Az egyesek szerint az EU egyik legmakacsabb tárgyaló partnerének bizonyult Magyarország a csúcstalálkozóig folytatja az alkudozást a belépés feltételeiről. Magyarországon a külföldiek földtulajdon-vásárlása akár 2014-ig korlátozható, a mezőgazdaság tisztes termelési kvótákhoz jutott, a közvetlen kifizetések negyvenöt százalékosra emelkedtek, valamint huszonnégy helyet kaptunk az Európai Parlamentben. Az utolsó pillanatokban az EU soros elnökségét elfoglaló Dánia új javaslattal állt elő: további forrásokat igyekeznek felszabadítani a csatlakozó országok számára, amit az EU legnagyobb befizetője, Németország hevesen ellenzett.
Októberben az Európai Bizottság (EB) a tizenhárom jelölt közül tíz felvételét javasolta (Magyarország, Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia a meghívandó államok). Mértékadó vélemények szerint a belépésre váró országok jól felkészültek a csatlakozási tárgyalások négy évvel ezelőtti megindítása óta, legalább annyira, mint amennyire Görögország, Portugália és Spanyolország volt, pedig a mostani követelmények lényegesen szigorúbbak. A tíz ország az iparát átalakította, gazdaságát megnyitotta és szabadabbá tette. Megfeszített tempóban adoptálta a nyolcvanezer oldalnyi uniós joganyagot, az unió maga viszont nyilvánvalóan nem vitte végbe azokat a változtatásokat, amelyeket az új tagállamok csatlakozása is megkövetel. A reformok még csak most formálódnak, főként az Európai Jövő Konventjében, ahol az unió alkotmánya készül Giscard D\'Estaing volt francia elnök vezetésével, így erősen kérdéses, hogy a belépő országok milyen formációnak lesznek a tagjai. A konvent ugyanis kevés figyelmet szentel a bővítés okozta kihívásoknak, így nem tudni, milyen megoldást kínál a jóval szegényebb és instabilabb országok nehézségeire. Sokak szerint aggasztó, hogy az unió költségvetésének közel felét 2006-ig annak a mezőgazdasági politikának (jobbára a termelőknek nyújtott közvetlen kifizetéseknek) szentelik, amely a lakosság kevesebb mint öt százalékát érinti.
További aggodalmakat fogalmaznak meg a híres-hírhedt, főként brit euroszkeptikusok – akik újabban eurorealistáknak szeretik magukat nevezni. Szerintük az Európai Tanács, az EP és az EB egy hatalmas piócához hasonlítható, amely titkon, de állhatatosan kiszívja az EU tagországaiból a nemzeti jelleget.
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke viszont már össze is állított egy Penelopé névre keresztelt titkos tervezetet, mely harminc tagállammal számol, és amely alighanem jelentős hatással lesz a Giscard által vezetett alkotmányozási munkára. Prodi javasolja, hogy a bizottság hatalmát terjesszék ki, a nemzeti kormányok bízzák a bizottságra külpolitikájuk irányítását, s az EB elnökét az EP tagjai közvetlenül válasszák – ne az EU országainak kormányfői, ahogy azt ma teszik. Prodi el akarja törölni az egyes országok vétójogát is, mivel "ha a vétó 15 tagállamot olyan gyakran lebénított, el lehet képzelni, mi fog történni 25 vagy még több országgal".
A tervezet kiváltotta Tony Blair brit miniszterelnök rosszallását, aki megfigyelők szerint alighanem az EU elnöke kíván lenni, de a nemzeti érdekek hangsúlyosabb figyelembe vétele mellett van: egyelőre kiáll amellett, hogy a külpolitika, az adózás maradjon az egyes tagállamok törvényhozásának kezében.
A bővítéssel szemben a veszélyt mégis az unió közvéleményének felkészületlensége jelenti: mindössze a lakosság fele támogatja az EU kiterjesztését. Ez azért okoz gondot, mivel a csatlakozási szerződést minden tagállam parlamentjének ratifikálnia kell, valamint a belépő országokban többnyire népszavazással hitelesítik a megállapodást. A belépők ezért igyekeztek minden követ megmozgatni az uniós közvélemény meggyőzésére: a visegrádi országok – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – a héten hirdetést adtak közre a Financial Times cím? brit gazdasági lapban, a bővítést "reklámozandó". A cikk szerint az új tagok nemcsak kapni, adni is fognak a közös költségvetésnek. A tíz új tag nettó nyeresége legfeljebb az egész EU-nemzeti össztermék 0,05 százaléka lesz – érvelnek a visegrádiak.
2002. 12. 13. (VI/50)
