Iraki téglagyár hatvan kilométerre Bagdadtól. Ilyen üzemek rejthetik Szaddam titkos fegyvereit Fotó: Reuters
– Mi a különbség az 1991-es Öböl-háború és egy esetleges mostani háború között Szaddám Huszein rezsimje ellen?
– Annak a háborúnak volt egy hivatalos célja, Kuvait felszabadítása. Emellett azonban nem hivatalos célja volt véget vetni Irak fegyverkezésének. 1991-ben sem Amerika, sem Izrael nem tudta, milyen nem hagyományos fegyverek vannak Szaddám kezében. Sokat tudtak a vegyi fegyverekről, de nem volt információjuk a biológiai fegyverekről, a nukleáris fegyvereknek pedig csak körülbelül a húsz százalékáról tudtak, ezért nem látták nagynak a problémát. Azt hitték, ha kezükben van a Biztonsági Tanács 687. számú határozata, az meg fogja oldani az egész helyzetet. A vegyi fegyvereket és azokat a nukleáris fegyvereket, amelyekről tudtak, meg akarták semmisíteni. Ez azonban naiv elgondolás volt. Az ENSZ 1991. április elején kezdte meg az iraki fegyverkezés ellenőrzését. Rolf Ikeus azt mondta nekem 1998-as leváltása után, hogy az egész lefegyverzést három hónapra tervezték. De azóta tudjuk, mi történt: Szaddám akadályozta az ellenőrzést, és ami a legfontosabb, elrejtette a fegyvereket. Senki sem tudta, mi az, ami Szaddámék kezében van, és milyen erőfeszítéseket tesz majd összes fegyvere megőrzésére, hogy semmiről ne kelljen lemondania. Én akkor úgy értékeltem, hogy Szaddám le fog mondani ezekről a fegyverekről, mivel számára a legfontosabb a hatalomban maradás. Közben kiderült, hogy nem hajlandó lemondani róluk. A nemzetközi szankciók miatt inkább 120 milliárd dollárt vesztett.
– Milyen Irak viszonya a szomszédaival?
– Irak stratégiai szövetségre lépett Szíriával, de nem alakult ki kölcsönös bizalom a két állam között. Nagyon szoros gazdasági kapcsolataik vannak, tartanak biztonsági tanácskozásokat is. Szíria szempontjából egy iraki rendszerváltozás nagyon rossz lenne, mert akkor Szíria csak olyan szomszédokkal lesz körülvéve – kivéve persze Libanont –, amelyek Amerika barátainak számítanak. Délről Izrael és Jordánia, keletről Irak, amely Szaddám után Amerika-barát lesz, északról Törökország. A szíriaiak minden gyanú ellenére mégis elleneznek minden változást Irakban.
– Mi a helyzet Iránnal, amelylyel Irak korábban háborút viselt?
– Itt is ambivalencia uralkodik. Irán egyrészt fél, hogy csak Amerika-barát szomszédai lesznek, másrészt fél Szaddám Huszeintől, mert tudja, hogy neki, ha hagyják, mindenképpen Irán előtt lesznek nukleáris fegyverei. Emiatt nagy dilemma előtt áll. Most rövid távon inkább a háborút akarja elkerülni, mivel Szaddámnak jelenleg nincs nukleáris fegyvere, Irak aránylag gyenge, és nem veszélyezteti Iránt. Ha mégis kitör a háború, akkor Irán katonailag semleges marad, de politikailag igyekezni fog befolyásolni az új bagdadi kormányt, amely koalíció lesz a síiták, a kurdok és a szunnita arabok között. Az irániak szövetséget akarnak kötni az iraki síitákkal. Megpróbálják bejuttatni embereiket az új iraki kormányba.
– Mi a helyzet a törökökkel és a kurdokkal?
