hetilap

Most, hogy a célegyenesbe fordult az SZDSZ elnöki székéért folytatott
küzdelem, mit mondana azoknak, akik még mindig bizonytalanok az Ön személyét
illetően? Miért lesz jobb a pártnak, ha Ön fogja dirigálni?

– Ez a választás arról szól, hogy az SZDSZ hajlandó-e átlépni a 21.
századba, hajlandó-e feladni a liberális szalon jelleget, és képes-e
professzionális párttá válni. Kész-e úgy működni, mint Európa sikeres liberális
pártjai, azért hogy a szavazatok legalább tíz százalékát megkapja. Képes-e az én
generációmat megszólítani? Nem várhatjuk el azoktól, akik tizenhét éve ülnek az
ország politikai vezetésében, és végigvezényelték a rendszerváltást, hogy
ugyanazzal

a frissességgel írjanak egy aktuális forgatókönyvet, és véghez is vigyék azt.

Adják át végre a stafétát…?

– Minden generációnak megvan a saját karaktere. Ma más arcokra, más
attitűdre, több ambícióra, több energiára van szükség. Például azzal az
energiával, mellyel a kampányt vezetjük, két év alatt megreformálható volna a
párt. Nekünk az ország megújításának pozitív üzeneteit kéne ontanunk válaszul a
társadalom, a gazdaság legfontosabb kérdéseire. De erre csak egy professzionális
párt képes. Szerintem az SZDSZ alapító atyáinak legfőbb vágyát teljesítenénk be
akkor, ha egy jól szervezett, ambiciózus, sikerre éhes, a politikai gondolatok
piacán a saját ideákat érvényesítő pártot építünk. Ma nem az a kérdés, hogy
ideológia vagy pragmatizmus, gondolat vagy cselekvés, hanem csendes elmúlás vagy
esély a sikerre. Sajnos sokan a kudarc okait elemzik, és ezzel akaratlanul is a
kudarc kultuszát építik Magyarországon – hiszen erre fogékony a magyar néplélek
–, szerintem foglalkozzunk valami újjal, szokatlannal, ami inspiráló, ami
elgondolkodtat. Ezért tettem a siker kultúráját a politikám középpontjába.

A Fidesz és a szocialisták is sikerorientáltak.

– Nem így látom. Soha nem fogjuk tudni megverni a Fideszt panasz-kultuszban,
és soha nem fogunk tudni több állami segítséget ígérni az MSZP-nél. Ezért kell
nekünk liberális elveink alapján megfogalmazni azt a politikát, amely vonzó a
fiataloknak, vonzó a komplett választói csoportoknak Magyarországon. És azt
állítom, hogy ez nem más, mint a siker üzenete. Félreértés ne essék, nem a
sikeres emberek képviseletéről beszélek. A liberális pártnak olyan politikát
kell megvalósítania, amely azt ígéri, hogy mindenki a saját egyéni forgatókönyve
szerint boldogulhat. Meg kell győznünk a választóinkat, hogy tudunk konkrét,
világos cselekvési programot adni mondjuk arra, hogy mitől csökken a romák
szegregációja, vagy hogy mitől fognak jobban szerepelni a magyar diákok a
PISA-teszten. A siker igénye a politikánkban minden ponton nyomon követhető kell
legyen. A siker nem gazdasági fogalom. A siker ígérete az egyén méltósága
elismerésének, belső értékességünk megélésének üzenete. Valójában a liberalizmus
igazi ethosza.

Erről azokat a százezreket is meg kellene győznie, akik számára a
liberalizmus egy szitokszó, és egyet jelent a pedofília, a homoszexualitás, a
könnyű drogok és hasonlók támogatásával. Az Ön vezetése alatt is fővédnökei
lennének az ilyen komoly társadalmi elutasítottságnak örvendő kisebbségi
jogoknak?

– Ha Magyarországon a liberalizmus erről szólna, az SZDSZ rég nem lenne
parlamenti párt. Az Európa legsikeresebb liberális pártjai által képviselt
liberalizmus Németországban, Hollandiában, Dániában, az Egyesült Királyságban a
szabadságról, a versenyről és az esélyegyenlőségről szól. Hazánkban elsősorban
azoknál szitokszó, akik árpádsávos lobogó alatt dicsőítenek ordas eszméket.
Azonban 20-25 százalékra tehető azon választók aránya, akik bár nem fogalmazzák
meg, hogy milyen értékek felé vonzódnak, de a fontos kérdésekre adott válaszaik
alapján liberálisak.

Hol „bujkálnak” most ezek a polgárok?

– Ott vannak a Fidesz, a szocialisták, az MDF szavazói között.

És eddig miért nem az SZDSZ-re szavaztak?

