akár drogról, akár szexről. Visszatartó ereje sokkal inkább a
személyes tanácsadásnak és mindenekelőtt a családnak lehet. Ugyanakkor a szülők
jelentős része belenyugszik a szabad szexbe, sőt – orvosok beszámolói szerint –
törődése jeleként elviszi 13 éves lányát a nőgyógyászhoz tablettát felíratni,
vagy pornófilmet nézet a gyerekkel, és azt hiszi, ezzel letudta a
felvilágosítást.

Erkölcstan és ami mögötte van

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!