– A törökök nem kívánnak háborút Irakkal. Ők kereskednek Irakkal, kétmilliárd dollárért török árukat adnak el nekik, ami jelentős hasznot hoz a török gazdaság számára. Olajat is vesznek Iraktól, igaz, világpiaci áron, de a területükön átmenő olajvezetékért is sok devizát kapnak. A törököknek a mostani helyzet megfelel, mivel Irak gyenge, és azt kívánják, hogy ez ne is változzék. Irak nukleáris fegyverkezése nem okoz aggodalmat Törökországnak. Szerintük Szaddám nem támadná meg Törökországot még akkor sem, ha lennének nukleáris fegyverei. Őket legjobban a kurdok és Kirkuk kérdése aggasztja. Semmiképpen sem kívánják, hogy a kurdok saját államot kapjanak, mert ez hatással lenne a Törökországban élő, jelentős létszámú kurd kisebbségre, amely legalább 10 millió embert jelent, de nem lehetetlen, hogy 15 milliót. Azt sem kívánják, hogy a kurdok uralkodjanak Kirkukban, ahol nagy olajmezők vannak, és ahol egy türkmén kisebbség él. Szaddámék masszív arabizációt hajtanak végre azon a területen. A törökök Kirkukkal és a kurdokkal kapcsolatban bizonyos amerikai garanciákat várnak.
– Saron izraeli kormányfő kijelentette, hogy Izrael reagálna, ha Irak megtámadná országát. Mennyire kell komolyan venni ezt a kijelentést – vagy talán csak belső használatra tette?
– Ami Izraelt és az Egyesült Államokat illeti, 1991 és 2002 között az a különbség, hogy ma már világos, mennyire veszélyes Szaddám Huszein. Ma sokkal többet tudunk az iraki "modus operandiról". Európában azt mondjuk: képzeljék el, hogy Hitlernek lett volna vagy húsz atombombája. És szerintem Szaddám Huszein kevésbé elővigyázatos, mint Hitler, pedig Hitler sem volt elővigyázatos. Saron számára ez nem belpolitika.
A mi védelmi szakembereink szerint, akik nem tagjai politikai pártoknak, az, hogy 1991-ben nem reagáltunk az iraki támadásra, ártott nekünk az araboknál. Ezt nem lehet bizonyítani. Én azt hiszem, hogy a dolog ugyan ártott, de nem sokat. Én egy héttel az Öböl-háború előtt, 1991-ben az izraeli rádióban azt mondtam: ha az amerikaiak jó munkát végeznek, akkor jobb, ha nem reagálunk. Arens akkori hadügyminiszter beavatkozást követelt, de Samir kormányfő másként döntött, és szerintem Samirnak igaza volt. Persze ingyen ebéd nincsen, ezért bizonyos árat fizettünk: nem tudtuk úgy elriasztani szomszédainkat, mint azelőtt. Saron azt mondta, most reagálni fogunk, mert ha nem, akkor az arabokat kevésbé tudnánk elriasztani. Ezt gondolják a Likudban, a Munkapártban, és ezt gondolják a tábornokok is. Ez nem választási politika. De ha az amerikaiak azt mondanák Saronnak, semmiképp se reagáljon, akkor gondolkodnia kellene, mert van még egy fontos különbség 1991 és 2002 között: akkor senki sem mondta, hogy Bagdadba be akar vonulni. Akkor csak Kuvait felszabadítása volt a cél. Akkor logikus lett volna reagálni, mert azt büntetjük meg, aki hatalmon marad. De ha most az amerikaiak háborút viselnek, elfoglalják Bagdadot.
– Milyen erőkkel?
– Hatalmas katonai erővel, nem tudom, hogyan. De az biztos, hogy a rendszer nem fog fennmaradni. Új, Amerika-barát rezsim lesz. Tehát kit akarnánk megbüntetni? Egy olyan rendszert, amelyet úgyis leváltanak? Izraelnek mindenképpen nagyon racionálisan végig kell gondolnia, mi az, ami Izrael és Amerika érdekeit szolgálja. Persze, ha Irak nagy kárt okozna Izraelnek, akkor valószínűleg másképp reagálnánk, mintha nem. Ha mi reagálunk, akkor csak olyan cél ellen, amely Szaddámnak személyesen árt.
– Jordániában a tömegek az utcára mennek, ha Amerika megtámadja Irakot?