– Mert a Fidesz és az MSZP jobban tudta elegyíteni saját politikáját a
liberalizmus úgymond népszerű vonásaival, mint amennyire mi vonzóak tudtunk
lenni. Szerintem a liberális párt egyik nagy kudarca, hogy az emberi jogi
kérdéseket, a köztársaság alapeszményét, a parlamenti demokráciánk építőköveit
és a liberális piacgazdaság fundamentumait olyan avítt csomagolással látta el,
amely elriasztja a választókat. Amikor azt javaslom, hogy mutassuk meg: a
liberális alternatíva miként hozhat sikert nem csak a liberális pártnak, hanem
az országnak, akkor pontosan arról beszélek, hogy ne engedjük kimazsolázni a
liberalizmus populáris elemeit jobb- és baloldalnak, mert így nekünk már csak az
marad, ami nekik vállalhatatlan. Egyébként a világpolitika valamenynyi sikeres
alakja Blairtől Schröderig beolvasztotta programjába a liberális elveket. Ha a
tiszta liberális elvekből sikeres politikát akarunk csinálni, akkor nem szabad
azon keseregnünk, hogy laboratóriumi tisztasággal ezek soha nem jelennek meg a
kormányzati politikában. Hatrészes vitairat-sorozatomat is azért fogalmaztam
meg, hogy mindenütt, ahol részletszabályokkal foglalkozunk, találjunk egy
vezérfonalat, amely a gazdaság szabadságáról, az esélyegyenlőségről, hazánk
globális viszonyairól szól. Ma már az kevés, hogy ideológiai alapvetéseinket
kizárólag magas absztrakciós szinten vagyunk képesek megfogalmazni. Lássuk hogy
megy mindez a gyakorlatban. Éppen ezt a fajta politikai cselekvőképességet
hiányolják nagyon sokan a pártból, a „politikacsinálás művészetét”.

Gyurcsány Ferenc ugyanezeket szokta mondani a sikerről és az országépítésről.
Lehet, hogy ő is átvette a liberálisok szlogenjeit?

– Persze, bár örülnék, ha ez a tettek szintjén is megjelenne, de ez kevésbé
van így. Gyurcsány Ferenc ugyanis szocialista, és politikájának sok elemével
vitám van. Ennek ellenére a szocialista „választékból” leginkább őt tartom
alkalmasnak a miniszterelnökségre. Persze jobb szeretnék liberális
miniszterelnököt, csakhogy amíg hat százalékot érünk el a választásokon, ezen
nem érdemes merengeni. Most az a dolgunk, hogy koalícióban a lehető
legsikeresebben képviseljük

a liberális elveket az oktatáspolitikában, az egészségpolitikában, a
közigazgatás átszervezésében. És Gyurcsány is pontosan tudja, hogy Magyarország
megváltoztatásához nincs más forgatókönyv, mint a liberálisoké. A szocialisták
„változtatás” feliratú fiókja nagyrészt üres. Mi pedig a változtatás
forgatókönyvét kérjük számon a szocialista miniszterelnökön. A koalíció nem
szerelem, hanem érdekházasság: ma a szocialistákkal lehet és kell az SZDSZ-nek
koalícióban lennie.

A partnerség fokmérője számomra az, hogy a köztársaság alapelveihez és a
demokrácia-felfogásunkhoz illeszkedő, vagy annak a kereteiből minden pillanatban
kilépni szándékozó pártról van-e szó. A Fidesz éppen ezért nem jöhet szóba
koalíciós partnerként, Orbán Viktor meg még tárgyalópartnerként sem.

Új elnök, új koalíciós szerződés?

– Évente meg kell vizsgálnunk, mennyiben teljesültek a koalíciós szerződés
pontjai, és ha kell, egészítsük ki azokat. Én már tettem is egy javaslatot,
mégpedig a pártfinanszírozás, a közélet tisztaságának kérdéskörében. Ez számomra
a koalíció egzisztenciális feltétele. Nem vagyok naiv, tudom, hogy kétharmados
törvényről van szó, de ebben a ciklusban nekünk akkor is módosítanunk kell egyik
oldalon a pénzügyi törvénnyel a közpénzek elköltésének szabályait, a másik
oldalról a pártfinanszírozási törvénnyel a pártok pénzfelhasználásának a
szabályait.

E nélkül nem léphetünk tovább a tisztább közélet irányába. A korrupciós
indexeinkről szóló valamennyi nemzetközi felmérés lesújtó.

Úgy hírlik, első lépésben az autópálya-építésre elkülönített pénzekhez
kellett hozzányúlnia.

– Közel két évig dolgoztam a kollégáimmal, hogy 40 százalékkal, azaz
kilométerenként 800 millió forinttal le tudjuk vinni az autópálya-építés
fajlagos költségeit. Ennek nagyjából fele annak köszönhető, hogy sikerült
ésszerűsíteni azokat a műszaki szabályokat, amelyeknek megfelelően
autópálya-szerződéseket kötünk. Másik fele pedig annak, hogy megnyitottuk a
versenyt. A verseny csodákra képes.

Mindezzel bebetonozott érdekeket sért.

