Lejárt az idő. Magyarország jövője a csatlakozás után dől el Fotó: Somorjai L.
A politikai frontemberek elégedettek, a parlamenti pártok optimisták. Hazánkban ritka az olyan széles pártpolitikai konszenzus, mint ami a csatlakozást övezi. A belépési dátum elérkezése még azt a tényt is feledtetni láttatja, hogy a csatlakozásról szóló magyar népszavazástól a szavazók több mint fele távolmaradt, és a közvéleménykutatási adatok most is csak 50 százalékot alig meghaladó választási részvételt prognosztizálnak.
Sajtóértesülések szerint közel egymilliárd adóforintot emésztenek fel a csatlakozási "feeling" emelkedettségét szolgálni hivatott hétvégi ünnepi programok. A csatlakozási parádé azonban nem tudja feledtetni, hogy a közvéleményt változatlanul nem hozza lázba, hogy a hétvégétől már hivatalosan is felhúzható az országzászló mellé a tizenkét csillagos EU-lobogó, sőt egyre többen fejezik
ki kétségüket a csatakozás várható következményeivel kapcsolatban.
A politikai elit nagy próbatétel elé néz a következő években. Csatlakozási sikerpropagandája és az EU-val kapcsolatos kérdésekre adott közhelyszer? válaszai a közvélemény mozgósítására alkalmatlanok, arra viszont alkalmasak voltak, hogy elaltassák az emberek figyelmét abban a kérdésben, hogy mit kell holnaptól másként tenniük ahhoz, hogy a csatlakozás előnyeiből részesedjenek, ne pedig a hátrányaiból. Így pedig azoknak, akik sorsfordító eseménynek tartják május 1-jét, szembe kell majd nézniük azokkal a feszültségekkel, amelyek hazánk versenyképességének fogyatékosságaiból fakadnak.
A World Economic Forum versenyképességi ranglistája szerint Magyarország a csatlakozók élmezőnyéből mára már a versenyteljesítmény szempontjából Észtország és Lettország mögé is lecsúszva a régiós középmezőnybe esett vissza. Holnaptól pedig az eddiginél is kíméletlenebb verseny veszi kezdetét az élet szinte minden területén. A versenyhelyzet persze nem rossz, ha a csapat edzettségi állapota megfelelő, és ellátták a siker eléréséhez szükséges konkrét taktikai utasításokkal. Ez azonban a "magyar csapatról" a legjobb szándékkal sem mondható el.
Már a kezdet kezdetén kellemetlen meglepetések érhetnek, hiszen a több tízezer oldalas uniós joganyag még nem jelent meg magyarul, pedig annak kiadása már az elmúlt ősszel is késő lett volna. Így azok, akiknek bőrére zajlik majd a jogalkalmazás, jó esetben is csak propagandakiadványokból ismerhették meg a szakterületükre vonatkozó előírásokat. A magyar lakosság nagyobbik része ugyanis nem beszél idegen nyelvet és internet-hozzáféréssel sem rendelkezik, így még magánszorgalomból sem mélyülhetett volna el az EU bürokratikus előírásainak tengerében.
Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a csatlakozás az emberek túlnyomó része számára nem az "akár Bécsben is nyithatok cukrászdát" elméleti lehetősége feletti elégedett csettintést, hanem egyelőre inkább a bosszúságot jelenti. Sokaknak például úgy tűnik, hogy egyelőre inkább a hátrányok valósulnak meg, ami pedig előny lehetne, az nem. Így például a nulla kulcsos áfa megszűnése, amelynek ellentételezéseként viszont nem csökkent az Európában kirívóan magas 25 százalékos adókulcs. A gépjárm?-regisztrációs díj előírása ahelyett, hogy élvezhetnénk a belső vámmentességet. Olyan szabályozók tömegének ránk zúdulása, amelyre a vállalkozók jelentős része nincsen felkészülve, és pénzük sincs azokra a beruházásokra, amelyeket az uniós előírások megkövetelnek. A politikának éppen az ezekhez hasonló kérdéseket kellene megnyugtatóan, a pozitív végkifejlet mibenlétét feltárva megválaszolnia. Az ilyen hátrányokat ugyanis nem enyhíti, hogy hazánknak végül is kettővel több képviselője lesz a nem különösebben fajsúlyos Európai Parlamentben az eredetileg megajánlottnál, bár ez két embernek valóban előnyt jelent a tízmillióból.
Májustól hazánk elkerülhetetlenül részévé válik annak az eurobirodalmi játszmának, amelyben a fő kérdések távolról sem demokratikusan és nyilvánosan, hanem a színfalak mögött, láthatatlan kezek által dőlnek el. Az unió demokráciája enyhén szólva is fogyatékos, vezető szervei elszámoltathatatlanok. Nemcsak azért, mert a főhatalmat gyakorló testületei, mint a tagállamok minisztereiből álló Tanács, valamint a követhetetlen politikai alkuk alapján létrehozott Európai Bizottság nem demokratikusan választott szervek, az Európai Parlament pedig nem valódi parlament. Nemcsak azért, mert leendő alkotmánya nem népképviselet által megalkotott, hanem felülről adományozott alkotmány lesz, hanem azért is, mert nem létezik (közös nyelv hiányában és a nemzetállamok eltérő kulturális, politikai hagyományai miatt nem is létezhet) a nemzetfeletti szervek elszámoltatására hivatott ún. európai közvélemény. Demokratikus kontroll híján pedig mindössze a hatalomgyakorlók politikai bölcsességében és önmérsékletében lehet bízni, ez pedig, mint azt az európai történelem már többször is bizonyította, nem nagyon kifizetődő. A jelek most sem árulkodnak különösebb bölcsességről, amikor azt mutatják, hogy az EU-nak hajlama van engedményeket tenni korunk politikai pestisének, a nemzetközi terrorizmusnak.
2004. 04. 29. (VIII/18)