– Valószínűleg ez az egyetlen arab ország, ahol ez a veszély komolyan fennáll. Ma Jordánia az olaj egy részét ingyen kapja, és a másik részért is csak a világpiaci ár felét fizeti Iraknak. Ezért ezeket a feltételeket kellene hogy biztosítsa az Egyesült Államok és a NATO Jordánia számára. Persze még egy veszély van: ha rakétákat küldenek Izrael felé, akkor lehetséges, hogy azok Jordániában is leeshetnek.
– És mi lesz Szaúd-Arábiával?
– Ott a rendszer nem tűr tüntetéseket. Persze vannak belső ellentétek, Fahd király, aki inkább az amerikaiak felé húz, és Abdallah herceg között, aki inkább arabpárti, és Szíriával jóban van. Szaúd-Arábiának döntenie kell, támogatja-e Amerikát a háborúban, de az amerikai védelemre szüksége van. Lehetséges, hogy nem egyeznek bele, hogy onnét támadjanak, de megengedik az amerikaiaknak, hogy a légteret használják. Ez is nagy segítséget jelent.
– A szélsőbaloldal, de mások is úgy érvelnek, hogy az amerikaiak csak az olajban érdekeltek, és ezért háborút is viselnének. Menyire felel meg ez a valóságnak?
– Az Egyesült Államoknak semmi szüksége nincs rá, hogy az iraki olaj feletti rendelkezésért viseljen háborút. A szaúdiak bármilyen krízisben könnyedén képesek naponta 4 millió hordóval többet termelni. Ma már 8 milliót termelnek, és ezt könnyen 12 millióra növelhetik. Az olajárak nem azért magasak, mert túl kevés olaj van, hanem mert az OPEC dönt az árak felett. És egy rendszerváltás után sem fogja Irak otthagyni az OPEC-et. Az alacsony olajárak miatt nem kell bevonulni Irakba, és ezért 40 milliárd dollárt fizetni, amennyibe egy háború minimálisan kerül. Nincs itt semmiféle gazdasági haszon. Ma Irak körülbelül 3 millió hordót termel naponta. A legjobb esetben, ha nincs többé embargó, akkor is be kell fektetni az iraki olajtermelésbe. Ha 10-15 millió dollárt fektetnek be, akkor a legjobb esetben 4,5-5 millió hordót tudnak termelni Irakban. Ez nem változtatja meg a világpiaci körülményeket. Ez csak egy vulgáris marxista érvelés, amely minden mögött a gazdasági okokat látja. Már két évvel ezelőtt is ilyen érvek hangzottak el. De akkor Bush nem mondta, hogy háborút fog viselni Irak ellen. A változás 2001. szeptember 11-e után következett be. Nem az olajról van szó, hanem Szaddám Huszeinről. Ő az egyetlen államfő, aki közvetlenül szeptember 11-e után azt mondta, hogy Amerika megkapta, amit megérdemelt, hogy örül ennek, és ha Amerika nem változtatja meg Irakkal kapcsolatos politikáját, akkor még több csapás fogja érni. Ezt még a tálibok sem mondták. Az Egyesült Államok tisztában van vele, hogy Szaddám kapcsolatban áll az al-Kaidával, annak ellenére, hogy operatív kapcsolatot nem lehet bizonyítani, politikait azonban igen.
Amerikának komoly gondot okoz, hogy Szaddám támadást kezdeményezhet saját fejlesztés? atombombájával, vegyi vagy biológiai fegyvereivel. Szaddám hazárdjátékos. Képes olyan krízist okozni, mint a Szovjetunió Kubában 1962-ben. És ha krízis van, akkor be is vetheti a fegyvereit. Vannak, akik szerint ha Szaddámnak lesz atomfegyvere, akkor olyan helyzet áll elő, mint Sztálin és Truman között. Mindkettőjüknek volt atomfegyvere, mégsem történt semmi. Csakhogy Szaddám Huszein nem hasonlít Sztálinra, aki nem volt hazárdjátékos. Hitler viszont az volt. Ebben Szaddám Hitlerhez hasonlít.
2002. 11. 15. (VI/46)