– Ahogy a velem kapcsolatos felindultságot nézem, azt hiszem, igen. Bár nem
látok bele ezekbe az érdekrendszerekbe, és igyekszem a minisztériumot távol
tartani ettől.

Fodor Gábor folyamatosan azzal érvel, hogy az SZDSZ elnöke nem lehet a
miniszterelnök beosztottja, Ön pedig azt mondta február elején, hogy az elnöki
szék elnyerése után meg fogja fontolni kormányzati szerepvállalását.

– Megfontoltam. Kormánytag szeretnék maradni, és vezetni a legnagyobb
minisztériumot. Az SZDSZ elnökének közjogi hatalmi súlyt ad, ha államfőkkel,
kormányfőkkel találkozik, építi a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat, érdemi
befolyása van a magyarországi gazdaságpolitikára. A kormány talán
legbefolyásosabb tárcájáról van szó, ezt feladni értelmetlen lenne. Ami a
vetélytársam véleményét illeti, 2002-ben támogatói közül sokan azt kérték számon
Kuncze Gábortól, hogy miért nem megy be a kormányba, és miért nem jeleníti meg
jobban a liberális felelősséget a koalícióban. Meggyőződésem, hogy ha
pártelnökként is megtartom az ország legnagyobb tárcáját, az az SZDSZ-t közelebb
viszi a sikerhez és nem távolabb.

Talán az SZDSZ elnöki széke az egyik legingatagabb tisztség Magyarországon.
Nem fél attól, hogy beletörik a bicskája?

– Kis túlzással azt mondhatnám: SZDSZ-elnöknek lenni majdhogynem nehezebb,
mint miniszterelnöknek, vagy akár az ENSZ főtitkárának lenni. Az elvárások
ugyanis döbbenetesek. Egyféleképpen tudom csupán elképzelni, hogy én

ebben a pozícióban beváljak: ha kézzelfogható, mérhető, konkrét eredményeket
tudok felmutatni. Ha folytatódik az SZDSZ mélyrepülése, akkor akármit mondok, a
párttal együtt buknék én is. A siker nemcsak célom, de úgy gondolom, feltétele
is annak, hogy az újonnan választott vezetés hosszú távon bizalmat élvezzen.

Hogyan kívánja mobilizálni azokat a vidéki liberálisokat, akik úgy érzik,
hogy őket kihagyták a „politikacsinálásból”, és maximum „jó pofát vághatnak” a
pártvezetés döntéseihez?

– Ők elsősorban arról panaszkodnak, hogy nincs átjárás a helyi szervezetek
és az országos vezetés között. Sokszor az újságból értesülnek mondjuk a
liberális minisztériumokban hozott döntésekről, szempontjaik sehogy sem jutnak
be a pártvezetés szempontjai közé. Szerintem megoldható ez a probléma is, ha egy
világos, működőképes szervezeti gerinc intézményesen adna választ a vidék és
Budapest, az országos és a helyi vezetés szempontjainak érvényesítésére.

A párton belül folyó kampány alatt többször is elhangzott, hogy akár Ön, akár
Fodor Gábor lesz is az elnök, hajlandóak a másiknak a frakcióvezetést is
felkínálni.

– Erről azért nem érdemes beszélni, mert a frakcióvezetőt a frakció tagjai
fogják megválasztani. De ami az együttműködést illeti, az amerikai politikai
kultúrát hoznám példaként, ahol a pártokon belül is megmérkőznek a lehetséges
elnökjelöltek, és miután eldőlt, hogy ki a végleges jelölt, a korábbi
megosztottság teljes mértékben eltűnik: mindenki felsorakozik mögötte. Gábor azt
állítja, hogy nagyon jó csapata van. Ez azért is jó hír, mert ha az SZDSZ engem
választ elnökének, ez a stáb onnantól kezdve a párt sikeréért dolgozhat.

Ön is rendelkezik azokkal az ellenzéki kapcsolatokkal, melyekre hivatkozva
riválisa a jobb- és baloldal közötti kommunikáció megújítását tűzte zászlajára?

– Nem elég a vágyakat megfogalmazni. A kérdés az: hogyan tudjuk a liberális
piacgazdaság és a polgári demokrácia intézményrendszereit úgy megerősíteni
Magyarországon, hogy a Fidesz kénytelen legyen visszatérni az alkotmányos
keretek közé, és hosszútávon újra koalícióképessé váljon. Ebben a folyamatban
egyébként a mostani március 15-i megemlékezések mintha előrelépést jelentettek
volna. Demszky Gábor szavai, úgy tűnik, nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi
politikában, az Európai Néppártban, és a nemzetközi sajtó konzervatív
képviselőiben is áttörték a meg nem értés falait. Utóbbiak már arról is írnak,
hogy Magyarországon nem a demokrácia siklott félre, nem a magyar nép mozdult a
szélsőségek felé, hanem Orbán Viktor politikája vallott kudarcot.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek