hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hitélet ára
Továbbra is terítéken az egyházfinanszírozás

2005. 12. 13.
Láthatóan az egyházfinanszírozás kérdése nem hagyja nyugodni a magyar közéletet. Egy, az egyházi intézményekben tanuló diákok szüleit tömörítő szervezet december közepén, a jéghidegben kíván tüntetni az egyházi közoktatási intézmények költségvetési támogatásának emeléséért. Négy történelmi egyház vezetője pedig találkozót kért Gyurcsány Ferenctől, hogy az Oktatási Minisztérium és felekezeteik közötti matematikai vitában döntőbíró legyen. Mindeközben akár nyilvános bűnbánatnak is felfogható interjút adott lapunknak Gusztos Péter liberális politikus. Ő az a szabaddemokrata képviselő, akinek sikerült SZDSZ-szel szembeni egységfrontba tömöríteni a honi egyházakat. Gusztos bocsánatot kér, pontosít és magyaráz.

A héten közös sajtótájékoztatón tiltakoztak a költségvetés-tervezet miatt a történelmi felekezetek vezetői, akik súlyos esélyegyenlőtlenségről beszéltek. Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke, Bölcskei Gusztáv református és Szebik Imre evangélikus püspök, valamint Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke egyaránt hangsúlyozta, a törvények ugyan előírják, hogy az egyházi intézmények ugyanolyan mérték? támogatásban részesüljenek, mint az állami és önkormányzati fenntartásúak, a költségvetés ezt nem garantálja.

A lobbizást alulról is megtámogatta egy szervezet. Az egyházi közoktatási intézmények költségvetési támogatásának elégtelen volta miatt demonstrációt tartanak az egyházi iskolák december 16-án Budapesten, a Felvonulási téren – jelentette be ugyanis a szülői közösségek elnöke.

"Két éve nem egyezik a kormányzat és az egyházak matematikája. Az iskolákra vonatkozó kiegészítő normatívák körüli vita mintegy 1,5 milliárd forintról szól" – mondta lapunknak Sió László, a Fidesz oktatási tagozatának vezetője, aki így támogatja a történelmi egyházak tiltakozását. Más véleményen van Stark Antal, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. "A három – településhez kötött – kiegészítő normatíva valóban nem jár az egyházi iskoláknak, azonban nem igaz, hogy emiatt 1,5 milliárd forinttól esnének el. Ez a szám a kiegészítő támogatások összegére vonatkozik, de miután az egyházi intézményekben jóval kevesebb diák tanul, kevesebbet is igényelhetnének" – fogalmazott a helyettes államtitkár.


cikkeink:

Gusztos Péter az egyházpolitikai javaslatairól: "Elnézést kérek mindenkitől!"
-
Hazafi Zsolt írása

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!